Monika Jankovská volt igazságügyi államtitkár a börtönben (Fotó: TASR)

Monika Jankovská beismerő vallomása bizonyítja, hogy az előző kormányt nemcsak politikai, hanem büntetőjogi felelősség is terheli azért, hogy a maffia túszul ejtette az államot – jelentette ki Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke.

Ismételten azt üzente Robert Ficónak, a Smer-SD elnökének, hogy a beismerő vallomás enyhítő körülmény, ezért működjön együtt ő is a rendőrséggel és az ügyészséggel.

Az SaS szerint a volt államtitkár beismerő vallomása a bizonyíték, hogy „milyen piszkos dolgok történtek a Smer kormányzása idején, és hogy szétlopták az országot”. „Már több mint három éve mondjuk, mennyire korrumpálódott az igazságszolgáltatás Szlovákiában, és hogy ezért a politikai felelősség mellett büntetőjogi felelősség is terheli a Smert, illetve azokat is, akik távoztak a pártból” – mondta Šeliga, hozzátéve, hogy éppen Jankovská volt az, aki a kormányhivatalba járkált Fico után, hogy Marian K. ügyeit intézze.

„A beismerő vallomás enyhítő körülmény, maga Monika J. a legjobb példa erre” – üzente Ficónak. Hasonlóan látja Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke. „Most látjuk, hogy a valóság még rosszabb, mint sejtettük” – jelentette ki.

Mint mondta, Fico megköszönte Monika Jankovskának a kiváló munkáját, és most látjuk, mi volt ez a kiváló „munka”. Egyúttal emlékeztetett, hogy Peter Pellegrini (Hlas-SD) volt kormányfő sem akarta visszahívni pozíciójából a volt államtitkárt ellenzéki politikusoktól és a médiából származó információk alapján.

„Beismerő vallomást tett a Majmocska” – reagált a közösségi hálón Igor Matovič (OĽANO) kormányfő. „Ha Robert Fico korábban megköszönte a munkáját, akkor most helyes lenne, ha kiállna a nyilvánosság elé, és szégyenkezve beismerné azt a sok disznóságot, amit a bűntársaival elkövetett” – reagált az SaS. A párt szerint Pellegrini és a Hlas-SD is fél, hogy mi mindent fog beismerni Monika Jankovská.