A Szentháromság ünnepét (latinul Festum Trinitatis), Pünkösd után az első, húsvét után a nyolcadik vasárnapon üli a katolikus egyház. A Szentháromság tiszteletét a történelmi Magyarországon Kálmán király (Könyves Kálmán 1074–1116) rendelte el.
Az Egyház a pünkösd utáni első vasárnapon azt a titkot helyezi az ünneplés középpontjába, amely kereszténnyé tesz bennünket.
Ez a hívő közösség Szentlélektől ihletett hittapasztalata, tudása Istenről, hogy „az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy Isten és egy Úr, nem személy szerint való egységben, hanem három személyben és mégis egyetlen lényegben”
– ahogyan az ünnep prefációja fogalmaz.
A háromszemélyű egy Isten ünnepe a nyugati országokban viszonylag későn, csak a 14. században vált általánossá. A pápák sokáig vonakodtak, hogy külön ünneppel is megszenteljék, hiszen a hittitok magasztalása minden nap, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordul. A Szentháromság kultuszának igazi felvirágzása a barokk időkben következett be. Terjedése összefüggött a nagy pestisjárványoktól való félelemmel.
Barokk szakrális Szentháromság jelkép a szőgyéni barokk stílusú Nagyboldogasszony-templomban (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumából tudjuk, hogy a Szentháromság napja a székelyföldi hívők körében „kicsipünkösd” néven említett ünnep volt.
„A Szentháromság kultusza a Tridentinum (tridenti zsinat) nyomán bontakozó barokk vallásosságban új hangsúlyozáshoz jutott. Ez az egyházművészetben és az egykorú városképen is visszatükröződik: a Szentháromság misztériuma, az istenség misztikus szintézise, teljessége megfelelt a barokk hierarchikus szellemének, summázó készségének.
Szentháromság tiszteletére szentelt templomaink már a középkorban feltűntek, de a XVIII. században, a pestisjárványok szorongásai között a patrocinium egyenesen korjellemzővé válik.
A Szentháromság képszerű ábrázolása csak megközelítően, szimbolikus eszközökkel lehetséges.
A Szentháromság imádása, Bécs, Szépművészeti Múzeum (Fotó: Wikipédia)
Általában három eggyé váló, kifejező formaelem a Szentháromság titkának legalkalmasabb ábrázolása, elképzeltetése. Ez legegyszerűbb alakjában háromszög, amely vagy a sugárzó napot, az istenség archaikus jelképét keretezi, vagy pedig szemet fog közre, amely a híveket a mindeneket lát, megítélő, mégis gondviselő Úrra, a Szentháromság egy Istenre emlékezteti: őbenne élünk és mozgunk, előtte járunk.
A Szentháromság tisztelete a barokk vallásosságban kap kiemelt hangsúlyt. Alig van barokk templomunk, amelynek homlokzatán, szószékén, oltárain ez a sugárzó nappal ábrázolt Szentháromság-szimbólum ne tűnnék szemünkbe.
Szentháromság-oszlop az érsekújvári Fő téren (Fotó: Wikipédia)
A népi építészetben ez a barokk szakrális szimbólum:
a háromszögbe foglalt sugárzó nap oltalmazó céllal felkerült a házak homlokzatára, kapubejáratokra, más helyekre is, és több vidéken egészen elnépiesedett, népművészeti motívummá vált.”
– olvasható Bálint Sándor (1904–1980) magyar néprajzkutató, művészettörténész Ünnepi kalendárium című gyűjteményében.
Forrás: Bálint Sándor művészettörténész, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
