Dezső bácsi már megette a kenyere javát, és ha még éhes volt, akkor nemegyszer megette az asszonyét is. Klári néni nem tudott ezért haragudni rá, tudta, hogy ha szólna, akkor jönne a régi nóta: ha lennének unokáink, akkor még a magamét is odaadnám nekik, de nincsenek! Ilyenkor mindig csapott egyet ököllel az asztalra, hogy csak úgy csörömpöltek a poharak, majd kifordult a konyhából.
Dezső bácsi most ül a hátsó sorban a kultúrház nagytermében. Onnan ugyanis közelebb a wc… Nem küldött ő a járási pártkonferencián, csak úgy bejött meghallgatni a nagyurakat, ha már úgy hozta a sors, hogy az ő falujában szervezték meg ezt az eseményt, ugyanis egyesülő járási pártkongresszus van.
Dezső bácsi Klári nénivel végigküzdötte az egész életét a falu magyarságáért, klasszikus felvidéki történet az övék, a kitelepítés túlélésével, a Csemadok megalakításával, a sok buszkirándulás szervezésével Gombaszögre, ahol mindig tartalékolni kellett egy helyet a párttitkár távoli rokonának, aki nagyon szeretett a faluba járni a magyar közösségbe.
Dezső bácsi tudta, hogy nem szeretetről van itt szó, hanem munkaköri kötelességről, úgyhogy az első dolga az volt, hogy a titokban ügynök elvtárs minél hamarabb rúgjon be a buszon és végigaludja az egész napot. Így aztán legfeljebb az álmaiból tudta összeállítani a jelentéseit, aminek persze az lett a vége, hogy jelentésbe bekerült minden, amit a besúgó csökött agya ki tudott találni.
Egyszer úgy berúgott a komcsi ügynök, hogy szétverte a fejét a busz ajtajában, ami nem lett volna baj, a baj az volt, hogy a jelentésbe azt írta be, hogy Dezső bácsi verte őt meg. Aztán egy este kijöttek a városból Dezső bácsiért és bevitték. Hajnalban hozták őt haza, kitették a Volgából a háza elé és otthagyták véresen.
A hajnali munkásbusszal indulók támogatták őt be az udvarra, mindenkinek azt mondta, hogy nagyon berúgott és elesett. Nevettek is rajta sokáig a faluban, mert tudták, hogy szereti a bort, de sose rúgott be annyira, hogy ne tudjon megállni a lábán. Mi van Dezső, milyen bor volt az, amelyik így kifogott rajtad!? – nevettek a csemadokosok az összejövetelen, ám ő csak annyit mondott nekik: ne akarjatok ti abból inni!
Ül a hátsó sorban Dezső bácsi, a szervező kislányok hoznak neki vizet, meg egy kis pohár bort. Kisvártatva pisszent az egyik fruskára, aki odaoson hozzá. Összenevetnek, bólintanak, térül-fordul a leányzó és egy jóval nagyobb borospohárral tér vissza, teli borral. Így már elviselhetőbb hallgatni a mandátumvizsgáló bizottság jelentését.
Zajlik a konferencia az ügymenet szerint, Dezső bácsi figyel és közben issza a bort, ölelné a babáját, de az már olyan régen volt Klárival, hogy ha eszébe jut a felesége nádszál vékonyságú dereka, könnybe lábad a szeme. Annyira szerette volna öregkorára azt a karcsú derekat viszontlátni a lányunokáiban, vagy legalább egyben, de nincs unoka. Még egy pohárral! – kiált oda a lányokhoz, akik megriadva tipegnek hozzá, miközben a konferencia küldöttei egy emberként fordulnak hátra, hogy ki az a renitens, aki megzavarja a döntéshozó szervek munkáját.
Dezső bácsi kortyol a teli pohárból és onnantól fegyelmezetten és tudatosan nem gondol Klári karcsú derekára, inkább hallgatja, hogy mi zajlik a teremben. Elnököt készülnek választani, a járási magyar párt elnökét, közösen, mert most már ugye közös a párt. Dezső bácsi figyel. Azért közben kortyolgat is. Egyszerre az éppen szónokló jelölt nevére lesz figyelmes, meg arra, amit mond éppen: van nekem kötődésem ehhez a faluhoz, mert édesapám sokat járt ide a rendezvényekre, mindig ment a magyarokkal a buszkirándulásokra Gombaszögre is, meg aztán én is udvaroltam ide szép derekú kislányoknak titokban, de azok csak futó kalandok voltak – kuncog a jelölt, majd folytatja –, én azért akarok a párt járási elnöke lenni, hogy fiatalítsuk a pártot, több energiát vigyünk bele, mert az idősek már nem értik az idők szavát, ide friss vér kell… Éles csörömpölés szakítja meg a szónoklatot. Dezső bácsi áll reszkető lábakkal a terem hátsó részében, körülötte a padlón a borospohara üvegszilánkjai, jobb keze ökölben, az ujjai közt csöpög a vér.
Te akarsz elnök lenni, te gazember! – ordítja. – A te apád egy kommunista besúgó volt, aki azért járt ide, hogy figyeljen bennünket, és te akarod itt megmondani, hogy kinek jár funkció és kinek nem!? Hát az apád engem megveretett, mint a rühes kutyát! Azzal dicsekszel, hogy itt hajtottad a lányokat, hát ki vagy te!? Majd én megmondom, egy senki vagy!!!
Dezső bácsi megtántorodik, páran gyorsan körbeveszik, a recsegő szilánkok között kivezetik őt, miközben csepeg a vére a kultúrház padlójára.
Mindenki nyugodjon meg, ez csak Dezső bácsi volt, nem küldött, de beengedtük, kicsit megártott neki a bor, elnézést kérünk, folytassuk… Ezzel le is zárja a kellemetlen intermezzót a vendéglátó polgármester, majd int a lányoknak, hogy takarítsanak fel gyorsan az állófogadásig.
Dezső bácsi otthon ül a konyhaasztalnál, keze bekötözve, szeme lesütve. Nem mond semmit Klárinak, csak annyit, hogy ne haragudj, túl erős volt az a bor. A felesége eléje teszi a zsíros kenyeret és Dezső bácsi a bekötött kezével gyengéden megérinti az asszonya derekát. Csendben majszolnak, csak a kutya ugatása hallatszik. Kéred az enyémet is? – kérdi csendesen Klári, de az öreg csak legyint, a saját adagját se eszi meg, inkább lefekszik.
Másnap, a reggeli kávét szürcsölve hallgatja a rádiót. Élőben kapcsolják a tegnap lezajlott járási konferencia frissen megválasztott elnökét. Dezső bácsi csak mereven néz maga elé és eldönti, nem fogja a földhöz vágni a csészéjét. Nyílik a kapuajtó, csak beköszönni ugrott be a lánya. Jaj, papa, hallottam mi történt tegnap, azt mondják, sokat ittál, nem szabad már annyit a te korodban – megsimogatja a bekötött kezet és egy csókot ad az öreg homlokára.
A kultúrház nagytermét takarítják a közmunkások a tegnapi rendezvény után. A padló erezetei között ott vannak a vérfoltok. Az erős szerrel való sikálás közben tréfásan megjegyzi egy vidám asszonyság: na, Dezső bácsi vérét adta a magyarokért. Jót nevetnek a poénon.
Közben a rádióriport végén a megválasztott elnök megköszöni a beszélgetést, leteszi a telefont, hátradől az irodai bőrfoteljében és elégedetten egy jót nevet.
Mindenki nevet, csak Dezső bácsi nem. Ő nem tudja felejteni azt a nevet.
(Papp Sándor/Felvidék.ma)
