Harmincöt éve, 1988. június 29-én jelent meg az Új Ifjúság c. lap 26. száma, melyben Horváth Rezső: Hová lett a csillagvizsgáló? c. cikkében a következőket írta:
„Április elején egy kassai (Košice) olvasónktól, Balassa Zoltán mérnöktől hozott levelet szerkesztőségünkbe a posta. Olvasónk felháborodva adta tudtunkra, hogy lebontották a hurbanovói csillagvizsgáló épületét, amely védett műemléknek számít, és így pótolhatatlan kárt okoztak, durván megszegve a törvényes előírásokat. Szerkesztőségünk két munkatársa kiszállt Hurbanovóba, hogy meggyőződjék a levél jogos voltáról. Sajnos a hír igaz. A Konkoly Thege [Miklós] építette, régi csillagvizsgálóból már csak egy jelentéktelen kis rész áll, a többi eltűnt.”
A lapnak Milan Bélik (1929-) igazgató (1972-89 között) azt nyilatkozta, az épület nagy részét azért kellett elbontani, mert nem volt építővállalat, mely a helyreállítást elvállalta volna és hatósági engedéllyel is rendelkeztek. „Nem történt tehát törvénysértés, minden összhangban volt az előírásokkal.”
Az igazgató ezután megígérte, 10–14 napon belül ezt a nyilatkozatát a laphoz írásban is eljuttatja. De két hónapig hallgatott. A lapnak elküldtem ezután az SZSZK Kulturális Minisztériumának válaszát, melyet Jozef Vicei műépítész írt alá. Levelét így kezdte:
„Tisztelt Elvtárs,
Az Ön panasza, hogy a SÚAA Hurbanovo [Az Amatőr Csillagászok Szlovákiai Központja, Ógyalla] a kulturális emlékművet képező csillagvizsgáló felújításakor törvényellenesen járt el, megalapozott, a csillagvizsgáló lebontása törvénybe ütköző cselekedet.” A minisztérium 1988 januárjában ellenőrizte a felújítás előkészületeit. Az épület hasonmását kell megépíteni és az eredeti műszaki felszerelést és épületelemeket fel kell használni. Meg kell állapítani, ki a felelős ezért és milyen következményekkel fog ez számára járni.
A cikk ezt a levelet lehozta, majd ezt olvassuk: „Most már azt is értjük, miért késik tőle [Béliktől] az írás.” Az igazgató többé e lapnál nem jelentkezett. A történetet e cikk alapján a Magyar Nemzet 1988. július 11-i száma is megszellőztette.
Ahogy az írásból sejthető, hosszú hónapokkal korábban kezdődött ez a ma már elfeledett történet.
1987. december elején tudtam meg a Csemadok kassai irodájában, hogy bontják az ógyallai csillagvizsgálót. Így december 17-én levélben Bödök Zsigmond (1957–2010) csillagászhoz fordultam, hogy pontos értesüléseket szerezzek és fényképeket kértem. Ezután megnéztem, hogy a csillagvizsgáló rajta van-e a védett műemlékek listáján. A háromkötetes munka (1967–69), első kötetében megtaláltam.
Zsiga, aki leveleire nem írt dátumot és a postabélyegző sem olvasható, tájékoztatott, hogy teljesen véletlenül járt arra december első napjaiban, amikor a bontás megkezdődött.
„Magyarázatot senki sem tudott adni a bontást illetően… Lényege a hivatalos magyarázatnak a következő: Az épület rendbehozatala túlságosan nagy anyagi áldozatot követelt volna! De tervbe van véve, hogy egy újat építenek fel hasonló formában. (…) Még a renoválás sem volt sürgős, mivel az épület kitűnő állapotban volt, egyedül a déli kupola alatt hullott a vakolat (kívülről), ami nem csoda egy 116 éves épületnél.”
Levele végén még közölte: „Sokat lehetne erről írni, amit meg is tettem, az egész világ rövidesen tudni fog erről a dologról. A romokat, az összelapított kupolákat lefényképeztem – kellő dokumentumként.”
A sajátos eljárásról Lacza Tihamér fejtette ki később véleményét a Hét hasábjain (Rekviem egy csillagdáért; 1. sz., 1988. 10. 7.,16. old.): „(…) mi is joggal kérdezhetjük: mi köze ennek a műemlékvédelemhez? Elvégre sehol a világon nem bontanak le egy létező épületet csak azért, hogy változatlan formában újra felépíthessék. Olyan ez, mintha valaki mondjuk Leonardo Mona Lisáját úgy akarná restaurálni, hogy előbb megsemmisítené, majd újra megfestené.”
A Bödök által készített fotókról xerox-másolatokat készítettem és április folyamán tiltakozó leveleket küldtem nemcsak az említett minisztériumnak, hanem a Csehszlovák Tudományos Akadémiának, a Szlovák Csillagászati Társaságnak és Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának. Úgy gondoltam, ha valahol nem vennék figyelembe a levelemet, akkor még a többi helyen célba talál. Örömömre minden levelemre érdemi választ kaptam.
Bélik érdeklődött irántam különböző embereknél, ki vagyok és írt nekem. 1988. május 11-i levelében azt közölte, az épület nagyon rossz állapotban volt. Nedves volt és az ott dolgozó munkatársak idült légúti megbetegedésekben szenvedtek, a berendezések rozsdásodtak, a faelemek elkorhadtak. Mindez ellentmondott annak, amit Bödök nekem írt! Közben elárulta, hogy a könyvtár egy része is tönkrement! (Ezt válaszlevelemben a fejére olvastam, ezért ő a felelős!)
De azután jött egy még nagyobb hazugság: „Igen, a csillagvizsgáló két világháborút élt túl, de talán senki sem hajlandó említeni, milyen volt a helyzet 1939–45 között a magyar megszállás idején, amikor ott elszegényedett családok laktak és a kupolákat tyúkólnak és galambdúcnak használták, ami nyilvánvaló volt az 1962–63-as javítás idején.”
Nos, ez már felettébb felingerelt. Ugyanis egyik rokonom, Musi bácsi, azaz dr. Kenessey Kálmán (1890–1966) meteorológus a csillagvizsgálóban dolgozott 1915 óta és 1939–45 között az intézmény igazgatója volt. Ő írta Az ógyallai csillagvizsgáló története c. tanulmányt, mely a Kassán megjelenő Új Magyar Museum c. lap 1943-as évfolyamában jelent meg, de különlenyomatként is kiadták. A fényképmellékletekről másolatot készítettem Bélik számára, s megírtam neki, hogy azok az állapotok, melyekről ír, nyilvánvalóan a második világháború utáni helyzetet jellemezték. De egy másik cikk is cáfolja Béliket. A Rádióélet 1939. augusztus 4. számának 18. oldalán Musi bácsi írt cikket Teljes felkészültséggel folyik a munka az ógyallai obszervatóriumban címmel. „Ógyalla erős ütemben, de a tudományos munkához illő csendben dolgozik, folytatva sok évtizedes nemes hagyományait” – fejezi be cikkét a szerző.
A legnagyobb sikert viszont az jelentette, hogy a Nedeľná Pravda (27. sz., 1988.07.8., 3. old.) egész oldalas cikket közölt Hana Somorová (1947–2021) tollából: Prežila dve vojny, nie však nepochopenie (Két háborút élt át, ám a meg nem értést nem). Az épület felújításával 1986-ban kezdtek foglalkozni – tudjuk meg az oknyomozó riportból. 1987 decemberében a csillagvizsgáló épületének öthatoda néhány nap alatt eltűnt.
„Semmit sem sejt az SZSZK Kulturális Minisztériuma, a pozsonyi Állami Műemlék-gazdálkodási és Környezetvédelmi Hivatal Kerületi Központja, sem annak komáromi központja, semmit sem sejt az Ógyallai Helyi Nemzeti Bizottság, sőt a bennszülöttek többsége sem, mert a csillagvizsgáló mélyen a parkban helyezkedik el és elölről az Amatőr Csillagászok Szlovákiai Központjának új épülete takarja el… A felháborodott hang az ilyen barbárság miatt nem Ógyalláról hangzik el, de egészen Kassáról és azt Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának címezik.”
A cikkben Somorová közli, sok emberrel beszélt erről az esetről. „A leginkább az ógyallai csillagászok hozzáállása döbbentett meg. Az, hogy a műemlék elpusztítását és másolatának megépítését még mindig nem tartják az eredeti felújítási terv alapvető megváltoztatásának.”
Az Ógyallán élő Darázs Rozália szobrászművész levelet írt a Nedeľná Pravdának (31. sz., 1988. 08. 05.), Somorová cikkére válaszolva. Kifejtette, a helyiek feltételezték, nem fenyegeti veszély a csillagdát, hiszen a párizsiak sem szaladgálnak folyton az ablakhoz, hogy meggyőződjenek róla, az Eiffel-torony áll-e. De ez hiba volt. Ők is tiltakoztak a Helyi Nemzeti Bizottságon, de ha már elpusztították, mit lehetett tenni? A lakosság felháborodott. „Senki sem sejtette, hogy javítás alatt bontást értenek.” Ő készítette el Konkoly Thege Miklós (1842–1916) szobrát, melyet idén májusban lepleztek le.
Dusza István (1951–2002) újságíró kérésére elküldtem neki az egész dokumentáció másolatát (levelem kelte 1988. július 13.), de nem írt róla soha. Máig nem tudom, miért.
Bélik a későbbiekben sem nyugodott. A Szlovák Csillagászati Társaság X. kongresszusán, 1989. május 27-én azzal vádolt meg a közgyűlés előtt, hogy a társaság nevében írtam a leveleimet. Ezért külön bizottság szállt ki június 9-én Kassára. Miután hivatalosan megállapítást nyert, hogy az igazgató állítása nem felel meg a valóságnak, kötelezték őt, hogy írásban kérjen tőlem és a Szlovák Csillagászati Társaság kassai szervezetétől bocsánatot. A volt igazgató mindmáig Ógyallán él, eleget tehetne ennek a felszólításnak végre.
Azt talán nem kell mondanom, ezért végeredményben tudtommal senkit sem büntettek meg.
Végezetül meg kell jegyeznem, az írás csonka, mert Bödök Zsigmond ezzel kapcsolatos tevékenységéről nem számolt be nekem, így ezzel nem tudok szolgálni. Nyilván megírta volna, de a halál közbeszólt.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)