(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

Vasárnap délelőtt a TA3 televízió választásokat követő műsorának meghívott vendége volt Forró Krisztián, a Szövetség elnöke, illetve Eduard Heger, a Demokrati párt elnöke.

Mint ismert, sem a Szövetség (4,4%), sem a Demokraták (2,9%) pártja nem érte el az 5%-os parlamenti küszöböt a tegnapi választáson.

Forró Krisztián a TA3 műsorában elmondta, történelmi eredményt ért el a Szövetség, hiszen mióta az MKP kiesett a szlovák parlamentből, azóta ez a legjobb elért eredmény, a párt elnökére leadott szavazatok alapján is.

„Történelmi eredményt értünk el, de sajnos ez a sikerhez nem volt elég” – szögezte le.

Megköszönte a választóik bizalmát, az aktivistáiknak és mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak ehhez az eredményhez. „Most az a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy Kelet-és Dél-Szlovákiának képviselete legyen a parlamentben, mivel az egyes kormányok ezekről a régiókról rendszerint megfeledkeznek” – fogalmazott.

Forró szerint az 5%-os küszöb elérése nem volt lehetetlen küldetés, mivel az országban 8,5%-nyi magyar nemzetiségű közösség él. „Sajnos nem sikerült kellőképpen mozgósítani a választóinkat, hiszen a magyarlakta régiókban alacsonyabb volt a választásokon való részvétel, mint a városokban, vagy az északi országrészekben” – mondta.

A Szövetség elnöke szerint az eredménytelenség köszönhető néhány médiumnak is, melyek folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy nincs magyar egység és három magyar pártra lehet szavazni.

„Ezek a választások megmutatták azonban, hogy egyetlen párt van, amely meg tudja szólítani a magyar és a magyarlakta régiókban élő szavazókat. Az pedig a Szövetség” – húzta alá, hozzátéve, hogy a másik két párt szinte értékelhetetlen eredménnyel zárt.

A pártelnök megjegyezte, felháborítónak tartja, hogy a választásokat megelőzően a közvélemény-kutatásokkal mennyire befolyásolni tudták az eredményeket. Rámutatott, végig 2 százalék körül mérték őket, holott reális esély volt az 5 százalékos küszöb elérésére, jegyezte meg. „Ilyen kutatásokat végezni egyszerűen bűn” – mutatott rá Forró.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)