Nyilvánosságra hozták a PISA 2022 nemzetközi mérésének eredményeit, mely a szlovákiai mutatók tekintetében eléggé lesújtó – írja Kiss Beáta, a Femine Fortis elnökségi tagja. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatják.
Az oktatási miniszter drámai hangvételű sajtótájékoztatóján közölte, az ország 15 éves tanulóinak mintegy 30 %-a képtelen értő módon olvasni, és ez a tény természetesen kihat aztán minden más területen az eredményességükre. Az azóta napvilágra került elemzések az ok-okozati összefüggéseket vizsgálva azonnal a Covid-járvánnyal hozták összefüggésbe az eredményeket, nem alaptalanul. Hiszen a 2022-ben vizsgált generáció életéből kimaradt két év jelenléti oktatás, és a távoktatás nem minden régióban, iskolában volt igazán sikeres. (Ennek negatív következményei még sokáig vissza fognak köszönni.) Az okok között találjuk továbbá a digitalizáció túlzott mértékét, különösen a tizenévesek között, a kevés olvasást, megváltozott életvezetési körülményeket. Azonban mindezek az okok nemzetközi viszonylatban is fennállnak, és alátámasztják, hogy az eredmények a nemzetközi átlagot tekintve is rosszabbak. Nem támasztják alá viszont azt a tényt, hogy a szlovákiai görbe az elmúlt 20 év viszonylatában is sokkal rosszabb.
Nos, erre magyarázatként több dolgot is fel lehetne sorolni. Az oktatásügy alulfinanszírozottsága, a hanyatló tanári presztízzsel párhuzamosan a pályaelhagyás, illetve a szakma „felhígulása”, az oktatás tartalma és sok minden más.
Véleményem szerint azonban igazán fontos, jelentős ok a valódi esélyegyenlőség megteremtésének hiánya. Oktatási intézményeinkben sok a szociálisan hátrányos helyzetű, a fizikai-, mentális fogyatékkal, vagy a tanulási zavarral élő, küzdő gyermek. Egy részüket integráljuk a közoktatásba, melynek van egy formális, és van tartalmi oldala. A formális oldallal kifejezetten súlyos, komoly nehézségek nem voltak ezidáig, és idén szeptembertől meg is változott a legiszlatív keret.
Ám a tartalmival annál inkább. Hiszen a legtöbb iskola nem rendelkezik speciális, esetleg fejlesztő pedagógussal, az asszisztensek nagyon fontosak, de nem fejlesztő szakemberek. A hétköznapi munkában az „integrált” gyerekek kaptak könnyítést, de ritkán igazán differenciált, számukra kialakított oktatási modelleket, eljárásokat, módszereket, feladatokat. A helyzet megváltoztatására van szándék, létrejött a Fejlesztő Intézkedések Katalógusa, követendő kifejezés az inklúzió, ám valódi áttörés még mindig nincs. Nem is lesz addig, míg nem lesz meg az a stabil, tartós pénzügyi háttér, melynek segítségével a gyakorló pedagógusok szakmai segítséget kaphatnak a valódi differenciáláshoz, inklúzióhoz, amíg nem lesz elegendő létszámú fejlesztő pedagógus az iskolákban, amíg az inklúzió nem divatszó, hanem igazi, szívből jövő szándékká, cselekvéssé nem válik.
A folyamatosan létrejövő mentorközpontokban van lehetőség, szükséges azonban kialakítani a hosszútávú prosperáció módját is. Mint ahogy a kurrikurális reform is jó elképzelés, végre kell következetesen hajtani. Problémám csak azzal van, hogy egyelőre a folyamatok jó részénél felfújt lufiként, szólamok szintjén lebegtetett célokat, eljárási javaslatokat látunk, a valódi tartalom megbicsaklik a szürke hétköznapok valóságában.
(Kiss Beáta, Femine Fortis FB / Felvidék.ma)
