November 19-e, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden esztendőben elénk állítja a magyar királylány példáját, akit a felebaráti szeretet szentjeként ismert meg az egész világ. Erzsébet mindössze huszonnégy évet élt, de számára ennyi idő elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megértse és tettekre váltsa az evangélium tanítását.
A középkorban „Magyarország szép nemes csillaga” néven illetett ismert és kedves szent volt a magyar királylány. Az évszázadok alatt sem veszített fényéből, máig nagy tisztelet övezi. „A női eszmény megtestesülése” – írta róla Sík Sándor, melyet Szent László férfiúi eszményével így párosított:
„Szent László a férfiúi eszmény legszebb példája: Erzsébet a női eszmény megtestesülése. A férfiúi eszményről elmélkedvén, Szent László példájában az erőnek és a szolgálatnak kettős fővonásában találtuk meg a legjellemzőbbet: voltaképpen ugyanez a lényege a női eszménynek is, csak a kettőnek kifejlődési iránya fordított. A férfiúi eszmény az erőből indul ki, és az erő tisztul, finomodik addig, amíg odaadássá, szolgálattá nem szellemül át. A női eszmény lényege az odaadás, amelyben úgy kifejlődik a lélek ereje, hogy végül hősiességgé nő. Lényegében egy a kettő. Mind a kettő: erő” – írta a papköltő.
Árpád-házi Szent Erzsébet életének mozzanatai, freskó a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban (Fotó: Berényi Kornélia)
A ciszterci szerzetes, Heisterbachi Caesarius (1180-1240) így kezdi Szent Erzsébet életrajzát: „A tiszteletreméltó és Isten előtt oly kedves Erzsébet előkelő nemzetségből származott, s e világ ködében úgy ragyogott föl, mint a hajnalcsillag.”
A magyar királylány 1207-ben született II. András magyar király és merániai Gertrúd gyermekeként.
A krónikák tanúsága szerint már kislányként gyakran és buzgón imádkozott a templomban, amit ajándékul kapott, abból mindig tizedet adott a szegény leányoknak, és buzdította őket, hogy gyakran imádkozzanak Mária közbenjárását kérve. A gyermek Erzsébet Isten Anyját választotta példaképének és pátrónájának.
A kor szokásainak megfelelően négyéves korában eljegyezték Thüringia leendő grófjával, Lajossal. Erzsébet Wartburg várába került, ahol jóságával és kedvességével hamar megnyerte a vár népét, szintén gyermek vőlegénye, Lajos, szívből megszerette. A temperamentumos és szenvedélyes leány kedvelte a vad lovaglást, teljesen egyenrangú társként bánt mindenkivel, tekintet nélkül a származására.
Árpád-házi Szent Erzsébet rózsacsodája, Lucien-Léopold Lobin alkotása Párizsban (Fotó: Wikipédia)
Erzsébet tizennégy éves volt, amikor férjhez adták az ifjú őrgrófhoz. Házasságuk legendásan szép és boldog volt, kölcsönös, szerelmes hitvesi szeretetük sokak számára példaadó. A szentéletű asszony legbensőbb titka és egyik legvonzóbb tulajdonsága,
hogy tökéletes összhangot tudott teremteni az Isten és a férje iránti szeretet között.
Egy krónikás megemlíti, hogy Erzsébet férjét hazavárva, messzire elébe lovagol, és csókokkal, viharos örömmel üdvözölték egymást. Lajos a vár alatt nagy házat építtetett, ahol Erzsébet befogadta a zarándokokat, a koldusokat, és ápolta a betegeket. Kedves és gondoskodó volt hozzájuk, anyjuknak érezték és így is szólították őt. Lajos mindenben támogatta felesége jótékony cselekedeteit.
„Ámul, vigad Türingia, természet rendje változik, csodákat láthat sok fia, gyakran, ha ő imádkozik” – olvasható a német nyelvű emlékekben.
Árpád-házi Szent Erzsébet szobra a pozsonyi vár udvarán (Fotó: Wikipédia)
Az ifjú hitves hat év boldog házasság után özvegy lett, amikor Lajos 1227-ben egy szentföldi hadjárat során életét vesztette. Férje elvesztése után Erzsébet számára már nem jelentett otthont az udvar, gyermekeivel együtt elhagyta a várat, Marburgba költözött, és belépett a ferences rendbe.
Javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte. 1231. november 16-áról 17-ére virradó éjszaka halt meg Marburgban. Huszonnégy éves volt.
Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor iktatta a szentek sorába IX. Gergely pápa, s a rákövetkező év májusának első napján „emeltettek oltárra ereklyéi” és templomot szenteltek sírhelye fölött.
Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár, aki özvegységében kívánta őt feleségül venni, e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: „Nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának”. Ünnepét a római naptár november 17-ére tette, mi, magyarok 19-én üljük meg emléknapját.
Erzsébet sírhelye a marburgi Szent Erzsébet-templomban (Fotó: Wikipédia)
Kultusza a XIII. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt. Alakjához számos középkori legenda fűződik. Az őt személyesen ismerők tanúvallomása alapján összeállított A négy szolgáló vallomása (Libellus de dictisquattorancillarum) címet viselő életrajztól egészen a középkor legelterjedtebb legendagyűjteményében, az Arany legendában (Legenda Aurea) is megtalálható Erzsébet életrajza.
A szent nevéhez fűződő egyik legismertebb legenda az úgynevezett rózsacsoda, amelyet először XIV. századi forrás említ, s amely olyannyira elterjedt, hogy e történet alapján az ábrázolásokon a rózsák váltak Szent Erzsébet legfőbb ikonográfiai attribútumává.
Árpád-házi Szent Erzsébet a feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentje. „Az emberszeretet eszményi példaképe” – írta róla Ünnepi kalendáriumában Bálint Sándor. Személye, élete sok művészt megihletett a századok során, számos festmény, zenemű, irodalmi alkotás őrzi alakját és nemes cselekedeteit.
Forrás: Magyar Kurír, Wikipédia
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
