A Pozsony megyei önkormányzat november 14-ei ülésén a képviselők elfogadták a jövő évi költségvetést. Az elfogadott dokumentum szerint a megye 347 086 544 euróval gazdálkodik jövőre, a tervek szerint 2027-ben 363 795 685 euróval számol a költségvetés. Pozsony megye 2026-ban is kiemelten figyel az oktatásügyre, a szociális ügyekre és az utak felújítására is.
Pozsony megyében két magyar oktatási intézmény van a megyei önkormányzat fenntartásában. A Szenci Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola és a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, ez utóbbit az önkormányzat az elkövetkező időszakban felújítja.
A Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium felújítására az elkövetkező két évre, tehát 2026-ra és 2027-re a megyei önkormányzat 4 359 000 eurót tervezett. A korábbi hírekkel ellentétben a diákokat nem költöztetik ki az épületből, hanem a tanítási folyamat alatt kezdődik meg a felújítás, elsőként az ablakok cseréjével. A Pozsony belvárosában található épület műemlékvédelem alatt áll, így a felújítás kissé nehézkesebb, hosszadalmasabb, de a cél egy modern oktatási épület kialakítása, hiszen ez legalább olyan fontos, mint a megfelelő minőségű oktatás.
Oktatásra a megyei önkormányzat befektetésekkel együtt összesen 157 millió eurót fordít.
A költségvetés megkülönböztetett figyelmet fordít a szociális szolgáltatásokra is, erre 69 millió eurót különített el a költségvetésben a jövő évre. A regionális autóbusz-közlekedésre 32 millió eurót fordít a megye, hiszen további járatok indítása szükséges, hogy a tömegközlekedés ne legyen veszélyeztetve. Az úthálózatra 26 millió eurót fordít a megye (erről bővebben is szólok), a kultúrára 8 millió eurót, míg a turizmusra a kerékpárutakkal együtt 4 millió eurót.
Az úthálózat fejlesztése nem csak a megye lakossága számára fontos, hiszen a fővárosba naponta érkeznek az egész országból, mint ahogy a tömegközlekedést sem csak a megye lakossága veszi igénybe.
Itt viszont szeretném kiemelni a Szenci járás fejlesztéseit, hiszen magasabb arányban itt élnek magyarok. 2026-ban felújítja az önkormányzat a Szenc–Királyfa közötti utat, valamint a Vők felé vezető utszakaszt. Felújításra vár a Cseklész–Dunasápújfalu közötti III/1065-ös úton lévő – csatorna feletti – híd is. A 2025-ös fejlesztésekre kitérve, most fejezték be a Félből Csallóközcsütörtök felé vezető utat, valamint folyamatban van az éberhardi főút rekonstrukciója.
A magyarság szempontjából, Apponyi Albert kultusza miatt is kiemelten fontos a Green Cities projekt, ugyanis ebből a határon átnyúló pályázatból újítja fel a megyei önkormányzat az éberhardi Apponyi-kastély parkját, amely szintén védettséget élvez.
Fontos a szenci zsinagóga közösségi kertjének kialakítása, valamint a mikve (rituális fürdő) és a maceszsütő műemléki felújítása is.
A megyei önkormányzat próbál kiegyensúlyozottan gazdálkodni, miközben oda kell figyelni arra is, hogy a szolgáltatásokat biztosítani tudja és az utak is megújuljanak. Be kell vallani, ennek érdekében a feleslegessé váló vagyon egy részének eladását is fontolgatja az önkormányzat. Csak abban bízhatunk, hogy a terveket sikerül teljesíteni, és hogy a pályázati lehetőségeknek köszönhetően további forrásokat is sikerül bevonni.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma


