A sors nagy kártyás. Egymás után rakja le a lapokat. Azt is mondhatnánk, kiszámíthatatlan. Kérdés, hogy legalább hosszú távon igazságos-e. Három hónappal a parlamenti választások után azt hallom, hogy egyetemi végzettségű (!) emberek azért szavaztak a Mostra, mert úgy gondolták, hogy a hozzájuk csapódott szlovák értelmiségiek majd segíteni fognak nekünk, magyaroknak, s hatékonyan fogják majd védeni a mi érdekeinket (mind a négyen a százötven tagú parlamentben!). Mások állítólag azért, hogy a Most (is) bekerüljön a parlamentbe, s lehetőség szerint a kormányba is, s ott majd a mi (ez alatt mindenki mást ért) érdekeinket fogják képviselni.
Nézzük akkor a realitásokat.
A kormányprogramba a magyar témákból még annyi sem került be, amennyit a sokszor kritizált Bajnai-Fico megállapodás tartalmaz.
A kormánynak jelen pillanatban egyetlen magyar tagja van – pontosan annyi, mint a volt kommunista kormányoknak volt. Azt is a mezőgazdasághoz engedték csak hozzá – bár ő akkoriban érdemlegesebb munkát tudott végezni, mint a jelenlegi mostanság.
A múltkor mondta egy budapesti barátom, kínos nevetések közepette: furcsállom, hogy a kormány legmagasabb rangú „magyar” tagját úgy hívják, hogy Rudolf Chmel. Nem igazán magyarbarát tevékenységet folytatott budapesti nagyköveti megbízatása idején. Ez miért jó a felvidéki magyar szavazóknak? – kérdezte.
A parlament kisebbségpolitikai szempontból legfontosabb bizottsági elnökét úgy hívják, hogy Anna Belousovová. Ő fogja védeni a mi kisebbségi jogainkat a kormánykoalíciós képviselők szavazatainak köszönhetően. Bravó, kormánykoalíció, ez a tény is elmond valamit a valódi prioritásokról!
A Most közlekedési államtitkára szép pénzeket kapott a Fico-kormány idején, írja a szlovák sajtó. Bravó, lehet gratulálni!
Kérdés, meddig fogja elsősorban a KDH, másodsorban az SDKU tolerálni a Most tisztátalan praktikáit. Pofozzák őket, Hideghéty jelölésének visszautasítása egyértelmű jelzés – s afölött is el lehet(ne) gondolkodni, hogy miért csak Bugár védi őt ilyen vehemensen. Sabolová a KDH-ból azt mondja, személye nem garancia a korrupciós veszély ellen.
Nincs változás az állami szimbólumok ügyében, a jelek szerint nem lesz érdemi változás az állampolgársági és a nyelvtörvény ügyében sem. Miről is szól tehát ez az egész új kormánypolitika?
Melyik magyar választó büszke arra, hogy a szlovák újságok egyre nyíltabban írják, hogy a Most egy olyan érdekszövetség, amelyet a gazdasági csoportérdekeken túl más nem érdekel – s amely hétről hétre diszkvalifikálja magát?
Augusztus 22-én, Sólyom László iránti tiszteletem miatt én is elmentem Komáromba, a koszorúzási ünnepségre. A saját fülemmel hallottam, amikor a Sólyom szövegét szlovákul közel húsz percig tolmácsoló idétlen helyzetben – amikor az emberek egyharmada tiltakozásul már elment, s az ott maradók már hangosan zúgolódtak – megszólalt egy érdes hang: „Mit pofáztok? Erre szavaztatok, vagy nem?”
Igen, a „hidas” polgármester – parlamenti képviselő nem azon tépi magát, hogyan változtathatná meg a rossz nyelvtörvényt – ami ellen 12 ezren tiltakoztunk tavaly szeptember 1-jén Dunaszerdahelyen –, hanem azon, hogyan tudna a legjobban megfelelni az ott sem lévő szlovákoknak.
Ez Most a trendi. Ez a jövő (?)!
A történet persze nem ér véget, csak most kezdődik igazán. Azok számára, akik látnak és hallanak – s még gondolkodnak is! –, ezek a tények bizonyára hordoznak némi tanulságokat.
A tömegembernek meg ott a Lajcsi. A Mostos.
Forrás:Csáky Pál FB-blogja
Felvidék Ma
