A mai napon Ipolyi Arnoldra emlékezünk születésének 196. évfordulója alkalmából. Az 1823-ban Ipolykeszin világra jött palóc nem sejthette, hogy ebből a kis faluból fogja magát felküzdeni a magyar tudományos és egyházi élet megbecsült tagjai közé. Folkloristaként, művészettörténészként, egyházi elöljáróként fontos életművet hagyott hátra, amellyel hozzájárult kora és a jövő magyar szellemi életének felpezsdítéséhez és gazdagabbá tételéhez is.
Stummer Ferenc (1799–1848) Hont vármegyei főszolgabíró és liptószmrecsányi Szmrecsányi Arzénia (1802–1881) fia volt. A gimnázium I. és II. osztályát Kamiss Ferenc mentorálása mellett magántanulóként végezte, a további évfolyamokat pedig Korponán és Selmecbányán folytatta, majd az esztergomi főmegyei papnövendékek közé, innen pedig a Szent Imréről elnevezett pozsonyi előkészítő papneveldébe került. Emellett hallgatott még Nagyszombatban filozófiát, majd teológiát a bécsi Pázmány Intézetben, s az esztergomi presbitériumban általános és hazai jogot.
Néhány főúri, bárói családnál nevelőként és okiratok rendezőjeként tevékenykedett, de eközben már mondhatni élete egészét a papi hivatásnak, a hívek és az Úr közötti kapcsolattartásnak szentelte. 1848-tól különböző egyházi beosztásokban tevékenykedett. Pályafutása első állomása a Komárom melletti Szentpéter község volt, innen Pozsonyba ment hitszónoknak. 1851-ben Zohor község plébánosává választották, majd 1860-ban Törökszentmiklósra került. 1863-ban Egerben kanonoki minőségben szolgálta az egyházat. 1872-től besztercebányai, majd 1886-tól rövid ideig nagyváradi püspök. Nagyváradon helyezték örök nyugalomra a helyi római katolikus bazilika altemplomában.
A tudományos életben is elismertségre tett szert. A Magyar Tudományos Akadémiának 1858-tól levelező, 1870-től pedig rendes tagja. 1867-től tagja a Kisfaludy Társaságnak is. Közéleti szerepet is vállalt, a Magyar Történelmi Társulat egyik megalapítója és 1867-ig alelnöke, 1878-tól elnöke, 1876-1886-ig az Országos Közoktatási Tanács, 1880-85-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társaság elnöke. 1886. december 2-án, nagyváradi püspöksége idején érte a halál.
Ipolyi Arnold munkássága rendkívül gazdag és számos tudományágat foglal magába, így a régészetet, a népi ipart, a művészettörténetet, a népköltészetet. Élete során mintegy 50 tudományos publikációt adott közre, olyan középkori emlékeket érintett, amelyről korábban még nem hallhatott a világ.
1862-ben konstantinápolyi tanulmányútja során számos Corvinát fedezett fel Kubinyi Ferenccel és Henszlmann Imrével együtt.
Szerkesztőként az Archaeologiai Közleményekhez, az Emlékkönyv kis-aponyi Bartakovics Béla érsek aranymiséjének ünnepére munkához, s a Hazai Okmánytárhoz (Codex Diplomaticus Patrius) járult hozzá. A Magyar mythológia című műve egy, ha nem a legismertebb magyar folklorisztikus mű, amelyben a magyar népköltészet és hiedelemvilág adataiból a magyar ősvallás rekonstruálását tette meg. Számos kezdeményezés fűződik a nevéhez, ilyen a műemlékek topografikus számontartásának bevezetése, a rendszeres műemlékvédelem meghonosítása, vidéki múzeumok létrejöttének kivitelezése.
Lokálpatriotizmusáról is bizonyságot tett Ipolyi-gyűjtemény névre hallgató, felbecsülhetetlen értékű magángyűjteményével, amely hagyatéka az államra és az esztergomi Keresztény Múzeumra szállt.
Az utókor méltóképpen megőrizte emlékét, többek között halálának 100. évfordulóján a Keresztény Múzeumban emlékülést tartottak a tiszteletére, az OTKA munkájának elismeréseként Ipolyi Arnold tudományfejlesztési díjat alapított, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat pedig Ipolyi Arnold-érmet hozott létre. Az ő nevét viseli az újkígyósi népfőiskola, az ipolybalogi általános iskola, a törökszentmiklósi városi könyvtár. Tiszteletére életre hívták az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyt is. Besztercebányán latin nyelvű emléktábla őrzi a nevét.
Ipolyi Arnold egész életét, minden gondolatát, minden cselekedetét a magyar nemzet megmaradása és a kultúra koncentrálása vezényelte. Főpapi jelmondata is így szólt: Deus et Patria, azaz Isten és haza. A Magyar Mythológia előszavában így írt:
Hogy ezen hajdankorunk ismeretének – visszás végzetek s gondtalan feledékenység által elgázolt – térein böngészett kalászokat máris most kévékbe kötözgettem és kepébe illesztgettem, azt csak jó szándékból teszem, hogy mielőbb legalább alapja legyen már megrakva az asztagnak, mely a nemzeti tudomány jobbjai közremunkálása által, még az ezen elhanyagolt s máig parlagon feledett mezőn is nem csak magasra emelkedhetik, de a nemzeti tudomány újjászületése magvául is nem egy életteljes szemet lesz még képes szórni.
