Száz esztendővel ezelőtt ezen a napon született az Ipolysághoz mintegy tizenöt kilométerre fekvő Szalatnya községben Gyönyör József közíró, jogász, jogtörténész. Gyönyör József az elsők egyike volt, aki már a hatvanas évek végén a felvidéki magyarság második világháború utáni hontalanságának időszakáról, a magyar közösségek megpróbáltatásairól publikált. Mindennek ellenére az utókor sajnos méltatlanul elfeledkezett róla, s elmaradt a közösségünkért végzett tetteinek elismerése is.
Szülőfaluja után rövid ideig a szomszédos Egegen élt, majd a gazdasági válság idején szüleivel Franciaországba emigrált. Francia iskolákban kezdte meg tanulmányait, majd a család visszatért a szülőföldjére. 1939-ben érettségizett az ipolysági reálgimnáziumban. Majd az egri érseki jogi akadémián szerzett diplomát, s a Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán szigorlatozott.
A második világháború végét Budapesten élte meg. A hontalanság időszaka után a Korponai Járási Hivatalban dolgozott, ezt követően mintegy két évtizeden át a kerületi nemzeti bizottság alkalmazottja. 1969-tól a kormány nemzetiségi főosztályán tevékenykedett.
Mint közíró 1968 márciusában már írt az Új Szóba a csehszlovákiai magyarságot a második világháború után ért megpróbáltatásokról. A szlovákiai magyarság jogtörténetével, történelmével és jogi helyzetével foglalkozott.
Mint Danis Ferenc ipolysági helytörténész a Gömörországban korábban megjelent tanulmányában kifejtette: „Gyönyör József volt az, aki Fábry Zoltán után először értékelte a történelmi folyamatokat nyíltan és tényszerűen, olyan argumentumokkal alátámasztva ezeket, amelyekben ötvöződtek a jogtudós és a történész érvei, statisztikai adatokkal bizonyítva a jogfosztottság éveiben felhalmozódott sérelmeket, keresve az orvoslás módját mindezekre.”
A Gyönyör család sírhelye az egegi temetőben (Fotó: Csáky Károly, Felvidék.ma, archív)
A prágai tavasz utáni időszakra reflektálva Danis Ferenc megjegyzi: a Szlovák Szocialista Köztársaság első kormánya 1969. január elején tette le az esküt. Köztük volt – szintén első alkalommal – az első magyar miniszter, Dobos László is, aki létrehozta a Nemzeti Titkárságot, ennek igazgatójává a Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium ismert igazgatóját, Tolvaj Bertalant nevezte ki. A Nemzeti Titkárság munkatársa lett Gyönyör József jogász, Böszörményi János pedagógus, s Mihály Géza fiatal közgazdász-mérnök.
Gyönyör József természetéről így a helytörténész:
„E derék és kellemes külsejű ember lebilincselő szellemisége kezdettől fogva kisugárzott környezetére és közvetlen modorával sok barátot szerzett magának és a titkárságnak is. Én gyermekkorom óta ismertem őt, hiszen a mi családi házunk Gyönyörékkel szemben volt, Egeg főutcáján.”
Szerepet vállalt a nemzetiségi alkotmánytörvény végrehajtásával kapcsolatos határozatok előkészítésében, melyeket igyekezett átültetni a mindennapi élet gyakorlatába. Nem volt egyszerű feladat megteremteni a magyar nyelv használatának a légterét, kihasználni a törvényes lehetőségeket minden területen: a közéletben, a helységnevek használatában, kihasználni a kétnyelvűséget az oktatásban és a kétnyelvű oktatás kiszélesítésének lehetőségeit jogilag is megteremteni – emeli ki a tanulmány.
Nyugalomba vonulását követően visszatért Egegre, távol a politikától élte utolsó éveit a kis községben. Nevéről és tevékenységéről kevesen tudnak. Méltatlanul elhallgatott életpályájáról
Danis Ferenc így fogalmazott:
„Sajnos, az új politikai elit is elfelejtette, hogy ő volt az első úttörője ennek a rendszernek, ami a bársonyos forradalom után alakulgatott. Elfelejtették megemlíteni még a nevét is azok a szerzők, akik a későbbi években írtak a nemzetiségi kérdésekről, és panaszkodott többször, hogy még a forrásmunkák feltüntetésénél is kimaradt mint szerző.”
Munkásságát a Madách Könyvkiadó Nívódíjával (1990), Fábry-díjjal (1990), Kemény Zsigmond-díjjal (2000) ismerték el.
Megjelent kötetei közül megemlíthetjük az 1989-es kiadású Államalkotó nemzetiségek – Tények és adatok a csehszlovákiai nemzetiségekről címűt. A könyv bemutatja Csehszlovákia népességének fejlődését, népsűrűségének változásait, valamint a népesség nemek, biológiai korcsoportok, gazdasági aktivitás és iskolai végzettség szerinti megoszlását. A könyv részletes kimutatást ad a nemzetiségi megoszlásról is, területi elhelyezkedésükkel, az egyes népszámlálások eredményeivel, sajátos jogaik alakulásával együtt. Rámutat arra, hogy a nemzetiségek szintén társadalmat alkotnak, s bár többségük összefüggő nyelvterületen él, kisebbik részük pedig szórványosan helyezkedik el az országban, tagjaikat egybekapcsolja a közös nyelv és kultúra, valamint a közös összetartozás tudata.
A jogtudós néhány megjelent kötete
1992-ben jelent meg a következő kötete Határok születtek címmel. A kiadvány figyelemmel kíséri a csehszlovák állam megalakulását és elemzi első törvényeit. Egy évvel később adták ki a harmadik könyvét Közel a jog asztalához címmel. Ez a szlovák állam kezdeti nehézségeit elemzi. A fontosabb törvényeket a könyv függelékében teljes terjedelmükben közli. 1994-ben megjelenő Terhes örökség című kötete a felvidéki magyar közösség lélekszámának alakulását veszi górcső alá.
A helytörténész visszaemlékezik a szülői ház nyugalmába visszahúzódó jogtudósra. Mint írja, szeretettel várta a családi házba érkező vendégeket, azonban a nyilvános szerepléstől, a közéleti megnyilvánulástól elzárkózott. Az ezredforduló hajnalán, 2003. január 13-án hunyt el Ipolyságon.
Az utolsó találkozásról és az emlékezésről ekképpen vall a helytörténész: „Csendesen, feltűnés nélkül hagyott itt minket. Vasárnap este kaptam a telefonértesítést, hogy Jóska nagyon rosszul van, a mentők már elindultak érte. Az ipolysági kórház főorvosa végezte a műtétet, bár nagyon kevés reményt adott a túlélésre. Előtte még tekintetünkkel beszéltünk egymással, majd 2003. január 13-án csendesen elszenderült. Falunk népén, a szalatnyai rokonokon és környékbeli ismerősökön kívül elkísérték utolsó útjára régi harcostársai: Dobos László, Szabó Rezső, Végh László. Nemzetgyűlési képviselőinket Dolník Erzsébet képviselte, Gömörországot pedig Mács József. Talán valóra válik az utóbbi megfogalmazott gondolata, miszerint most, halála után Stósz mellett talán Egeg is emlékhelyünkké válik? Megérdemelné, hogy emlékét az utókor is megőrizze.”
Bizonyos előrelépések történtek Szalatnyán, ahol egy emléksarkot alakítottak ki a kultúrház termében, szerényen bemutatva Gyönyör József életútját és munkásságát, fotográfiákon és a megjelent köteteken keresztül.
Felhasznált irodalom:
Danis Ferenc: Kései rekviem – Dr. Gyönyör József közíró, jogász és jogtörténész emlékére
adatbank.sk
