Egy éve sincs, hogy megszületett a roma stratégia az Európai Unióban, ám Szlovákia mintha észre sem vette volna az egészet. Furcsa dolgok történtek 2010-2011-ben, kormányszinten is azt követően, hogy néhány településen az önkormányzati választásokon roma polgármester került a település élére.
Kormányfői szájból hangzott fel az óhaj: talán felül kellene bírálni a demokratikus gyakorlatot, s iskolai végzettséghez kellene kötni a megválaszthatóságot. Belügyminiszter ügyködött annak érdekében, hogy egy ilyen település – Zsigra! – „fehér” része népszavazáson önállósíthassa magát a roma faluvezetéstől és többségtől. Több településen rendőri segédlettel próbálták megfélemlíteni az úgymond összeférhetetlen, beilleszkedni nem képes csoportokat, akik „fehér” szomszédaikat zavarták – a hangoskodásukkal, a szagukkal, a létszámukkal. Malackán nemrég egy legális tulajdonban lévő beltelken dózeroltak le – rendőri felügyelet mellett – úgymond illegálisan felépített putrikat, hogy az ott élő romák számát valahogyan csökkentsék, miközben a bontási rendeletet a városi hatóság nem adta ki… A közelmúltban zajlott parlamenti választási kampány tele volt romaellenes röplapokkal, plakátokkal. Nem csupán a nemzetiek vállalták nyíltan a rasszizmust, helyi szinten a liberális és másfajta demokraták is bőven életek a másutt szélsőjobbos fegyvertárban nyilvántartott eszközökkel. (A legemlékezetesebb Štefan Kužma – SDKÚ-DS – eperjesi kampánya.)
Ilyen előzmények után nem meglepő talán, hogy sajátos módon segítené elő a roma népesség problémáinak megoldását Robert Fico kormányfő is: az egyetemes és alapvető emberi jogok kódexének megnyirbálásával. Igaz, ehhez ő az EU hozzájárulásának megszerzését is elengedhetetlennek tartja, hogy Szlovákia – kis országként – „ne kerüljön feketelistára” az emberi jogok megsértése miatt. Hogy világos legyen: Fico etnikai-nemzetiségi és szociális státus szerint akarná mérni az alapvető jogokat. Lenne egy kódexe a többségnek, egy másik pedig a szegényeknek és a kisebbségeknek. Ezt az elképzelést hallva talán már az sem kérdéses többé, miért szűnik meg rövidesen az emberi jogi és kisebbségügyi önálló miniszteri (kormányalelnöki) poszt Szlovákiában.
A közgazdasági és közigazgatási főiskola hallgatóinak tartott előadásában a szlovák kormányfő nem használt hangfogót. Kijelentette: már a harmadik olyan roma nemzedéket „neveli fel” az ország, amely megszokta, hogy munka nélkül, az állami szociális segélyekből éljen, s közben a lélekszámunk burjánozzon. „Egyes településeinken olyan rohamosan nő a roma lakosság száma, hogy egyszer csak arra döbbenünk rá, maguk közül választhatnak maguknak polgármestert” – háborgott. Fico szerint a roma népesség robbanásszerű szaporodását meg kell állítani, ennek hatékony módja lehet a gyermekek utáni támogatásokat három gyermekre korlátozni, közben azonban éhen halni sem hagyhatók a továbbiak. Ezt a kérdést meg lehetne oldani bentlakásos iskolákkal, ahol társadalmi beilleszkedésre, tisztaságra nevelnék őket, párhuzamosan képzettséget is szerezhetnének. Ennek a megvalósításához várna Szlovákia miniszterelnöke emberi jogi engedményeket az Európai Uniótól.
Érdekes vita alakult ki Robert Fico szavai nyomán a szlovákiai szakmában. Az Amnesty International sietett leszögezni: az ország nemzetközi emberi jogi kötelezettségei szentek és sérthetetlenek, „fajra, bőrszínre, nemre, anyanyelvre, nemzetiségre, szociális, vagyoni helyzetre, vallásra, politikai vagy más meggyőződésre való tekintet nélkül”. Az Emberek Veszélyben civil szervezetet egyenesen megrémítették Robert Fico szavai. Különösen az, hogy az alapvető jogok korlátozásával akar problémát kezelni. Az SZTA szociológiai intézetének munkatársa, Zuzana Kusá is meggondolatlannak, kockázatosnak és államférfihoz méltatlannak tartja Fico szavait, s abban bízik, a kormányfő bővebben és alaposabban átgondolva is kifejti elképzeléseit.
Jarmila Lajčáková, az Etnikai és Nyelvi Kutatóközpont munkatársa még határozottabban fogalmazott. „Egy tisztességes demokráciában, mely az emberi jogok tiszteletben tartását hirdeti, nem kerülhet terítékre a roma gyermekek bentlakásos iskolába kényszerítése – írta állásfoglalásában. – Elgondolkodtató, hogy olyan korban, amikor a kanadaiak és ausztrálok sűrűn kérnek bocsánatot az őslakosság bentlakásos iskolákban történt ‘civilizálása’ miatt, az új szlovák kormányfő ezt a politikát védi.” Lajčáková szerint a bentlakásos iskoláztatás végeredménye az őslakosság elveszett nemzedékeinek hosszú sora lett, mert olyan embereket hozott létre, akik sem fehérnek, sem indiánnak nem érezték magukat többé.
Az Emberek Veszélyben civil szervezet még arra is felhívta a kormányfő figyelmét: a melegvizet nem kell újra feltalálnia. Szlovákiában ugyanis hosszú ideje úgy működik a szociális segélyezés rendszere, hogy a négy és több gyermekes családok 212,30 eurós havi segélyt kapnak, tehát az ötödik, hatodik stb. gyermek után támogatás már most sem jár.
Azért fogadatlan prókátora is akadt az új szlovák kormányfőnek Ľudovít Kaník (SDKÚ-DS) volt népjóléti miniszter személyében. Szerinte általánosan, a hátrányos helyzetűekre nézve be lehet vezetni bármilyen megoldást, nem kell hozzá uniós engedély sem. Kaník a bentlakásos iskolarendszert nem tartja megoldásnak a roma problémákra; szerinte azt egyedül a szociális segélyezési rendszer alapos megnyirbálása hozhatja el. Az többek közt, hogy a „gyermeknemzéssel” ne lehessen a munkajövedelmet megközelítő havi bevételhez jutni, mondta el a SITA hírügynökségnek. Kaník szerint véget kell vetni annak a láncreakciónak, hogy perifériális környezetbe tömegesen szülessenek gyermekek, sokszor már 13 éves anyáknak. Azt mondta, ha Fico komolyan gondolja a „problémakezelést”, ő hajlandó újra a parlament elé terjeszteni korábbi – sikertelen – törvényjavaslatát, mely megvonná az állami segélyeket azoktól, akik „hosszú távon kerülik a munkát”. Ha ezt a javaslatát a kormányoldal megtámogatja, lehet majd beszélni a bentlakásos iskolákról is, fejtegette, mivel azokat ő csak kiegészítő megoldásnak tekinti. Ilyen eszközzel most is élhetnének a hatóságok, hiszen törvényi lehetőségeik vannak a nem megfelelő környezetben élő gyermekek elvételére, bár ezzel nem igazán élnek. Talán azért, mert „nem lehet minden család mellé egy állami hivatalnokot állítani”, mondta. Egyszerűen: nincs pénze az országnak sok ezer újabb hivatalnok bérére.
A mélyszegénységgel és a roma lakosság problémáival foglalkozó szervezetek és intézetek viszont arra figyelmeztetnek: a szociális segélyek összegének csökkentése nem állítja meg a szegény rászorulók számának növekedését. Vlado Rafael roma aktivista a fejlődő országok népességi mutatóit idézve érvel, hogy a szociális segély összege és a szegények születési számának nagysága közt nincs összefüggés. A roma népességi mutatókat idézi: soraikban sok a gyermek, a fiatal és középkorú felnőtt. A becslések szerint Szlovákiában 380 ezer roma él, átlagosan 15 évvel hamarabb halnak meg, mint a nem roma lakosság. Viszonylag kevés köztük a nyugdíjas korú, mindössze néhány ezerre tehető a 60 éven felüli roma lakosok száma. A 2008-as Eurobarometer adatai szerint Szlovákiában a roma férfiak átlagosan 58, a nők 59 évig élnek.
A szociális ellátás megnyirbálása Jarmila Lajčáková szerint sem vezet célra. A 2004-es négyes Kaník-reform drasztikusan csökkentette a szociális segélyek és a családi pótlék összegét, a népszaporulatot azonban nem tudta befolyásolni, figyelmeztet a szakember. Egyedül az iskolázottsági színvonal és az életszínvonal növekedése vezet el oda, hogy a roma népesség magatartása is a többségéhez közelítsen. Rafael szerint már az első Csehszlovákia gyakorlata bizonyította, hogy a szociális problémák megoldásában egyedül a természetes családi élet lehetőségének biztosítása segít. A politikus feladata tehát az, hogy helyzetet teremtsen a szegény embereknek a munkaerő-piaci érvényesüléshez, s támogassa a társadalmi integrálódásukat, mondja. A megtorlás, a büntetés nem hoz kedvező eredményt.
Mind a szakértők, mind a civil szervezetek nyomatékosan hangsúlyozzák: az sem igaz, hogy a szociális segély túlságosan nagyvonalú, ez tántorítja el a munkavállalástól a romákat. Statisztikai adatok szerint az a roma család, ahol az egyik szülő dolgozik, a másik a gyerekeket neveli és gondozza, havi 500 euróból él. Ez jóval több, mint a lehetséges maximális havi szociális segély – 212, 30 euró – összege.
Kérdés persze, hogy a szakemberek és civilek véleménye mit ér ott, ahol néma véd- és dacszövetség alakult ki a többségi nemzet pártjainak és politikai elitjének soraiban, ha a mélyszegénységben élők, a hátrányos helyzetűek vagy nemzeti kisebbségi népcsoportok sajátos problémáinak kezeléséről van szó. Szlovákiában hiába reménykedik bárki is, hogy az ellenzéki pártok valamelyike majd nemzetközi fórumokra viszi a szegények és kisebbségek elleni jogsértéseket. Egyformán sérti ugyanis mindegyik szlovák párt nemzeti érzését az, ami Robert Fico számára is a legfelháborítóbb: „Egyes településeinken olyan rohamosan nő a roma lakosság száma, hogy egyszer csak arra döbbenünk rá, maguk közül választhatnak maguknak polgármestert”.
Aki nem hiszi, gondolja végig a megyei választások rövid történetének eredményeit! Egyszer, a legelső alkalommal, Nyitra megyében alakult ki magyar többségű választott megyei önkormányzat, ami reális beleszólási és döntési következményekkel járt. Ezt követően már kőkemény szlovák nagykoalíciós választási összefogás van – nincs bal-jobb ellentét, a legjobb kötőanyag működik, a magyarellenesség –, még az érsekújvári választási körzetet is megosztották, hogy majorizálni lehessen a magyarokat ebben a járásban is (a választási rendszer itt többségi elvű).
Persze végiggondolni azt sem árt – különösen, ha az ember maga is valamely kisebbséghez tartozik –, milyen is lesz az a status quo, amit az új kormányfő beköszönőként ígért a szlovákiai lakosság mintegy 15 százalékának.
N. Gyurkovits Róza, Felvidék.ma