Tudja e a társadalom és a kormány, hogy mi van a pedagógusokkal?
Majdnem egy éve nyáron írtam meg gondolataimat a címben elhangzott probléma kapcsán és Szlovákiában szinte semmit sem változott a helyzet.
Sajnos ezen nem csodálkozom, hiszen egy sor társadalmi, gazdasági, nemzetiségi kérdésben ugyanott toporgunk, mint pontosan egy éve ilyenkor. Egyet előre kettőt hátra: Szlovákia talán én így mégsem szeretlek. Tehát újra feltehetjük a kérdést:
Tudja e a társadalom és a kormány, hogy mi van a pedagógusokkal?
Kétlem, és sajnos ezt a megállapítást fenntartom. Csak azt tudják, de jó nekünk, a pedagógusoknak. Két hónap szünetünk van. (Jelzem 20 nap szabadság). Majdnem minden iskola július első hetét és az augusztus utolsó hetét már bent tölti a munkahelyen, és kemény papírmunkázás kezdődik. „Harc a bürokráciáért. „ Sajnos nem ellen. Szóval megmaradtak a régi a társadalom által „elsajátított (mostanra már) hamis beidegződések a tanárok „jó életével” kapcsolatosan (ugye nem kell sorolnom, mindenki tudja, mire gondolok). Azt azonban mindenki elismerheti, hogy mi nem tárgyakkal dolgozunk, hanem élő „emberkékkel” akikhez időnként, sőt… mindig alkalmazkodnunk kell, még ha mi is „emberből vagyunk” (pedagógusnak is, mint mindenkinek vannak nehéz napjai). A tárgy nem beszél vissza, nincsenek érzései-lelki problémái, nem úgy, mint gyermekeinknek. Tehát nagy a felelősség a vállainkon, rajtunk is múlik, hogy milyen lesz az elkövetkező, utánunk felnövő, érkező, „törekvő” társadalom, mikroközösségünk arculata. Ezt mindenki szépen el is mondja a nagy beszédek kapcsán, de mi a valóság? Két részre bontanám. Először vegyük szemügyre társadalmunk felső irányítóját, AZ ÁLLAMOT, a mindenkori kormányokat:
Az oktatási miniszter elmegy a borbélyhoz. Mikor belép, a borbély felkiált:
– Jó napot kívánok drága miniszter úr! Milyen frizurát szeretne?
– Hát maga ismer engem?
– Persze miniszter úr, tudja én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, nem tudtam eltartani a családot, így hát elszegődtem fodrásznak…..Na kész a frizura, a miniszter megy haza, taxit bérelt..ahogy beszáll a taxiba a taxis így szól hozzá:
– Jó napot kedves miniszter úr! Hová lesz a fuvar?
– Hát maga ismer engem?
– Persze miniszter úr, tudja én azelőtt tanár voltam, de kevés volt a fizetés, egyszerűen férfiként nem bírtam eltartani a családot, se önbecsülésem sem megbecsülésem, így hát elszegődtem taxisnak. Hazaérkeznek, kiszáll a taxiból az oktatási miniszter (csóválja a fejét, na de legalább most már jó neki… gondolja magában)…hirtelen odalép hozzá egy rongyos koldus:
– Jajj drága tiszteletre méltó miniszter úr, adjon egy pár forintot! Otthon éhen hal az asszony meg a gyerekek, kettő is van.
– Ember csak azt ne mondja, hogy maga is tanár volt!!
– Jajj, dehogy drága miniszter úr! …..Én még mindig az vagyok, csak lyukasórám van.
Ez az a vicc amelyen 20 évvel ezelőtt (közvetlen a rendszerváltozás után) egy Hofi előadáson még talán mosolyogtam is volna (lehet mert még nem voltam pedagógus). Most húsz évvel később elkeserít, még annyi férfi pedagógus sincs a szakmában, mint a nehéz 90-es évek elején (aki pedagógus tudja menyire hiányoznak a pályáról, az intézményekből a férfi pedagógusok, ez a problematika egy másik rövid tanulmányt megérne)… A „pártunk és kormányunk” mit tesz… jegelni akarja a pedagógustársadalom amúgy is nagyon alubecsült bérét most 2012-ben (eszméletlen ezek a pedagógusok, mit ugrálnak a 10 év alatt kaptak 5 egész valahány százalékos fizetésemelést, épp a tavalyi sztrájk után). Azt a bért, amely nem elég a megélhetésre: – „ Mojmír Mamojka, a parlamenti oktatási bizottság smeres elnöke szerint a tanárok valóban nagyon keveset keresnek. Úgy véli azonban, hogy az általuk követelt 10 százalékos emelésre nincs pénz. Mamojka szerint ilyen akció jelenleg nem fenyeget. „A tanári lelkületet ismerve egy tanító pozitív és negatív értelemben is értelmiségi, más a filozófiai beállítottságunk” – mondta az egyébként egyetemen is oktató képviselő.” (idézet a Bumm.sk-ról: Kevesebbet keresnek a tanárok, mint a villanyszerelők).
NEM BAJ DE LEGALÁBB SEGÍTÜNK A GÖRÖGÖKÖN! (AHOL EGY ÁTLAG PEDAGÓGUS KERESET 1000 és 1500 euró között mozog szemben a mi kezdő (öt évnél nem több) 400 és 500 eurós keresetünkkel szemben (amely itt Nyugat-Szlovákia déli fertályának bér átlaga). Mert, hogy Ficó szerint Szlovákiának az elit klubba kell tartozni. Az elit klubba szegény polgárokkal, tanárokkal.
Mi tesz a TÁRSADALOM?
Tovább követelődzik a pedagógusokkal szemben (pl. szülő kontra pedagógus. Gondolok itt arra, hogy amit a család valaha hivatott szolgálni, azt most a tanító néniknek, tanító bácsiknak, tanároknak kell elvégezniük igaz csak fél napjuk van rá, mert azután gyermekünk haza megy a családi környezetbe, a nem megfelelő családi környezetbe és ismét szocializálja magába a hiányosságok által gerjesztett rossz példákat. (TERMÉSZETESEN KIHANGSÚLYOZNÁM, HOGY TISZTELET A KIVÉTELNEK). Azt is tudjuk, hogy nagyon sok esetben nem is csak a családok a hibásak, hanem a társadalmunkat hajtó gazdasági erő, amely három műszakban dolgoztatja a szülőket, így teljesen felbomlasztja a hagyományos családszerkezeteket és ennek a struktúrának a funkcióit. Mit lehet tenni? Azt, hogy ha a társadalomnak mégis vannak elvárásai a pedagógusokkal szemben, (és megjegyezném, hogy rendben van, legyenek), akkor viszont a társadalom (értsd. szülők, állam) vállaljon velünk bizonyos helyzetekben SZOLIDARITÁST. Akkor kérjük, segítsenek rajtunk is (ezáltal önmaguknak is), legyenek a partnereink.
Mire gondolok? Empátia és megértés legyen velünk szemben is, hiszen megélhetési gondjaink vannak.. Talán mellénk állhatnának akár a szakmai problémák kapcsán pl. gyermeknevelés, a gyermekeink az iskolai életbe történő integráció kapcsán stb. A kormány csak növeli terheinket a bürokratikus adattömegek gyártásával, amivel tulajdonképpen nehezítik valódi feladatunk elvégzését, vagyis, hogy NEVELJÜK a szárnyaink alá került gyermekeinket. EBBEN SZÜLŐNEK és TANÁRNAK közös nevezőre kell jutnia, mert egy a cél gyermekeink egészséges személyiségbeli fejlődése, és nem utolsó sorba az, hogy felkészítsük őket a jövő társadalmának a formálására, az élet pozitív megélésére.
A pedagógus szakszervezet, akinek a hangadónak kellene lennie „alibizik”, sztrájkot hirdetett egy napra! Egy évben egy nap, mikor már minimálisan 10 éve konzerválódtak a körülmények (2002 óta lefelé tartó anyagi megbecsülés). Kérdem én, nevetségessé akarják saját magukat és a pedagógustársadalmat tenni? Kinek jó ez? Természetesen az államnak és a szakszervezet azon vezetőinek, akik minkét félnek meg akarnak felelni. Csak sajnos az életben bizonyos cselekedeteinket, nézőpontunkat fel kell (fel kellene) „néha” erőteljesebben vállalni. NEM LEHET MINDIG „MISMÁSOLNI”. Ha változást akarunk, progresszívebbeknek kell lennünk. Az egészségügyi dolgozók példájából tanulni, hogy végre ránk irányuljon a figyelem, akár több napra is. A társadalom nem pedagógus részét pedig megkérni, hogy álljanak az oktatásügyben dolgozók oldalára – mellénk, mint ahogy az a régmúltban meg volt (pap, orvos, tanár egy településen), mert mi tényleg értük vagyunk.
Samu István
a szerző a Via Nova Ics országos elnökhelyettese, gyakorló pedagógus
