„A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset” – ez volt a püspöki jelmondata az 1945-ben vértanúságot szenvedett Apor Vilmosnak.
Az Apor család Erdélyből származott. Vilmos harmadik gyermekként született 1892. február 29-én, Segesváron. Néhány év múlva a család Bécsbe költözött az édesapa szolgálati helyének megváltozása miatt.
Apor Gábor 1898-ban váratlanul meghalt, az édesanya, Pálffy Fidélia ezután Bécsben nevelte gyermekeit, akiktől fegyelmezettséget, igénytelenséget és pontosságot kívánt. Ezt mondogatta nekik:
„Ha az ember válaszút elé kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út.”
Az ifjú Vilmos a gimnáziumot Kalksburgban és Kalocsán végezte a jezsuitáknál. Ezt követően a győri egyházmegye szemináriumába jelentkezett, ahol az Apor családdal rokonságban lévő gróf Széchenyi Miklós püspök örömmel fogadta, és az innsbrucki egyetemre küldte tanulni. Itt alakult ki papi-lelkipásztori programja. Világosan látta, hogy a papi élet a lemondás útja, és a türelemnek, a szelídségnek és a fáradhatatlan munkásságnak kell jellemeznie.
Apor Vilmos 1930 körül (Fotó: Wikipédia)
Apor Vilmost 1915. augusztus 24-én szentelte pappá Sigmund Waitz brixeni segédpüspök. Működését a nagyváradi egyházmegyében kezdte meg, ahová az 1911-ben áthelyezett Széchenyi Miklós püspök magával vitte. 1918 nyarán plébánosi kinevezést kapott Gyulára, ahol azelőtt káplánként szolgált.
1941. január 21-én kapta kézhez a pápai nuncius iratát, miszerint a Szentatya győri püspökké nevezte ki. A február 24-i püspökszentelés, amelyen nemcsak a főpapok és előkelőségek, de a szegény galbácskerti és krinolinkerti hívek is részt vettek, évtizedekig emlékezetes maradt Gyula történetében.
Apor Vilmos március 1-jén érkezett Győrbe, másnap megtörtént a hivatalos beiktatás. Az egykori gyulai plébános új szolgálati helyén, immár püspökként is emberszeretettel, alázattal kormányzott.
Első körlevelében felvázolta lelkipásztori programját:
„A lelkekért való munka, a lelkek iránt való szeretet és lángolás, az a vágy, hogy »mindenkinek mindene« legyen, teszi a papi életet széppé és minden áldozatra képessé.”
Apor Vilmos főpásztor gyermekekkel (Fotó: Magyar Kurír)
Apor Vilmos szívén viselte a polgári lakosság sorsát is. Sokakat befogadott, elhelyezett, anyagilag segített. 1944 áprilisában, Győr bombázása után maga is járta a város utcáit, hogy személyesen segíthessen a bajbajutottaknak. Találékony és bátor volt. Szoros kapcsolatot tartott fenn a szerzetesházak vezetőivel, így is sikerült sok menekültnek helyet szereznie.
A veszélyben szorosabb kapcsolat alakult ki a Dunántúl főpásztorai, különösen Mindszenty József veszprémi, Shvoy Lajos székesfehérvári és Apor Vilmos győri püspök között.
1945. március 28-án, nagyszerdán az oroszok elérték Győrt. A visszavonuló németek szintén lőtték a várost. Találatot kapott a székesegyház is. Apor püspök végignézte a pusztítást és megsiratta templomát.
A püspök jó pásztorként minden menekülőt befogadott ezekben a napokban, sok százan találtak menedéket a püspökvár pincéiben.
Felkészülve mindenre, Győr püspöke kijelentette:
„Egyszer úgyis meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét.”
Nagycsütörtökön Apor Vilmos a pincében mondta utolsó szentmiséjét.
Apor Vilmos sírjának egyik táblaképe (Fotó: Magyar Kurír)
Egyre gyakrabban érkeztek orosz katonák a püspökvárhoz. A püspök mindenkit személyesen fogadott, és nagypéntekig egyáltalán nem aludt. Ekkor részeg orosz katonák el akarták vinni a pincében tartózkodó asszonyokat és lányokat. Apor Vilmos ellenállt. Egy katona előbb a mennyezetbe lőtt – a négy golyó helye most is látható a múzeummá alakított pincében –, majd háromszor rálőtt a püspökre.
Egy asszony, meglátva vérző homlokát, felkiáltott:
„Püspök atyánk, ezt értünk tette!”
Apor Vilmos halkan, mosolyogva felelt:
„Szívesen, nagyon szívesen!”
A sebesült főpásztort az ostromlott városon keresztül kórházba szállították, ahol petróleumlámpa fényénél műtötték meg. Apor Vilmos hálát adott Istennek, hogy „ilyen nagypénteket adott” neki, és szenvedései alatt papjaiért, híveiért és hazánkért imádkozott, és megbocsátott támadóinak. Április 2-án, húsvéthétfőn hajnalban halt meg.
Apor Vilmos síremléke Győrben, alkotók: Boldogfai Farkas Sándor és Mattioni Eszter (Fotó: Wikipédia)
Testét ideiglenesen a kármelita templom kriptájába temették. Újratemetésére csak 1986. május 23-án kerülhetett sor, azóta a győri bazilika Héderváry-kápolnájában nyugszik.
Röviddel halálát követően gyóntatója írásban kérte, hogy indítsák el a vértanú püspök boldoggá avatásának ügyét.
Az eljárás 1946-ban meg is indult, de 1949-ben fel kellett függeszteni, és csak 1989-ben lehetett folytatni. Az előkészítő munkálatok 1996-ra fejeződtek be. Az úgynevezett pozíciót – amely a boldoggá avatáshoz szükséges összes dokumentumot tartalmazza – díszkötésben nyújtották át II. János Pál pápának 1996 szeptemberében, győri látogatásakor, amikor a szentatya Apor Vilmos sírjánál imádkozott.
Apor Vilmos domborműve Rómában (Fotó: Magyar Kurír)
Egy évvel később, 1997. november 9-én II. János Pál pápa boldoggá avatta Apor Vilmos püspököt a római Szent Péter téren, több ezer magyar zarándok jelenlétében.
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
(Forrás: Diós István: A szentek élete, Magyar Kurír)
