Az alábbiakban Marton Zsolt váci megyéspüspök pünkösdi gondolatait adjuk közre, amelyeket külön a Felvidék.ma olvasói számára fogalmazott meg.
Ünnepi elmélkedésében a Szentlélek ajándékaira, az egyház születésének misztériumára és a lelki megújulás lehetőségére irányítja figyelmünket. A főpásztor szavai arra hívnak bennünket, hogy a pünkösd ünnepét ne csupán egyházi eseményként, hanem a Lélek erejében való hitbeli megerősödés és belső újjászületés személyes élményeként éljük meg.
***
Pünkösd Egyházunk születésnapja és a Szentlélek eljövetelével mindannyian megkapjuk a felhívást és az erőt arra – és évről évre megújíthatjuk ebbéli elköteleződésünket –, hogy Isten szeretetét hirdessük a világnak. Személyesen is részesei legyünk annak a missziós küldetésnek, amelyet Jézus az apostolokra bízott.
A keresztény pünkösd az Egyháznak – húsvét után – a legrégibb ünnepe. Ötven nappal a feltámadást követően az apostolok és a tanítványok megkapják a Szentlélek adományát, hogy rajtuk keresztül elindulhasson az örömhír a világba, megszülethessen az Egyház.
A pünkösdkor történteket követően az apostolok és minden őket látó és halló tanítvány számára élmény lesz a hit, az Apostolok cselekedeteinek leírása szerint háromezren megtérnek, megkeresztelkednek a Lélekben.
A Szentírás a Lélek eljövetelének csodáját szimbólumokkal írja le, amelynek fő elemei a szél és a tűz. Ezek már az Ószövetségben is Isten jelenlétének a tanúi voltak. Gondoljunk Mózes találkozására Istennel a Sínai-hegynél. Isten megjelent az égő csipkebokorban, a szélviharban és a mennydörgésben.
A szél és a tűz egyrészt jelképezik a Lélek erős és mindent magával ragadó megjelenését, amely nem hagyja érintetlenül a jelenlévőket, hanem sodró erejével betölti a szíveket és a lelkeket új lendületet adva ahhoz a tanúságtevő élethez, amelyre meg vannak hívva a tanítványok.
De egyben szimbolizálják azt az átalakulást is, amely az apostolok bensejében végbemegy. A szél kisöpörte szívükből az önzést, a gőgöt, a pénzsóvárságot, az érzékiséget, a vihar megtisztította emberségüket. Ahogyan a Sínai-hegy vihara is tisztulást hozott Mózes és a nép életében.
Marton Zsolt váci megyéspüspök (Fotó: Váci Egyházmegye)
A tűz pedig, amely képes a lágy agyagot cseréppé égetni, szintén megtisztította, kiégette a félelmet az apostolok szívéből és ennek köszönhetően lelkesedés, sőt bátorság töltötte el őket, már nem féltek. Kezdték látni és érteni a föltámadás valóságát és képesek lettek mindezt hirdetni is.
De mindez a lelkesedés, amely megtisztította és magával ragadta az apostolokat valószínű nem tudna kitartani, ha a Szentlélek nem lenne velünk és nem tanítana nap mint nap bennünket.
A Szentlélek, a harmadik isteni személy, az Atya és a Fiú Lelke, az első két isteni személy kölcsönös szeretete, odaadása, lehelete. Az Ige Istennek, a Szeretetnek a szava, a Lélek ugyanennek a Szeretetnek a „sóhaja”.
A Szentlélek az, aki mindent teljessé tesz, aki mindent megvalósít, Ő az, aki Isten tetteit végbe viszi a világban.
Aki azért jön el, hogy vezessen és irányt mutasson nekünk aszerint, amint Jézus megígérte: „S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26)
A Lélek jelenlétével Jézus új életet ad a tanítványoknak, mint az Atya a teremtéskor, amikor az életet lehelte az első emberbe.
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Amikor az apostolok megkapják a Szentlelket a csoda a nyelveken beszélés adományával mutatkozik meg a kívül állók számára. Olyan nyelveken szólalnak meg, amelyen korábban nem tudtak volna beszélni.
Ez az esemény is evangelizációs küldetésünk egyik fontos dimenziójára hívja fel a figyelmet: bár sok kultúrából származunk, anyanyelvünk, szokásaink eltérőek lehetnek, de egy nyelvet biztosan mindenki megért: a szeretet nyelvét.
Idegen országban járva vagy idegen társasághoz csatlakozva tapasztalhatjuk, hogy ha nem is tudjuk konkrétan megszólítani a másikat, a mosoly, egy-egy kedves gesztus mégis kapcsolatot tud teremteni közöttünk és szavakkal nem kifejezhető módon jelzi a nyitottságunkat.
De a Lélek ilyenformán történő megnyilvánulása utalhat arra az egységre is, amelyet a pünkösdi tanúk átélhettek, és amit az emberiségnek újra fel kellene fedeznie:
Sokfélék vagyunk, sokféle nyelvet beszélünk, sokféle módon keressük Istent, de szeretet- és békesség-vágyunk össze tud kapcsolni bennünket és van arra lehetőség, mindenki megértse az isteni üzenetet.
Pünkösd nemcsak egyszer volt esemény. Pünkösd minden évben megtörténik, sőt minden alkalommal, amikor valaki megtér, elkötelezi magát az Egyházban, hiszen a keresztségben és a bérmálásban mindannyian megkaptuk a Szentlélek ajándékát.
Szent II. János Pál pápa így ír az apostolokban végbe ment változásról a Redemptoris missio kezdetű enciklikájában: „A Szentlélek eljövetele tanúkká és prófétákká tette őket. Higgadt bátorságot öntött beléjük, ami arra indította őket, hogy másokkal megosszák Jézusról szerzett tapasztalatukat és a reményt, amely eltöltötte őket.” (RM 24)
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
Idén a Remény szentévében különösen is nagy jelentősége van annak, hogy merjünk hitet tenni saját reményünk okáról és eredetéről. Számos nehéz családi és társadalmi helyzettel találjuk magunkat szembe közvetlen környezetünkben és a világban: szegénység, betegségek, szétszakadt családok, háborús helyzetek. De nekünk van hitünk és ezáltal reményünk, amelyről tanúságot kell tennünk.
Az Újszövetség szerint az igazi remény Jézus Krisztus megismeréséből fakad. Ő az, aki új életet, örök életet ígér, és ez a remény túlmutat a földi szenvedéseken. Nem evilági utópiát kínál: A keresztény remény nem az e világi siker vagy boldogság biztosítása, hanem az örök élet ígérete. A korai keresztények életét gyökeresen változtatta meg, amikor részesültek a keresztség szentségében.
Annyira erősen reméltek Isten ígéreteiben, hogy készek voltak az életüket is odaadni – ez az egyik legerősebb tanúságtétel.
Ma is van a világnak számos országa sajnos, ahol a keresztényeket üldöztetés vagy vértanúság várja. Mi, Európában a hétköznapok tanúságtételére, adott esetben a fehér vértanúságra vagyunk meghívva.
XIV. Leó pápa egyik első szentmiséjében is utalt azokra a visszás helyzetekre, amelyben ma nekünk keresztényeknek jelen kell lenni és késznek kell lenni tanúságot tenni hitünkről:
„Ma is számos olyan hely van, ahol a keresztény hitet gyengeségként vagy ostobaságként kezelik. Ahol inkább a technológiában, pénzben, hatalomban vagy élvezetekben bíznak. De éppen ezek azok a helyek, ahol a missziós jelenlétünkre a legnagyobb szükség van.” (Sixtus-kápolna, 2025. május 9.)
Illusztrációs felvétel (Fotó: pixabay)
A Szentatya azóta is fáradhatatlanul hirdeti, hogy minden megkeresztelt személynek feladata az evangélium hirdetése.
Megválasztását követően ezekkel a szavakkal fordult a hívekhez a Szent Péter-bazilika erkélyéről: „Együtt kell keresnünk, hogyan lehetünk misszionárius Egyház, olyan Egyház, amely hidakat épít, párbeszédre törekszik, mindig nyitott, hogy befogadjon – mint ez a tárt karokat szimbolizáló tér –, hogy befogadjon mindenkit, mindazokat, akiknek szüksége van szeretetünkre, jelenlétünkre, akik párbeszédre és szeretetre vágynak.” (2025. május 8.)
Ehhez a befogadáshoz különösen is szükségünk van a Szentlélek vezetésére.
Merjük bátran kérni, hogy töltsünk el bennünket is újra és újra, hogy igazi, Lélektől vezetett misszionáriusok lehessünk! A Lélek nem erőszakos, finom indításai vannak. Pünkösd ünnepe azt akarja, hogy ezeket a finom indításokat észrevegyük.
Marton Zsolt váci püspök
BN/Felvidék.ma
