Még nem időszerű a cseh katonák ukrajnai békemisszióban való esetleges részvételével foglalkozni – mondta Petr Fiala cseh kormányfő újságíróknak csütörtökön a dél-csehországi České Budějovicében, a nemzeti agrárszalonnál.
A miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva Petr Pavel cseh államfő korábbi kijelentésére reagált. Az államfő a ČTK hírügynökségnek tett csütörtöki nyilatkozatában kiemelte: amennyiben egy ideiglenes megállapodás értelmében békefenntartó egységek küldésére kerülne sor Ukrajnába, abban Csehországnak is részt kellene vennie, mivel a békefolyamat aktív részese, és kezdetektől fogva határozottan kiáll Ukrajna mellett.
„Ukrajnában egyelőre nincs semmiféle béke. Míg a hozzá vezető utat sem ismerjük, csak most keressük. Nem tudjuk tehát, hogy milyen formát ölthetne egy esetleges nemzetközi békemisszió”
– fogalmazott Petr Fiala.
Hangsúlyozta, hogy elsősorban az ukrán hadsereg harcképességét kell felújítani. „Európa biztonságának legfőbb jövőbeni garanciáját az jelenti, ha újra kiépítjük az erős ukrán hadsereget, amely alapvető elrettentő erőt képviselne Oroszországgal szemben” – vélte.
Jana Černochová védelmi miniszter az elnök nyilatkozatára reagálva csütörtökön Prágában újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette: egyelőre nincs napirenden semmiféle olyan követelmény, hogy Csehország tagja legyen az esetleges nemzetközi békeerőknek Ukrajnában. A miniszter szerint ugyanakkor
Csehország azon államok közé tartozik, amelyek tűzszünet esetén készek tárgyalni cseh katonák Ukrajnába küldéséről, feltéve, hogy ez nem veszélyeztetné az életüket.
A hatályos alkotmány szerint a cseh katonák külföldi bevetéséhez a kormány és a parlament két házának jóváhagyása szükséges.
MTI