Azoknak, akik Magyarországhoz hasonlóan a békét támogatják, kitartónak kell lenniük, és folytatniuk kell erőfeszítéseiket az ukrajnai háború rendezése érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerinte kedden Washingtonban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a One America News-nak adott interjújában először is hangsúlyozta, hogy Magyarország szembemegy az Európai Unió háborúpárti álláspontjával, és következetesen a békés ukrajnai rendezés pártján áll.
„Nem szállítunk fegyvert, nem küldünk pénzt Ukrajnába, s nyitva tartjuk a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, mert úgy véljük, hogy a háború a csatatéren nem érhet véget, csak a tárgyalóasztalnál”
– szögezte le.
„Természetesen ezért a hozzáállásért a liberális európai fősodor folyamatosan megbélyegzett, ’Putyin ügynökének, oroszbarátnak, a Kreml propagandistájának’ nevezett minket. De el kell mondanom, hogy ugyanilyen megbélyegzést kaptunk az európaiaktól azért is, mert pozitív kapcsolatot ápolunk Donald Trumppal” – tette hozzá.
Elítélte, hogy a kontinensen egyesek megpróbálják aláásni az amerikai elnök béke-erőfeszítéseit. „Mi, magyarok, nagyon is szurkoltunk Trump elnöknek az amerikai választásokon, és rendkívül örültünk a győzelmének, mert tudtuk, hogy ő az egyetlen remény a békére. Nincsen a világon más politikus, aki véget tudna vetni ennek a háborúnak” – fogalmazott.
„Ha az európai politikusok nem akadályozták volna a béketörekvéseit, a béke már visszatérhetett volna Közép- és Kelet-Európába. Azonban sajnos a nyugat-európai politikusoknak nem érdeke a béke: olyan döntéseket hoznak, amelyek tovább mélyítik a konfliktust és súlyos eszkalációs kockázatot hordoznak”
– folytatta.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy amióta bejelentették a budapesti amerikai–orosz csúcstalálkozó tervét, több európai politikus mindent megtett annak meghiúsításáért.
Ennek szavai szerint két oka van, és az egyik maga a helyszín, hiszen ebből rögtön kiderülne, hogy nem Magyarország van elszigetelve nemzetközileg, hanem az Európai Unió. Ennek kapcsán pedig kifejtette, hogy ma Orbán Viktor az egyetlen európai vezető, akinek sikerült az Egyesült Államok, Oroszország és Kína elnökével is kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot fenntartania.
Aláhúzta: a másik probléma az, hogy az európai politikusok egy része magát a béketárgyalást sem akarja, mivel érdekük a háború elnyújtása.
„De én nagyon remélem, hogy Trump és Putyin elnök nem adják fel, eljönnek Budapestre, tárgyalnak, és ennek eredményeként végre visszatérhet a béke Közép- és Kelet-Európába” – jelentette ki.
„Mi nagyon boldogok lennénk, ha megszűnne a vérontás, s emberéleteket menthetnénk meg, mert ez a háború nap mint nap életeket követel és pusztítást hoz. Meg kell állítani, vissza kell hozni a békét! De az európai politikusok nem értik meg, hogy a béke nem a csatatéren születik meg, hanem a diplomácia útján” – összegzett.
MTI/Felvidék.ma