A barlangokon, zsombolyokon (aknabarlangokon), víznyelőkön és bővizű forrásokon keresztül „lélegző” karszt belülről egy hatalmas gomolyasajtra emlékeztet a labirintusok átjárhatatlan szövevényeivel, útvesztőivel. Éles levegőjű fennsíkjainak felszínét a holdbéli tájra emlékeztető, teknő alakú töbrök, zegzugos sziklamezők, karrok (ördögszántások), völgyek, szurdokok teszik változatossá. A leírt föld alatti és külszíni karsztformák ún. karsztjelenségek létrejöttüket az eső és folyóvizek eróziós (mállasztó), korróziós (oldó) hatásának köszönhetik. Érdekes viszont, hogy vizet hiába keresnénk a felszínen, nem találunk (egy-két kivétellel). Igen ám, de akkor hová lett az a víztömeg, amelyik ilyen bizarr föld alatti és külszíni formákat hozott létre? Nem veszett el, csupán a víz körforgása a karszton teljesen más formában zajlik, mint azt az iskolában tanultuk. A karsztvidék vízrendszere áthelyeződött a felszín alá, kb. kétszáz-háromszáz méter mélységbe, és csak hosszú, ez idáig csak részben feltárt járatrendszereken át jut a felszínre bővizű források formájában.
Szerencsés földrajzi fekvésének (északon a kárpáti jellegű Gömör-Szepesi-érchegységhez kapcsolódik, míg délen fennsíkjaival táblaszerűen emelkedik ki a Pannon-medence katlanjából), sajátságos geológiájának, növény- és állatvilágának köszönhetően méltán került a világ bioszféra rezervátumainak sorába, és vált a világörökség részévé. Méretei is számottevőek: kőzetanyagának a vastagsága helyenként meghaladja az 1 kilométert, és összterülete 750 km2, amely
nagyjából a Jolsva, Csetnek, Rozsnyó, Jászó, Szepsi, Hídvégardó, Szalonna, Rudabánya, Aggtelek, Pelsőc, Beretke és Gice településekkel határolható be. Amint a felsorolásokból is kitűnik, területe két ország politikai határzónájában fekszik.
Ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk viharos múltjába, elképzeljük a „mészkőösszlet” keletkezési helyét és módját, időben vissza kell nyúlnunk a letűnt geológiai korokba, a másodkori (mezozoikum) triászba, 240-200 millió évvel ezelőttre. Ekkor a kedvező trópusi klímaviszonyok hatására partközelben, a sekély tengeri lagúnákban és a folyamatosan képződő zátonyokon rohamosan elszaporodtak az apró mész- és kovavázú élőlények (moszatok, puhatestűek). A rétegszerűen felhalmozódott mészvázukból gyülemlett fel az a tömérdek mennyiségű kőzetanyag, amely a karszt fő építőanyagává vált. Az elkövetkező 200 millió év során a mészkőtábla helyzete és szerkezete a kontinensvándorlások, kéregmozgások hatására állandóan változott, míg végleg elfoglalta helyét a Kárpátok belső gyűrűjében. Felszínének utolsó, számottevő modellezői a negyedkori jégkorszakok változásai voltak. Természetesen e folyamatok, ha kisebb léptékben is, de a mai napig tartanak. Az egységes mészkőtábla az évmilliók folyamán több részre tagolódott, ezek: a Kónyárt, Pelsőci-, Szilicei-, Barkai-, Szádelői-, Jászói-fennsíkok, valamint az Alsó- és Felső-hegy.
Gordon László, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51082,48029,47585,45111,45090,29279″}
