A Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Szövetség a Közös Célokért szervezésében, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán valósult meg a Házasság hete alkalmából Mihalec Gábor párterapeuta …
Kárpátia Sport Polgári Társulás
-
-
Negyven éve hunyt el minden idők egyik legnagyobb futballedzője, Bukovi Márton, aki az 1940-es, 50-es és 60 évek edzői munkájával kivívta a futballvilág elismerését. 1903. december 1-jén született …
-
Banai Tóth Enikő, a Dunamocsi Iskolaközpont igazgatónője meghívásának tett eleget a Kárpátia Sport Polgári Társulás. Egyesületünknek lehetősége van bemutatni az Aranycsapat történetéről szóló vándorkiállítást. A kiállítás a felvidéki …
-
A Kárpátia Sport Polgári Társulás és a Felvidéki Értékőrzők szervezésében október 22-én zajlott a XIX. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság Wichmann Tamás emlékverseny, amely az 1954-es világbajnoki döntő 70. évfordulója …
-
Zakariás József olimpiai bajnok, az Aranycsapat tagja születésének 100. évfordulója alkalmából az egykori alma materében, a Budafoki Kossuth Lajos Általános Iskolában avattak táblát egykori diákjuk emlékére, június 19-én.
-
A Komáromi Napok rendezvénysorozat keretein belül került sor ma az ötödik alkalommal megrendezett Aranycsapat Kupa rendezvényére, amelyen kárpátaljai, felvidéki és magyarországi középiskolai diákcsapat mérte össze tudását és nem …
-
A kiskunhalasi Csipke-Hotel konferenciatermében az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület szervezésében került megrendezésre a 21. Klasszikus Erdélyi Magyar Irodalom Kárpát-medencei Prózafelolvasó Verseny 2024. április 19-én. Az esemény társszervezői voltak: …
-
A Felvidéki Értékőrzők és a Kárpátia Sport Polgári Társulás a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központtal közösen szervezte meg az eseményt, melynek egyik díszvendége Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas, …
-
Immár harmadik alkalommal emlékezett meg Kárpát-medence ifjúsága a legendás Aranycsapatról Budapesten, a Szent István-bazilika altemplomában. A szervezők, a Kárpátia Sport Polgári Társulás az Aranycsapat Testület és a Budapesti …
-
A Szövetség a Közös Célokért és a Kárpátia Sport Polgári Társulás a Házasság hete rendezvénysorozatához kapcsolódva szervezi meg február 12-én, hétfőn 17.00 órai kezdettel rendezvényét a komáromi Csemadok …