Az Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) ravasz megoldást javasol a regionális fejlesztés területén a 2021 és 2027 közötti európai uniós fejlesztési és költségvetési időszakra. Kezdjük talán azzal, hogy az …
MKÖ
-
-
Jó hangulatú, tartalmas beszélgetés volt hétfőn este a somorjai Mozi Clubban. Csáky Pált Méry János helyi önkormányzati képviselő, Brunczlík Viktor egyetemi hallgató és a közönség kérdezték. Sok érdeklődő …
-
A TA3 televízió „A nap témája” című választási szópárbajának február 10-e esti vendégei között Cziprusz Zoltán (MKÖ) és Fehér Csaba (Híd) parlamenti képviselő-jelöltek szerepeltek. Mindketten választási pártjuk 10. …
-
A Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) jelöltjeinek vágai (Galántai járás) lakossági fórumán jártunk, amelyen Berényi József a 100 éves trianoni évforduló kihívásairól is beszélt. A Magyar Közösség Pártja Országos …
-
Hírportálunkon február 2-án jelent meg Flórián Lászlónak az önkormányzatisággal foglalkozó cikke. Az írás rövid időn belül rendkívül népszerű lett. Ennek hatására az utóbbi napokban fontos kezdeményezés indult útjára az …
-
Párkányban 2017-ig működött a felnőttek és a gyermekek számára is orvosi készültség. Majd ugyanebben az évben az egészségügyi tárca meghirdette az orvosi készültségek reformját, értsd: alapos szűkítését. Meghirdette, …
-
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke pontosan egy hónappal a választások előtt vendége volt az M1 „Ma este” című műsorának, valamint a Hír TV „Magyarország élőben” című …
-
Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke mai sajtótájékoztatóján az önkormányzati támogatási rendszer diszkriminatív voltára figyelmeztetett, és az igazságtalan helyzet felszámolására is megoldást javasolt. A Magyar Közösség Pártja …
-
Itt és Most
Berényi: Az MKP kötelessége a kollektív bűnösséget tartalmazó Beneš-dekrétumok napirenden tartása
Az SaS párt elnöke, Richard Sulík meghívására Bárdos Gyula, az MKÖ listavezetője, Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke és Mózes Szabolcs, a Magyar Közösségi Összefogás elnöke tegnap egy …
-
Portálunk megkeresésére Bárdos Gyula az MKÖ listavezetője elmondta, hogy a Komáromban, január 8-án bemutatott programjuk az önkormányzatiságra épül. Ezt hangsúlyozta is a tegnapi sajtótájékoztatón, melyen a SaS párt …