A NATO-szerződés 5. cikke nem jelent automatikus hadba lépést, és minden államnak hagy mozgásteret a segítségnyújtás módját illetően. A lényege viszont érinthetetlen: egy szövetséges tagállam elleni támadás az …
NATO
-
-
Közös európai rakétaelhárító rendszer létrehozását javasolta Andrej Babiš cseh kormányfő csütörtökön Prágában egy rangos nemzetközi tanácskozás megnyitóján elhangzott beszédében. Babiš a Prágai Védelmi Csúcstalálkozó című konferencián kijelentette, hogy …
-
Az Egyesült Államoknak továbbra is elemi érdeke fűződik Európához, továbbra is elkötelezett a NATO iránt, a kollektív védelem iránt, és szoros kapcsolatban marad a katonai szövetséggel – jelentette …
-
Peter Pellegrini köztársasági elnök védelmi, gazdasági és energetikai kérdésekről tárgyalt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egy kétoldalú találkozó során, Ankarában. A találkozóra a NATO-csúcs keretében került sor – …
-
Konstruktív volt az ankarai NATO-csúcs, az Észak-atlanti Szövetség megmutatta, hogy egységes, és ez volt az egyik fő cél – jelentette ki újságíróknak Peter Pellegrini államfő. Kiemelte, Szlovákiával kapcsolatban …
-
Peter Pellegrini szlovák államfő és Andrej Babiš cseh kormányfő az ankarai NATO-csúcson folytatot kétoldalú megbeszélést, és az együttes cseh-szlovák kormányülések ismételt megtartását dicsérték. Pellegrini erről a közösségi médiában …
-
Az Egyesült Államok megfontolja az F–35-ös vadászrepülőgépek Törökországnak történő értékesítését, és Ankara ismét bekapcsolódhat a repülőgépek fejlesztési és beszerzési programjába – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden …
-
A NATO 32 tagállamának állam- és kormányfői kedden és szerdán a törökországi Ankarában találkoznak. A csúcstalálkozón várhatóan ismét megerősítik Ukrajna támogatását, további segítséget ígérnek Kijevnek, valamint megvitatják a …
-
Szlovákia támogatni fogja az e heti NATO-csúcs zárónyilatkozatát – tájékoztatta a TASR-t az elnöki hivatal kommunikációs osztálya. Peter Pellegrini államfő ebben a témában egyeztetett hétfőn Robert Fico kormányfővel …
-
A jövő heti ankarai NATO-csúcs döntései nem kötelezhetik Szlovákiát arra, hogy részt vegyen az Ukrajna katonai támogatását célzó pénzügyi alapban – jelentette ki a TASR-nek Robert Fico (Smer-SD) …

