Ján Mikolaj (SNS) oktatási miniszter az iskolaügy tervezett reformjának kidolgozása során mondvacsinált szakértőkkel veteti magát körbe a Matica slovenskából, akik jól körülhatárolható politikai ideológiát képviselhetnek, véli Szigeti László (MKP) volt oktatási miniszter.

„Az az érzésem van, hogy Matica slovenská Mikolaj miniszter úr jobbkeze” – állítja Szigeti, aki szerint Szlovákiában éppen elég szakértő van, akik érdemben foglalkozhatnának az iskolai reformmal.
A tantervi programokon tantárgybizottságok dolgoznak, és a médiában szárnyra kapott hírek szerint a szlovák nyelvi, a honismereti és a történelmi bizottságban a Matica slovenská képviselői is helyet kaptak. Szigeti attól tart, hogy a tantervi programokba egyetlen párt egyetlen ideológiája szüremkedik majd be, és ilyen módon tartósan gyökeret ereszthet majd a következő 20-25 évre. „Arra irányul az egész, hogy visszatérjünk az egységes iskolarendszerhez” – véli Szigeti, aki azt is felrója a sazktárcának, hogy titkolja az egyes tantárgybizottságok összetételét. Meggyőződése, hogy  azért teszi ezt, mert nem szeretné megnevezni azokat a felelősöket, akiket esetleg kritika érhet. Véleménye szerint az ilyen átütő fontosságú reformokat nyilvános vitától övezve kellene kidolgozni és végrehajtani, ezzel ellentétben a minisztérium mindent titkol.
Szigeti véleményét Mikolaj nem osztja és nem tartja megalapozottnak. „Abból a 251 személyből, akik a reform tartalmi részén dolgoznak, 19 a magyar iskolák képviseletében látja el feladatát és két hely van fenntartva a Matica képviselőinek. Ugyanakkor ebből a két helyből jelenleg csak az egyik foglalt” – reagált Andrea Stoklasová, az oktatási tárca tömegkommunikációs osztályának vezetője.
Hospodárske noviny, FelvidékMa

Kapcsolódó cikkek:

Szigeti: Mikolajnak a Matica slovenská a jobbkeze.
1200 megjegyzés a közoktatási törvényhez
Titkolja a minisztérium azoknak a nevét, akik az iskolaügyi reformon dolgoznak

Mikolaj a szlovák nyelv helyzetét az iskolákban a magyar nyelv kárára erősítené meg

Mikolaj: Az iskolák a tananyag feléről szabadon dönthetnek