A Felvidék ma új rovatának – Beszéljük meg – első vendégeként az Olvasóink Bauer Editetnek, az EP felvidéki magyar képviselőasszonyának tehettek fel kérdéseket. A válaszait az alábbiakban közöljük. Többek közt ezt válaszolta az egyik kényes kérdésre: a szlovák politika komoly bírálat tárgya Európában, miután a szlovák parlamentnek a beneši dekrétumok sérthetetlenségéről elfogadott deklarációja egyszerre ítélte el és erősítette meg a kollektív bűnösség elvét.
Milyen jövő vár az Európai Unióra a Lisszaboni Szerződést elutasító írországi népszavazás után? Brüsszelben mit tartanak a legvalószínűbb forgatókönyvnek?
– Az Európai Unió francia elnöksége mindent meg fog tenni, hogy még ebben az évben megtalálják a lehetséges megoldást. Nincs elég információ sem az írországi tárgyalások kimeneteléről, sem a lengyel államfővel folytatott tárgyalásokról, őszre várható, hogy világos képet kapjunk. Az elemzők több lehetőséget valószínűsítenek, ezek közül négyet érdemes kiemelni: 1. a népszavazás megismétlése egy mellékelt deklarációval, mely biztosítékot nyújtana az íreknek az érzékeny kérdésekben, 2. egy új szerződés kidolgozása, ebben az esetben azonban a problémák ismétlődhetnek, mivel az elvárások eltérőek, 3. a nizzai szerződés lép érvénybe kisebb változtatásokkal, 4. kétsebességes Európa kialakulása.
Mennyire áttekinthető a közemberek számára a Lisszaboni Szerződés? Erről a jelenlegi belga külügyminiszter így fogalmazott: “olvashatatlan, nem érthető és nem világos”…
– Egyetértek azzal, hogy a Lisszaboni Szerződés nem egyszerű, sőt vannak részei, amelyek kimondottan bonyolultak, de mit lehet tenni, ha a tagállamok így tudtak megegyezni. Az egyeztetési folyamat, a döntési mechanizmus, a kvalifikált többség kiszámítása bizonyosan az ilyen kérdések közé tartozik. Nem csoda, ha ezekkel a közember nem hajlandó bíbelődni. Szerintem felesleges is ezt kérni tőle. A szerződéssel kapcsolatban értelmes lett volna inkább egyszerű, lényegi kérdéseket feltenni. Így viszont az történt, hogy sikerült elhitetni, hogy a szerződés olyan “veszélyeket” hordoz, amihez semmi köze. Nem azzal van baj, hogy bonyolult. Sok bonyolult dolog teszi egyszerűbbé az életünket a mobiltelefontól a számítógépig. Azzal kellene kicsit jobban tisztában lenni, merre halad a világ, s ehhez képest mi merre mennénk.
A Lisszaboni Szerződés csak formai szempontból különbözik a régebben népszavazásokkal elutasított (Franciaország, Hollandia) EU-s alkotmánytól? Ezzel kapcsolatban a korábbi olasz miniszterelnök, Giuliano Amata így fogalmazott “a jó dolog abban, hogy ezt a változatot nem nevezzük alkotmánynak, hogy senki sem hirdethet meg róla népszavazást.” Nicolas Sárközy így nyilatkozott: “nem lenne szerződés, ha Franciaországban népszavazást tartanának”. Nem érzi ön ezt cinizmusnak vagy a népakarat semmibevételének?
– A kontinentális jog két kérdést a képviseleti demokráciára bíz: az emberi jogokról és a költségvetésről nem lehet népszavazást tartani. A tapasztalat azt mutatja, hogy az Alkotmányos Szerződésről szóló népszavazás sem a szerződésről szólt, hanem a lehetséges török bővítésről, vagy éppen a lengyel vízvezeték-szerelőről, aki esetleg konkurense lehetne francia kollégájának. Az ír népszavazás utáni felmérés az esetleges ír biztos elveszítését, azokat az alaptalan félelmeket, hogy az abortuszt és az eutanáziát is “bevezetné” az alapjogi charta, vagy hogy az Unió beavatkozna az adórendszerbe, Írország katonai függetlenségének esetleges elvesztését – jelölte meg a nemmel szavazók indítékaként. Az EU a 27 tagállammal – melyek egyes szakterületen ragaszkodnak szuverenitásukhoz, másokban viszont csak egyetértésben tudnak dönteni – lassan cselekvésképtelenné válik. A döntési mechanizmusokat egyszerűbbé kell tenni ahhoz, hogy a ki lehessen kerülni azokat a helyzeteket, amikor akár 150–200 ezer ember milliók igyekezetét tudja meghiúsítani.
Szavaiból kitűnik, hogy úgy látja, szükségünk van a Lisszaboni Szerződésre…
– A kis országoknak nincs túl jó esélyük, különösen ha nincs olajuk, tőkefeleslegük, száz éve működő, nemzetközileg elismert bankrendszerük. Nézzünk körül a világban, Indiában több mérnököt képeznek évente, mint Európában. Kína igyekszik befolyását növelni a világban. Az USA gyakran viccelődik az EU számlájára, s igyekszik komolytalannak feltüntetni. Ma már világosan látni, hogy a globalizált világban olyan nagy játékosok lépnek színre, mint Kína, India, Brazília. Tisztáznunk kell, mi magunk mit is akarunk? A globalizált versenyben Európa talpon maradni csak együtt, közös erővel tud.
Kisebbségvédelem és antidiszkrimináció
Az Európai Unió szigorítaná a diszkrimináció elleni fellépést. Hogyan ellenőri az antidiszkriminációs elvek betartását a tagállamokban?
– Az antidiszkriminációs irányelvek tartalmaznak ún. jelentéstevési kötelezvényt is, melyek arra kötelezik a tagországokat, hogy meghatározott időközönként számoljanak be az irányelvek alkalmazásáról. A bizottság mellett működik a szakértők csoportja, valamint az esélyegyenlőségi intézmények hálózata is, melyek tapasztalatait a bizottság időnként összegzi. A diszkrimináció elleni harc jogalapja, a munka világában, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén, csakúgy, mint az oktatásügyben tehát létezik. Igaz azonban az is – ismereteim szerint –, hogy ritkán élünk azzal a lehetőséggel, melyet ez a jogszabály nyújt.
Várható valamilyen előrelépés, ha érvénybe lép a Lisszaboni Szerződés? Tartalmaz az olyan pontokat, amelyek a kisebbségek védelmével és az antidiszkriminációval foglalkoznak?
– A szerződés preambulumának 1 a. cikkelye az európai értékekről szól, melyben ott található, hogy “ Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia , az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.” Ez önmagában azért fontos, mert elsődleges jogalapot teremtene másodlagos jogszabály létrehozására, ami megszüntethetné azt a paradox helyzetet, amelyre a kettős standard vonatkozik, ugyanis a csatlakozó tagországokat a koppenhágai kritériumok kötelezik a kisebbségi jogok tiszteletben tartására, míg a tagországok belső viszonyaira nincs ilyen értelmű kötelezvény. A diszkrimináció tiltását az érvényben lévő szerződés 13. cikkelye is tartalmazza. Az ebből adódó jogszabályok tiltják a faji vagy etnikai alapon történő megkülönböztetést is, akár közvetlen, akár közvetett diszkriminációról legyen szó. Hasonlóan tiltja a diszkriminációra való biztatást is.
Várható, hogy egységes kisebbségvédelem alakuljon ki az EU-ban, ha még abban sem értenek egyet, mit is jelent az pontosan?
– Véleményem szerint előbb-utóbb égetően szükségessé válik egy ilyen jogszabály meghozatala vagy az Európa Tanács joganyagának átvétele. A kb. 60 millió bevándorló jelenléte és várható sokmilliós növekedése azonban ezt a folyamatot kétségkívül fékezheti.
A közelmúltban a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság néppárti koordinátorává (FEMM) választották. Ön szerint az EU országaiban főleg mely területeken van még javítani való a nők egyenjogúsága terén?
– Látni kell, hogy ez a munka nem könnyű terepen zajlik. Van néhány olyan nehéz kérdés ezen a területen, ahol nehéz egyezségre jutni a néppárton belül is. Bár a felszínen látszólag minden rendben van, vagy legalábbis rendben kellene lennie az egyenjogúság terén, a valóság mást mutat. A nők szerepe a döntéshozatalban messze elmarad arányuktól, a bérek és fizetések közti átlagos kb. 15%-nyi különbség, ami a magánszektorban 25%, a családon belüli erőszak áldozatait tekintve 95% nő, az anyaság társadalmi megbecsültségének hiánya mind-mind olyan kérdés, mely nem megoldása vagy legalábbis mérséklése sok tekintetben elmarad nemcsak a kívánalmaktól, de a lehetőségektől is.
Szlovákia mennyire illeszkedik (vagy lóg ki közülük?!) a fejlett nyugati államokhoz az anyaság, illetve a gyermekvállalás támogatásában?
– A kérdés látszólag egyszerű, de sok összetevője van. Az anyasági szabadság idejét illetően Szlovákia az élen járó országok közé tartozik, az ellátás szintje viszont alacsony. Vannak olyan országok, ahol az anyasági támogatás az előző jövedelem függvényében jóval magasabb, akár az előző jövedelem 90%-át is elérheti. Svédországban pl. ezt a jövedelmet garantálja a szociális rendszer abban az esetben is, ha a második gyermek 24 hónapon belül születik. Különösen az ún. szülői szabadság alatt biztosított jövedelem meglehetősen alacsony, csakúgy, mint a családi pótlék.
A következő “csomag” a szolgáltatások hozzáférhetősége és színvonala. A tagországok elfogadtak maguk számára egy követendő célt, miszerint 2010-re a 3 éves koron aluli gyermekek 30%-nak, a 3-6 éves korúak 90%-nak biztosítanak elhelyezést a bölcsődékben és óvodákban. Ugyan a kitűzött határidőtől már csak 2 év választ el, eddig csak 3 tagországnak sikerült a kitűzött vállalásokat teljesíteni. Hollandiában pl. a gyermekintézmények költségeit a szülők, a munkaadó és a helyi önkormányzatok közösen viselik.
Jó gyakorlatból van több, pl. a gyermekholmikra kivethető áfát igyekszik csökkenteni egy EU-s kezdeményezés. Persze, azt tudni kell, hogy a szociális és családpolitika, csakúgy, mint az adópolitika a tagállamok hatáskörébe tartozik. Az Európát sújtó demográfiai válság kezelése véleményem szerint a tagállamokat arra fogja késztetni, hogy átértékeljék családpolitikájukat, és alkalmazzák azokat az intézkedéseket, melyek a családokat hatékonyabban támogatják a gyermekvállalásban és nevelésben.
A képen Bauer Edit a „Soha többé” kiállítás megnyitóján, Strasbourgban (a kiállítás a 60 évvel ezelőtti – a felvidéki magyarságot sújtó – csehszlovákiai jogtiprásokra, kitelepítésekre, elüldözésekre emlékeztetett).
A felvidéki magyarság
Növekedett a Magyar Koalíció Pártja ismertsége és tekintélye az Európai Parlamentben azt követően, hogy a felvidéki magyar pártnak kulcsszerepe volt abban, hogy Szlovákia ratifikálta a Lisszaboni Szerződést?
– Kétségkívül, ezt az Európai Parlament elnökének kijelentései, az MKP kongresszusára küldött üzenete is egyértelműen bizonyítja.
Már több mint négy éve, hogy Szlovákia – és ezáltal a felvidéki magyarság – tagja az Európai Uniónak. Hogyan tekintenek ránk az Európai Unió országai? Számíthatunk arra, hogy támogatják a felvidéki magyar nemzetrész alapvető jogainak követelését?
– Nincs egyszerű válasz. Egységes nézőpont sincs. Helyzettől, embertől is függ. Többször találkoztam azzal, hogy rácsodálkoztak arra, hogy felkészültebbek vagyunk, mint ahogy arra számítottak, Szlovákia gazdasági előrehaladása elismerést vált ki. Románia, Bulgária megítélése problematikusabb – érzésem szerint, elsősorban a romák helyzete miatt. A szlovák politika komoly bírálat tárgya Európában, miután a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a beneši dekrétumok sérthetetlenségéről elfogadott deklarációja kapcsán, mely egyszerre ítélte el és erősítette meg a kollektív bűnösség elvét.
A beneši dekrétumoknál maradva, mennyire befolyásolja a Szlovákiában folyó aláírásgyűjtést és az EP-be 2008. április 22-én átadott ötvenezer aláírást tartalmazó petíció ügymenetét Berényi Józsefnek, az MKP elnökhelyettesének azon bejelentése, miszerint az MKP ebben a választási ciklusban már nem hozza fel a Beneš-dekrétumok és a kárpótlás ügyét?
– Ha az EP Petíciós Bizottsága elfogadja a petíciót, nem annak a függvényében fog vele foglalkozni, hogy a szlovákiai politikában milyen kijelentés hangzik el a petíció tartalmát illetően.
Ön Gál Kingával való megbeszélést követően vajon miért nem támogatta a dekrétumok elleni petíciót?
– Gál Kingával a témában folyamatosan egyeztettünk. Együtt döntöttünk arról, hogy ami a politikára tartozik, politikai eszközökkel kell megoldani, ami pedig a civil társadalomra, abba nem kell a politikának beleavatkozni. Vannak esetek, amikor jobb nem összemosni a dolgokat, amikor célszerűbb, ha világosan láthatóak a választóvonalak. A civil kezdeményezés és a politika nem szükségszerűen egymással szembenálló, ebben az esetben sem az. Gyakori az a helyzet is, amelyre az a mondás vonatkozik, hogy nagydobbal nem lehet verebet fogni.
Mivel lehetne elérni azt, hogy Brüsszelben is elismerjék a Felvidéket, mint tájegységet? Van erre egyáltalán esély?
– Az európai határokon átnyúló együttműködésnek van olyan formája, mely lehetőséget ad arra, hogy a természetes tájegységek elszakítottsága, s az ebből adódó hátrányok részben vagy teljesen megszűnjenek. Az Európai Parlament és a Tanács 1082/2006/EK rendelete alapján létrehozható EGTC , az európai területi együttműködési csoportosulás, /szlovák rövidítése az EZÚS/ olyan lehetőséget kínál, mely a regionális együttműködés új szintjét jelenti, uniós alapok támogatják. A csoportosulás önálló jogi személyként léphet fel, ami teljesen új fejlemény és esély, létrejöttét a kormányok csak kivételes esetekben akadályozhatják meg, az indoklást pedig az EU hivatalos lapjában kell közzétenni. Esztergom-Párkány az Ister-Granum régiót hozta létre, Nagykapos tájéka is megtalálta a saját partnerközségeit. Az esély tehát megvan arra, hogy Nógrád, Gömör, újra egységes tájegységként, eurorégióként lépjen fel, s ez mindenképpen egy óriási lehetőség.
Az Európai Unió politikai elitje – a Lisszaboni Szerződés által is – központosított hatalomra törekszik. A korábbi elnök, Romano Prodi ezzel kapcsolatos kijelentette “mindannyian világosan látjuk, hogy világhatalomra törekszünk? Ezek szerint az EU-nak nemcsak gazdasági, hanem politikai egységgé is kell válnia?
– Amikor a második világháború után a Szén és Acél Szövetség létrejött, igaz, hogy a közvetlen cél Európa újjáépítése volt. A stratégiai cél azonban olyan Európa kialakítása volt, mely kezelni tudja a keletkező feszültségeket, olyan egyeztetési fórumot és rendszert teremtve, mely kizárja egy újabb véres konfliktus lehetőségét.
Mennyire befolyásolja a MOL-OMV pereskedési vita az európai olajpiacot és hogyan lehetne elérni hogy olcsóbb üzemanyagot kaphassunk a világpiacon?
– Nem vagyok olajpiaci szakértő, de érzésem szerint nem különösebben. Az Európai Bizottság jelentéséről kiszivárgott hírek szerint inkább az egyesülésnek lehetne árfelhajtó következménye a közép-európai piacon. Az adott körülmények közt sokkal inkább a rohamos tempóban növekvő ázsiai kereslet és a közel-keleti helyzet alakulása fejt ki hatást az árakra. A háborús konfliktus árfelhajtó szerepe vitathatatlan, ha a fegyveres konfliktusok veszélye csökken, az olajárak az új helyzetben alacsonyabb szinten stabilizálódhatnak. Azonban a harmadik világ erősödő keresletének állandó befolyásával együtt kell élnünk.
Szlovákiai polgárainak jó, hogy az új évtől euróra váltunk?
– Nincs erre “fekete-fehér” válasz, ugyanis sok előnye, de kockázata is van. Az előnyök közt ott a gazdasági fejlődés felgyorsulásának lehetősége, az a kényelem, hogy egy pénznemmel lehet fizetni 16 országban, ez nagy mértékben növelheti Szlovákia beutazó turizmusának lehetőségeit. A banki műveletek olcsóbbá válnak, a kormányok nem avatkozhatnak a monetáris politikába, hisz ennek irányítása az Európai Központi Bank feladata. A kockázatot leginkább abban látom, hogy van egy bizonyított lélektani hatás – ami 1 euró alatti fogyasztói ár, az emelkedő tendenciát mutat. Ez a mindennapi fogyasztási cikkeket érinti leginkább; a tej, a kenyér, a cukor, a liszt. A tapasztalat szerint a kerek számok fele kúszik, gyakran anélkül, hogy ez megjelenne a inflációs rátában. Az alacsony jövedelmi kategóriákban viszont gondot jelenthet. A szocialista kormánynak jó esélyt ad, hogy komolyan vegye szerepét, a polgárnak lehetőséget, hogy számon kérje a kormányt.
Szlovákiának nagy a felelőssége a többi új tagországgal szemben: ha nem tudja tartani azokat a megkötéseket, melyeket az euróövezethez tartozó országokra vonatkoznak, a többi új tagország csatlakozását veszélyeztetheti.
Szerintem viszont van egy, ritkán hangsúlyozott vonatkozása: a Lisszaboni Szerződés körüli bonyodalom egyre inkább valószínűsíti azt a lehetőséget, hogy kialakul egy belső mag, mely politikai integráció felé halad, és egy külső kör, mely inkább a gazdasági közösség előnyeire épít. Az euróövezethez tartozás a belső maghoz közelíti az országot. Látva a pánszlávizmus előretörését, azt hiszem, az ország orientáltsága szempontjából ez az elmozdulás rendkívül fontos.
Ön több éves szlovákiai parlamenti képviselőség után vált az Európai Parlament képviselőjévé. Mik a leglényegesebb különbségek a két parlamenti képviselőség között:
– Az uniós tagországokat illetően a sokféleség a legjellemzőbb. Brüsszelt, illetve az Európai Parlamentet tekintve pedig talán azt kell látni, hogy más, mint a nemzeti parlament. Más a politikai kultúra, mások a munkamódszerek. Mivel az Európai Parlamentben senkinek sincs többsége, a legnagyobb frakció is elbukhat a szocialisták és liberálisok összefogásán. A leggyakoribb, hogy kompromisszumokat kell keresni, minden előnyeikkel és hátrányaikkal. Vannak olyan elvi kérdések, ahol ez nem megy, de tárgyi és célszerű problémamegoldó megközelítésben mindenképpen figyelemreméltó. Ennek persze van árnyoldala is, amikor olyan kompromisszum születik, aminek már semmi köze azokhoz az értékekhez, melyeket az Unió saját alappiléreinek tekint, amikor az érdekek az értékek helyébe lépnek. Kellemes meglepetésként ért a viták kulturált volta, az az intellektuális közeg, amelyben a munka folyik.
Jövőre ismét EP-választások lesznek. Tervezi folytatni a Brüsszelben és Strasbourgban végzett munkát, azaz továbbra is az MKP EP-képviselője maradni?
A választott tisztségeket illetően nincs életfogytig lévő garancia. Személy szerint úgy vélem, az lenne a szerencsés, ha legalább két képviselőt sikerülne bejuttatni az Európai Parlamentbe, ami elérhető cél. Nem túl sok igyekezettel akár három képviselőnk is lehetne. Az lenne az optimális megoldás, ha valamelyikünk a következő választási időszakban képviselő maradna, segítve az újat, esetleg újakat. Ha az MKP vezetése és a választópolgárok úgy döntenek, vállalok még egy választási időszakot, úgy érzem, kár lenne a megszerzett tapasztalatokat hagyni kárba veszni. Az új képviselő munkája is sokkal hatékonyabb lehetne a kezdetektől fogva, ha nem kellene gyakorlati részletkérdések megoldásával bajlódnia. Az MKP-ban őszre tervezik e kérdés tárgyalását.
Lát olyan fiatal MKP-politikusokat, aki a felvidéki magyarság méltó képviselői lehetnének az Európai Parlamentben?
– Az a pályázat, amit Duka-Zólyomi Árpáddal együtt támogattunk több figyelemreméltó pályamunkát, fiatal tehetséget hozott felszínre. A képviselői asszisztensek közt is többen vannak, akik lassan átvehetnék a stafétabotot. Mindenképpen pozitív jelenség, hogy az individualizmus előretörése ellenére vannak olyan felkészült és elkötelezett fiatalok, akikre a jövőben építeni lehet.
A képen Bauer Edit Hans-Gert Pötteringgel, az Európai Parlament elnökével
