Temetőlátogatáskor, a sírok között sokszor elhangzik: „de jó ember volt, egy Földön járó szent, milyen nemes lélek” Pedig minden bizonnyal az elköltözött is gyarlóságokkal küzdő, sokszor csak az emlékezés éveinek távlatán át megszépülő, ideálissá növekedő testvérünk volt. Ennek ellenére valóban sokuk szentté lett földi életében.
A mai evangélium egy szentté változott embert állít elénk, a gazdag ifjú ellentétét, aki ugyan el akarta nyerni az örök életet, de amikor megtudta, hogy ehhez le kell mondania a gazdagságról, szomorúan otthagyta a Mesterét (vö. Lk 18,23). Zakeus, akinek epizódját csak a Lukács evangéliumban olvassuk, két jelzővel rendelkezik: ő a vámosok feje, a jerikói vámhivatal igazgatója, nem egyszerű köztisztviselő, hanem főnök és gazdag. Nem pusztán megél valahogy a munkájából, hanem mások kizsákmányolásából gazdagodik meg. A két állítás bűnössége súlyát akarja hangoztatni. A tömör leírás arról nem tudósít, vajon miért akarta Zakeus látni Jézust. Hallott felőle, talán tudott a farizeusról és a vámosról mondott példázatáról? Egy bizonyos: nem az értelme vezette abba a pózba, amelyet kénytelen volt kis termete miatt elfoglalni, hanem a szíve. Az a tény, hogy egy fügefa lombjai között húzza meg magát, méltósága ellenére fára mászik, nem is gondolva arra, hogy kinevetik, valami belső, legyőzhetetlen vágyra utal, ami fellobbant benne, s amelyet Jézus tud, észrevesz és értékel. Amint odaér, rögtön föltekint a fára és megszólítja. Mindkét ige jelentős, másokkal is így tesz: rájuk néz és nevükön szólítja őket. E két ige kifejezi, hogy fontos neki az illető, valami készül vele kapcsolatban.
Itt is ez történik: amit Jézus mond, abban minden szó nyomatékos, két aprócska szó azonban különösképpen: MA a te házadban KELL megszállnom! A „ma” és a „kell”, ez az, amire Zakeus egyáltalán nem számított. Ez olyan fordulat, amely egyszeriben összeszorítja, majd kitágítja a szívét, megfordítja az életét. Majd következik a jelenet későbbi mozzanata, amikor a tehetős vámos fölkel a családi asztaltól és restitúciós vallomást tesz: „vagyonom felét a szegényeknek adom, s ha valakit megcsaltam valamivel, akkor négyannyit adok helyette” Döbbenetes ez az elhatározás, fölülmúlja a törvényben meghatározottat, messze több annál, ami megkívánható lenne. A különös eseményt Jézus történetzáró mondata látja el csattanóval: „Ma üdvösség költözött ebbe a házba, mert ő is Ábrahám fia” Ez a mondat hasonló ahhoz, amit Jézus a kereszten függve a jobb latornak mond: „Ma velem leszel a paradicsomban!” (Lk 23,43) Kis túlzással mondható: maga Jézus nyilvánította szentté. Azzal, hogy Ábrahám fiának nevezi, a hit atyja örökösének mondja: „ha Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is” Szent Pál szavaival (Gal 3,29). Így: a vámosok és az utcanők sokakat megelőznek Isten országában mert ők tudnak hinni (vö. Mt 21,31). Azt már csak a jámbor keresztény legenda tartja, hogy Zakeus Péter apostol kísérője lett és később Cezárea püspöke. A történet lényege szempontjából mindegy.
Van megtérés, lehet megtérni, vannak megtérők, én is megtérhetek, talán többször is az életemben! Képzeljük el korunk magyar Zakeusát, aki történetesen egy vidéki kisváros vezető párttitkára volt a kommunizmusban, vallását sohasem gyakorolta. Vámos volt, a szó eredeti sémita értelmében: szolgált, kiszolgált másokat, de nem a saját népét. Egyszer egyházi rendezvény volt a városban, megtudta, hogy a bíboros fogja tartani. Ő is elment, aztán, amikor a templomba ért az ünnepi menet, majd elállt a lélegzete, a püspök gyűrűs kezével éppen az ő kétéves kisfiának rajzolt keresztet a homlokára. Ez megváltoztatja az életét: az egyik telkét fölajánlja, épüljön rajta szeretetotthon, és rendezi lelkét az Istennel A megtérés köznapi formáit senkitől sem szabad megtagadnunk, elvitatnunk, sajnálnunk. Előítéleteink nem vonhatják meg egyetlen Zakeustól sem a megtérés lehetőségét: a bűnösökből lesznek az igazi szentek. A kegyelem itt is, ott is dolgozik, ha van, aki hallgat rá, és kész arra, amire Zakeus, hogy tettekben is megnyilvánuljon a megtérése.
Hiszek-e abban, hogy mások megtérhetnek? Bízom-e abban, hogy Isten ma is meg akarja fordítani a bűnösök útját, az embereket, akik eltávolodtak tőle, szívére akarja ölelni?
Hiszek-e a saját megtérésemben, megtéréseimben? Tudom-e komolyan venni és megtartani azt, amit az Istennel való boldog találkozáskor ígértem?
Hiszek-e abban, hogy elérkezhet az üdvösség egy ember otthonába, lelkébe s az enyémbe is?
Lukács evangélista úgy látja Jézust, mint aki útban van, vendég, aki Jeruzsálem felé tart, s akin keresztül Isten tér be hozzánk, emberekhez. Látogatása helyreállít valamit, ami eddig hiányzott, látogatása teljessé, boldoggá tesz, szenteket formál, benne a bűnös, romlott világ éled újra. Bárcsak minél többen észrevennék és meg tudnák tenni a kívánt lépést feléje!
Felvidék Ma, Pákozdi István/MK
{iarelatednews articleid=”14107,13385,8197,7798,1905″}
