Mára már sikerült kipihennem a Tusványos fáradalmait, és hozzáteszem, hogy előtte Kárpátalján is részt vettem Felsőszinevéren a kárpátaljaiak és a Pro Minoritate közös táborában, tehát volt mit kipihennem, még akkor is ha ez a kellemesebb fáradozások közé tartozik …
Hogy idén Tusnádfürdőn immár 22. alkalommal szervezte meg számos erdélyi szervezet a budapesti székhelyű Pro Minoritate Alapítvánnyal közösen az ún. Tusványos tábort, ez már széles körben ismert tény, eljutott a köztudatba. Kevesebben tudják, hogy a Pro Minoritate munkatársai, kurátorai Kárpátalján is tizenkilencedszer szerveztek közös tábort, korábban a KMKSZ, idén e KMPSZ, azaz a pedagógusszövetség közreműködésével, tehát ez is már egy jól bejáratott társadalmi eseménynek számít. Korábban, 2003-ban részt vettem egyszer a KMKSZ és a „Promino” közös táborozásában, akkor Csontoson találkoztunk, össze tudom hasonlítani az akkori körülményeket a 2011-ben tapasztaltakkal, és leszögezem, az egész Kárpátalján óriási fejlődés érzékelhető.
Előadóként kaptam meghívást Felsőszinevérre, a Felvidék.ma hírportál bemutatása volt a feladatom, emellett az egész „ma” végződésű portálcsaládról beszélhettem.
A kárpátaljai és magyarországi előadók mellett egyetlen voltam, aki más szomszédos országból érkezett. A következő években feltétlenül szorgalmazni fogom, hogy Felvidékről is legyen több résztvevője a tábornak, mert sok élményt nyújtott. Nem titkolt örömmel fogadtam a kárpátaljai barátaim kedves gesztusát, a meghívást, mert a tábor alkalmat teremtett szinte valamennyi magyarországi minisztérium illetékesével fehér asztal mellett, közvetlen baráti hangulatban találkozni, úgy ahogy Budapesten csak ritkán … Ráadásul az utazásom megszervezéséhez is segítséget kaptam, tehát örömmel mentem és nagyon jól éreztem magam.
Ami nem csoda, mert az Észak-Kárpátok csodálatos pontja Felsőszinevér. A tengerszemet körülvevő hegyek, az erdő, a festői környezet, és emellett a családias hangulat, a mindenre kiterjedő gondoskodás feledteti az emberrel az utazás viszontagságait. Az öt napos programban egy délelőtti és két délutáni előadás szerepelt, változatos témákról, nagyon magas színvonalon, a táborlakók nem lankadó érdeklődése mellett. Az pedig külön „ajándék” volt, hogy Ungvár fölött a hegyek közt mi kiváltságosak voltunk, mert együtt ünnepelhettük a magyar kormány rangos képviselőivel az EU soros elnökségi megbízatásának végét, június 30-áról július 1-jére virradó éjszaka mi is kóstolót kaptunk a tokaji finom borból, amit Magyarország Ukrajnán keresztül szállított Lengyelországba, a stafétabotot átvevő varsói kormánynak.
A Pro Minoritate munkatársa, Fekete Réka már ott Felsőszinevéren jelezte, hogy szívesen látnak Tusnádfürdőn is a három héttel később esedékes erdélyi táborban. Tusványoson pedig újra viszontláttam sok kárpátaljai táborlakót, akikkel már szinte családtagként tartottunk össze, és rendszeresen ültünk körül egy törzsasztalt a tábor kávézójában. Én magam eleinte jelszószerűen ismételgettem, hogy „mennyivel jobb volt Kárpátalján!” A válasz erre rendre az volt, persze, az teljesen más … Tusványoson mára ugyanis mindenből több van, mint ahogy a józan ész diktálná: előadóból, sátorból, táborlakóból, hangzavarból, színpadból, autóból sok több, mint amennyit a szűk völgy elbír. Szerintem valamennyi odaérkező vendég átélte az első sokkot, hogy bár nagyon készségesek, udvariasak a szervezők, a káoszon alig tudtak úrrá lenni. Hogy ennek ellenére nem történt nagyobb gubanc, az kész csoda.
Beszámolok a kálváriáról, amit átéltünk, és már most a mondókám elején összegezni akarom: ahogy a mesében szokott történni, végül minden jóra fordult. Rangot jelent meghívást kapni a Tusványosra, ez vitathatatlan, én is „dicsekszem” vele úton útfélen. A sok szervező szervezet számára bizonyára nem könnyű feladat a sok párhuzamos programot összefogni. Két fő szervező, a Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács mellett további 11 társzervező van feltüntetve a vaskos programfüzetben. Belegondoltam, hányan vannak, akik automatikusan számolnak azzal, hogy ők előadók lesznek a Tusványoson. Ehhez jön még néhány új arc, és lassan több százra nőtt az előadók száma, szerdai napon a névsorban több mint 150 név szerepelt előadóként.
Mi július 18-án, szerdán a viharral együtt érkeztünk meg Tusnádfürdőre. Somorjáról menet közben hatszor ért utol bennünket a szélvihar, az autóból ki sem lehetett szállni egész úton. És mire Tusnádfürdőra értünk, megelőzött bennünket néhány órával. Ezer kilométer autózás után azt láttuk, hogy a táborlakók százai a szervezőket ostromolják gondjaikkal, mert sátrakat, autókat tett tönkre az orkán erejű szél, az özönvízszerű eső. A zuhé megriasztott medvék tucatját szabadította a táborra, csak a zenebona újraindításával tudták őket távol tartani . Amikor a táborba igyekeztünk autóval befelé, a táborlakók százai bőrig ázva igyekeztek elhagyni az Olt völgyét. Éjszaka volt már, ottani idő szerint éjfél közeledett. Az információs sátorban végül megtalálták a nevünket, és közölték a verdiktet, hogy a szállásunk Csíkszeredában van… Útközben többször próbáltam elérni a szervezőket, hogy megtudjam, hol kapunk kvártélyt, ha sikerült volna, boldog lettem volna, hogy csak Csíkszeredáig kell aznap menni, no de ezer kilométer után most még visszafordulni? Kétségbeesésemet látva, a szervezők végül találtak Tusnádfürdőn is szállást, amit ezúton is hálás szívvel köszönök.
Nagy hibát követtünk el, hogy a viharos út miatt sehol nem álltunk meg lejt váltani, én biztos voltam abban, hogy a tábor területén a forintot el fogják fogadni. De valamilyen oknál fogva ez szigorúan tilos volt. Ez okozta a másik sokkot, mert a zűrös éjszaka után, nem kevés szorongással, már az előadásra készülve, kiderült, egy kávéhoz sem jutunk reggeli gyanánt, ha nincs lejünk. Néhány kilométerre a városkában lévő bank automatához utasítottak bennünket, ezt az utat viszont az előadásom időpontjának közeledte miatt már nem jártunk volna be. Kerestük hát a sátrat, ahol a térkép szerint a média-kerekasztalnak kellett volna elkezdődnie perceken belül. Kiderült, hogy többek közt azt is elvitte a vihar. Időközben szerencsére felébredtek a barátaink is, délre már kávét is kaptunk, jó társaságot, és együtt kivártuk, míg felállítanak egy új Corvina-sátrat. És itt véget is értek a viszontagságaim, ettől a perctől kezdve kisimultak az arcok, minden lépésben barátokra találtunk, számtalan szép élményt éltünk meg.
A média-kerekasztal résztvevőinek beszélgetését nagy érdeklődés kísérte, erdélyi és magyarországi szakemberek, neves politikusok közt egy szál nő, egy szál civil tartottam a frontot, és nagyon megnyugodtam, hogy a szigorúan elméleti kérdésekről (az újságírói etika mennyiben tér el az általános emberi etikától?) meg a politikusok – szerintem jogos – bírálatától (olyan színvonalú lehet csak a politikai újságírás, amilyen színvonalú a politikusok politizálása…), tehát ezekről a kérdésekről gyorsan áttértünk gyakorlati gondokra. Abban megegyeztünk, hogy a média számára a közösség szolgálata és erősítése az első és legfontosabb feladat. Könnyen meghasonuláshoz vezető, de a felvidéki helyzethez képest irigylésre méltó helyzetben vannak az erdélyi magyar újságírók, amikor a közszolgálati médiákban való helytállásukra tekintünk, derült ki számomra a megszólalásokból. Az sajnos ismerős helyzet, amikor a magyar közösséget megosztja a hatalommal minden áron bratyizó politikusi tábor és a közösség érdekeit szem előtt tartó politikai kör – bár nem könnyű a határt meghúzni köztük. Erdélyben a kormányban lévő RMDSZ próbálja kordában tartani a médiában dolgozókat a közszolgálat jegyében, ez ellen nehezen tud védekezni az, aki vállalja, hogy az RMDSZ romániai magyar versenytársaival ért jobban egyet. Másrészt irigylésre méltó hozzánk képest a közszolgálatot ellátó újságírók helyzete, mert román állami közpénzből olyan médiumokat finanszíroznak, amelyek terjedelmük, színvonaluk, elérhetőségük következtében valódi hatással vannak a romániai magyar közösség életére. Ezzel szemben a pár perces szlovákiai magyar televíziós adás, a nehezen fogható és gyakran hallgathatatlan Pátria rádió hatása elenyésző Felvidéken. A beszélgetést Csinta Samu, politikusi tapasztalatokkal is rendelkező háromszéki újságíró vezette, Budapestről bekapcsolódott Pröhle Gergely, a külügyminisztérium helyettes államtitkára, Gulyás Gergely, a Fidesz egyik legaktívabb országgyűlési képviselője, Zelei Miklós író, Erdélyből pedig Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke, Kelemen Attila Ármin, az Erdély Fm főszerkesztője és Bíró Zsolt, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője. Az előadói asztalnál tehát nyolcan ültünk, és örömmel konstatálhatom, hogy nagy érdeklődés kísérte a beszélgetésünket.
Amikor véget ért a kerekasztal-beszélgetés, jó érzés volt tudni, hogy a nehezén túl vagyok, ezután felhőtlen örömmel követtem a programokat, és igyekezem kiismerni magam a dzsungelban, ami nem mindig sikerült. Mégis elmondhatom, hogy nem maradtam le semmiről, ami érdekelt, ragyogó programokon vettem részt. Köszönet a szervezőknek, a sok kedves barátnak Kárpátaljáról, Erdélyből, Magyarországról.
Pogány Erzsébet
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/08/29695_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/29695_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/29695_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/08/29695_4.jpg” width=”200″ height=”106″ title=”Tusványoson” }Tusványoson{/japopup}
