Az állampolgárság – amely jogi köteléket létesít az állam és annak polgára között – minden jogállamban az egyik legalapvetőbb, az írott vagy íratlan alkotmány által is rögzített jogintézmény. Lényegében ezzel, az állampolgárság keletkezésével (születéssel, vagy honosítással) kezdődik az ember jogi létezése, miután a legalapvetőbb jogosultságok és kötelezettségek tapadnak hozzá.
Kik, ha nem épp mi, kisebbségi sorba kényszerített magyarok tudjuk a legjobban – felmenőink keserű tapasztalataiból – hogy mit jelent az állampolgárság léte és annak hiánya…
Amennyire alapvető és egyértelmű (kellene hogy legyen) tehát az állampolgárság jogintézménye egy jogállamban, annyira nehezére esik a két szomszédos országnak, Szlovákiának és Magyarországnak alkotmányos módon kezelni a kérdést. Úgy, hogy legalább a saját alkotmányának megfeleljék… Szlovákia esete a legvilágosabb: az állampolgársági ellentörvény, amely egyértelműen a magyar jogi szabályozás módosítására válaszul érkezett, nyíltan sérti a jogszabályi hierarchia csúcsán álló norma betűjét. Hogy mindez az európai gondolkodásúnak még három deci „kevert” után sem nevezhető Robert Ficot, az ötletgazdát nem zavarja, az csak természetes. Hogy a vele szemben – és jelenleg még a kormányrúdnál – álló, soraik között állítólag kereszténydemokratákat, illetőleg névleg legalábbis magyarokat is tudó pártok sem tudnak, illetve akarnak túllépni ezen a ficói böszmeségen, az már sokkal inkább visszás. Vagyis csak lenne, ha nem ismernénk már egészen a zsigerekig a szlovák politikai elit magyarellenességét, melyre egy egész ország és egy ahhoz tartozó nemzeti öntudat épül.
Annál szomorúbb, hogy úgy tűnik, a magyar fél sem lesz képes az alkotmányának megfelelő módon rendezni az állampolgárságot. Legalábbis a hozzá kapcsolódó jogosultságokat illetően. Nem tudom, hogy vajon új nemzeti sportág van-e kialakulófélben, mindenesetre az Alkotmánybíróság bajuszának cibálása kezd igen divatossá válni úri körökben. A minap a taláros testület által elkaszált jogszabályok ezt igazolják vissza. De máris itt a következő várományos, a választójogi szabályozás határon túli magyar állampolgárokra vonatkozó része. Ez ugyanis az előzetes híresztelésekkel szemben nem kettő, hanem csupán egy – listás – szavazatot biztosítana a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok részére. Nem kell hozzá jogi véna, hogy belássuk: ahol komolyan veszik azt, hogy a szavazatok egyenlőek, ott az ilyesmi nem állhatja ki az alkotmányosság próbáját. Ezzel nyilvánvalóan tisztában vannak a magyar (strucc)politikusok is, akik egyelőre jó mélyen a homok alá dugják a fejüket azzal, hogy ha ezzel az „egy szavazattal” mégis baja lenne az AB-nak, akkor van egy B-terv is, amivel majd rendezik. Ez minden, csak nem tisztességes és főleg nem elegáns megoldás! És alighanem arcpirító egy magát nemzetinek mondó kormánytól, ha így játszadozik újdonsült állampolgáraival. Most így, akkor meg majd úgy… Ha azt mondja a magyar kormány, hogy a választójognak ez a része marad a régi, tehát az szavazhat, akinek van idehaza lakóhelye – arról ugyan megvan a véleményem, de távolról sem olyan lesújtó, mint erről a felemás megoldásról. Az ugyanis tiszta sor: ha van lakóhely, ugyanolyan a szavazatod, mint bárki másnak az anyaországban. Ha nincs, akkor sajnos nem szavazhatsz. Ez világos.
Az azonban, hogy az elvileg ugyanolyan állampolgársághoz kétféle választójog kapcsolódik, mégpedig úgy, hogy az egyik egy, a másik meg kettő szavazatot ér, nos az nem egészen tisztességes. Pláne, hogy ez az egy szavazat pártlistákra vonatkozik, azok összeállítására viszont túl nagy befolyása nincs a derék külhoni választópolgárnak. És tisztességtelen, valamint igen arrogáns az a megjegyzés – amint Áder János fideszes EP-képviselő fogalmazott diplomaták előtt Budapesten – hogy „technikailag készen állnak” arra, hogy átalakítsák a rendszert, amennyiben az Alkotmánybíróság elmeszelné ezt a nem egyenlő választójogot. Mit is lehetne erre mondani? Talán csak annyit, hogy amíg lelkileg nem állnak készen ránk, addig inkább ne kísérletezzenek velünk. Mert még visszafelé sülhet el a dolog. Ha ugyanis az AB kényszeríti ki a kormánytól az egyenlő választójogot, az erősen csorbíthatja a nemzeti kormány tekintélyét a határon túli magyarság körében. Márpedig a hivatalbéli elődök által jócskán eljátszott bizalmat, melynek visszanyerése érdekében a jelenlegi kormány tiszteletre méltó, komoly erőfeszítéseket tett, kár lenne ismét elpuskázni…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
