Bécsben elhunyt Monoszlóy Dezső professzor, magyar költő, író, műfordító. Életpályája szorosan kötődik a Felvidékhez, szerkesztője volt a pozsonyi Madách Kiadó által kiadott Irodalmi Szemlének is.
Monoszlóy Dezső 1923. december 28-án született Budapesten. 1946-ban diplomázott a Pázmány Péter Tudományegyetem jogtudományi karán. 1947-1968 között Pozsonyban élt, ahol bányász, tengerész, kőműves, tanár, rádiószerkesztő, egy kiadóvállalat igazgatója, a Csehszlovák Írószövetség magyar titkára, az Irodalmi Szemle szerkesztője volt. 1968-ban Újvidékre emigrált. 1970-ben Ausztriába költözött; Bécsben élt – egészen 2012. május 2-án, hosszan tartó betegeskedés után bekövetkezetthaláláig.
Német nyelvre fordított rádiójátékai osztrák, német és svájci rádióállomások keresett szerzőjévé tették. Az 1950–1960-as évek csehszlovákiai magy. irodalmának tevékeny alkotója. Versei, szépprózai munkái, könyv- és színikritikái mellett főleg szlovák és cseh költőket fordított magyarra (Pavol Országh Hviezdoslav, Ivan Krasko, Vítězslav Nezval, Jiří Wolker, Óndra Lysohorský). Szlovákul is, németül is fél-féltucatnyi könyve jelent meg.
Főbb művei: Égből üzenek (1942); Gombostűk háborúja (1944); Égetett szienna (1944); Csak egyszer élünk (1959); Virrasztó szerelem (1964); A villamos alatt (1965); Töltésszimmetria (1965); Csók (1966); Sivatag (elb., 1968); A milliomos halála (1969, 1991); Aranymecset (1971); Menekülés Szodomából (regénytrilógia, 1975, 1994); Utolsó vadászat (1984); Caligula bár (1990); A szerelem öt évszaka (1991, 2004); A gödölye dicsérete (1994); A halálom utáni napon (2000); Gutaütöttek balladája (2002).
Díjai, kitüntetései: Madách Imre-díj (1967), A Kanadai Magyar Írók Szövetségének Irodalmi Pályázatának I. Díja (1978), Theodor Körner-díj (1979), World Academy of Arts and Culture irodalmi díszdoktora (1984), Professzori Kitüntetés (1986), Az Osztrák Köztársaság Arany Érdemrendje (1989), Hviezdoslav-díj (1994), Nemzetközi PEN-díj (1996), Arany János-díj (2001)
Pomogáts Béla irodalomtörténész egy korábbi írásában (2003) így jellemezte Monoszlóy Dezsõt: „közép-európai író – akárcsak a magyar Márai Sándor, a horvát Miroslav Krleža, a román Paul Goma vagy a cseh Václav Havel. Otthon van Bécsben, Pozsonyban, Budapesten és mindenekelőtt talán Szigligeten, ahol kisebb kúriában tölti nyarait, ahol kedves macskája is békés otthonra talált. Közép-Európában, vagyis Európa közepén él és dolgozik, ismerve Nyugat szellemiségét és megszenvedve Kelet őrületeit. Bekalandozta a közép-európai világ szociális és lelki tartományait, azokat a pokoli „bugyrokat” is, amelyekbe a történelem taszította. Minden „bugyorból” egészséges elmével és alkotó erővel emelkedett ki, talán azért, mert író volt, abban az értelemben, ahogyan az „íróság” fogalmát Kosztolányi Dezső és Márai Sándor gondolta el. Vagyis a sorsot és a tapasztalatot kihívásnak tekintette, olyan kihívásnak, amelyre művekkel – egy költeménnyel, egy elbeszéléssel, egy regénnyel vagy éppen egy tanulmánnyal – kell válaszolnia. Mindig a tapasztalatok és a felismerések mélyére hatolt, innen ered az, hogy írásainak sötétek az alapszínei. Vereséget szenvedett életekrõl, a hatalom nyomása alatt vergődő egyéni és közösségi létről, a menekülés és a száműzetés gyötrelmeirõl adott képet. A számûzött jellegzetes huszadik századi és közép-európai jelenség, ennek a jelenségnek a természetét mutatják be Monoszlóy művei.”
