A gömöri jótékonysági ruhavásár–sorozat által támogatott kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthon lakói májusban Felső-Gömörbe látogatnak, ahol a felvidéki önkéntesekkel találkoznak, valamint azon településeken adnak koncertet, ahol helyi önkéntesek önerőből szervezték meg a vásárokat.
A felvidéki önkéntes találkozóra Lekenyében május 29-én kerül sor a III. Családi délután keretén belül. A kárpátaljai gyermekek részére a Kormorán frontemberei – Vadkerti Imre, Fehér Nóra és Szűcs István – jótékonysági koncertet adnak.

Az egyre népszerűbb esemény színes programmal várja a családokat. Kiállítás nyílik a „Mutasd meg mi rejlik benned” elnevezésű képzőművészeti verseny alkotásaiból, valamint a Gömöri Kézművesek Társulása közreműködésével a Makovecz Imre építészetét bemutató fényképkiállítás lesz megtekinthető. A képzőművészethez kötődően Stefan Monika tart interaktív bemutatóval egybekötött előadást a jobb agyféltekés rajzolásról, valamint a résztvevők a Szabad Újság szerkesztőivel találkozhatnak. A gyermekek szórakoztatásáról Farkas Leonard bűvész és a Kerecsen Motoros Egyesület tagjai gondoskodnak a délután folyamán.  Lesz jótékonysági kézműves vásár is, melyre jelenleg még készülnek a praktikus, használati cikkek. A szervezők azonban szívesen látják a könyék kézműveseit is termékeikkel.

Csáky Pál EP- képviselő fő védnökségével és támogatásának köszönhetően valósulhat meg harmadik alkalommal is a családi délután Lekenyében a Csemadok Lekenyei Alapszervezete és a Pro Le-Ti polgári társulás főszervezésében. A társrendezők sorához ez alkalommal a pelsőci Dénes György Alapiskola is csatlakozik, ahol a kárpátaljai gyermekek részére gyűjtést szerveznek.

A családi délutánok célja változatlan, egyrészt a közösség összekovácsolása, másrészt az, hogy a dolgos, rohanó hétköznapokból kicsit kiszakadva, kötetlen, jó hangulatú, vidám délutánt töltsenek együtt a családtagok. A szervezők igyekeznek minden korosztálynak értékeinket méltón képviselő, megőrző, a magyar identitást erősítő programot biztosítani, hogy az egész délutánt együtt tudják eltölteni.

„A Szent Mihály Gyermekotthon lakói ez alkalomból egy egész hétvégére érkeznek Gömörbe, és adnak koncertet azokon a településeken, ahol helyileg megszervezték a jótékonysági ruhavásárt, mely sorozat 2016 januárjában ért véget. Fontosnak tartottam a személyes kapcsolat megteremtését. Adni jó érzés, és így ezt erősítjük. A gyerekek fellépésükkel köszönik majd meg a gömörieknek a munkájukat. A rendezvény még szervezés alatt áll, viszont Csáky Pál EP- képviselő biztosított segítségéről, de aki még tud és akar segíteni, annak várom jelentkezését. Eddig a pelsőci Dénes György Alapiskola igazgatója keresett meg, ahol már más alkalommal is szerveztek gyűjtést. Májusra a Szent Mihály Gyermekotthon lakóinak fognak játékokat, édességeket, tisztálkodó és tisztítószereket, könyveket és iskolaszereket gyűjteni. Ennek nagyon örülök, hiszen a felnövekvő generáció megtanul elvárások nélkül adni, adakozni. Giczei Anna, Beretke polgármestere pedig az elszállásolásban ajánlotta fel segítségét” – nyilatkozta Beke Beáta, főszervező.

A Csemadok Lekenyei Alapszervezete és a Pro Le-Ti polgári társulás főszervezésében, Lekenye Község Önkormányzata, a Lekenyei Református és Evangélikus Egyházközségek és a pelsőci Dénes György Alapiskola társszervezésében valósul meg 2016. május 29-én Lekenyén a III. Családi délután, amikor a rendezvény keresztelőjére is sor kerül.
A rendezvénnyel kapcsolatos további részleteket a Csemadok Lekenyei Alapszervezetének facebook oldalán találnak. 

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”57962,54139″}