Ahhoz képest, hogy a vemhesség, majd az ellés idején nem jósoltak hosszú és vidám életet a kis torzszülöttnek, a mi kis színes kormánykoalánk, immáron túl a százon, köszöni szépen, remekül érzi magát.
Sőt. Szlovákia patinás történelmében sohasem volt még ilyen jól felálló tehetséggel szolgáló kormány, mint ez a mostani. A titok nyitja bizonyára az építőkockák közé löttyintett habarcsban lakozik: sem Mečiar párás szemű nacionalizmusa, sem a Dzurindáék mögött (fölött) álló nyugati óhaj (kényszer) nem tudta elérni azt, amire a minden ideológiai és erkölcsi sallangtól mentes, meztelen, steril hatalom- és bírvágy képes. Plusz Robert Fico zsenialitása.
Amely abban áll, hogy már évekkel ezelőtt képes volt megtalálni, kiemelni és továbbképezni az egyik legtehetségesebb politikai 007-est, aki a szlovák érdekeket valaha is (Svätopluktól napjainkig) szolgálta. Aki egymaga tíz Beneš erejével felérő szlovák nemzetállami bombaként robbant bele a magyar közösség életébe.
S így, hogy a magyarság asszimilációját sikerült stabil és megbízható pályára állítani, az 1918-tól viszkető kérdés egyszer s mindenkorra megoldódni látszik.
Ideje volt tehát új lapokat osztani és új játszmát kezdeni. Ez ugyanis már a túlárazott CT-gépek, a kiéheztetett egészségügyi dolgozók és pedagógusok, az épülő autópályák útjába vetődő politikusi várbirtokok, és persze a kreatív kölcsönök és hitelek kora. Melyben nyugtalan álma csak azoknak lehet, akik a hó végén a bérük és adósságaik maradványait számolgatják. A király és a koronaherceg kisimult arcbőrét elit janicsárszázad garantálja.
És mégis mi a túróért nem mozog a föld…?
