Tagadhatatlan, hogy a hajdani, Ipoly menti Ság település a premontrei rend itteni működésének köszönhette fellendülését, országos, sőt az ország határain kívüli ismertségét is. Itt végezték sokirányú (oktatási, gazdasági, hitéleti és művelődéstörténeti) tevékenységüket a rend szerzetesei. Itt tevékenykedett hosszabb ideig a konvent jegyzője, Thuróczy János krónikaíró, valamint a magyarországi premontreiek „visitatora“, az európai műveltségű tudós főpap, Fegyverneki Ferenc.
Itt szolgált egy ideig a törökverő huszárfőlegény, Thury György. Sajnos, a másfél százados oszmán uralom alatt a helység temploma és kolostora is elpusztult.
Ám a jezsuiták, miután 1688-ban I. Lipót nekik adományozta az egykori birtokot, újra felépítették az Ipolyhoz közeli magaslaton a templomot, illetve a maguk lakó- és gazdasági házát, mely később a birtokkal együtt a Rozsnyói Káptalan tulajdonába került.
Az idő vasfogával máig dacoló épületet a helybeliek s a szakirodalom szerzői egyaránt nevezik gazdasági épületnek és magtárnak, lakó- és gazdasági háznak, barokk magtárnak, rendháznak és jezsuita kolostornak. Az építés időpontját illetően sincsenek pontos adataink. Egyesek az XVII. század utolsó negyedére, vagy 1700-ra; mások a XVIII. század elejére, vagy az 1730-as évekre teszik ennek keltezését.
Annyi bizonyos, hogy a jezsuiták a XIII. századi premontrei kolostor romjain emelték pompás és tekintélyes házukat.
A kőrámás ablakú, boltíves, falépcsős jezsuita épület tehát a mai napig áll, bár tetőzete lassan a múlt egyik legszebb darabjára szakad.
A háromszintes „kolostor“ kőportáléja a nyugati oldalon van. Kovácsoltvas ajtaján egy boltíves folyosóra jutunk. A második szinten kaphattak helyet a lakosztályok, csillagboltozatos és tükrös mennyezettel. A harmadik szintet gazdasági célokra használták. Jól megfigyelhetők a többszöri átépítés nyomai, a gótikus keleti kerengőtől a profán építészeti elemekig. (Csáky K., 2003:157)
A premontreiek kolostorának romjain emelt rendház ma (Fotó: Csáky Károly)
Egy épület ügyében címmel még 1981-ben közöltem akkori napilapunkban egy írást, kiemelve az alábbiakat: „Műemlékeink közül a XIX. században épült /…/ vármegyeházánál építészeti szempontból sokkal értékesebb az egykori kolostor romjaiból emelt, ma is meglévő épület. Ebben az épületben a XVII. század óta számos neves személyiség fordult meg, tehát úgy vélem, építészeti és történelmi jelentőségét nem kell külön hangsúlyoznom.
Ezt és több más itteni értékes épületet bizony alaposan kikezdte az idő, mert restaurálásukra nem került sor. /…/ A kőrámás ablakú, boltíves, falépcsős épületet évtizedek óta raktárhelyiségnek használja a helyi állami gazdaság. Hosszú ideig különböző munkagépek zakatolása, rázkódása veszélyeztette a műemlék épségét.
Az elmúlt hónapokban a Lévai Járási Nemzeti Bizottság illetékes munkatársának tájékoztatása szerint olyan terv merült fel, miszerint ez a középkori épület nagyon rossz állapotban van, felújítása jelentős összegbe kerülne, ezért a lebontást javasolják. /…/ Úgy vélem, hogy Ipolyságon is mélyebbre kellene látnunk, szét kellene választani az értékeset az értéktelentől, s olyan megoldást kellene találni, amelynek eredményeképpen megőrizhetjük a jelentős műemlékeket e kisvárosban is. Úgy vélem, az illetékes helyi és járási szervek feladata a felmérés és a cselekvés!“
S vajon mi történt e cikk megjelenése után? Nem sok, de az épület nem került lebontásra. Közel négy évtized telt el az említett írás megjelenését követően, s a világháborúkat és egyéb katasztrófákat túlélt rendház ma is a helyén van.
Állnak a falak, csak az egyszer már kiigazított tetőzeten tátong egy hatalmas lyuk. Annyit sem tettek, hogy azt befoltoztatta volna valaki az arra hivatottak közül, mielőtt az ilyen méretessé válva további katasztrófát tudna okozni.
1993-ban Léván Ľubomír Sádecký műépítész kidolgozott egy szakvéleményt, melyben javasolja az építmény műemlékké nyilvánítását, hangsúlyozva annak kultúrtörténeti és építészeti értékeit.
2014-ben a Nyitra Megyei Műemlékvédelmi Hivatal dolgozott ki egy szakmai anyagot Ipolyság város műemléki zónájával kapcsolatban. Ebben kiemelik a szóban forgó építmény jellegét, értékes fragmentumait. Hangsúlyozzák, hogy a barokk épületet a XVIII. század elején emelték a premontreiek kolostorának romjain.
Az objektum a XX. század 50-es éveitől pusztul, s mára leromlott állapotba került. Mint említik „mai új tulajdonosa“ az épületfelújítás után kulturális-társadalmi célokra akarja azt felhasználni. Hogy ki (vagy ki volt) az új tulajdonos, nem tudom, de egy biztos, az említett időponttól itt semmi sem történt.
Az Ipoly-híd, háttérben a templommal és a kolostorral egy régi képeslapon (Csáky K. repr.)
Az idézett tanulmányban kiemelték a műemlék barokk kori építészeti értékeit s más építészeti stílusok elemeit. Egyben megállapították, hogy a szakrális építmény a város legrégibb és legértékesebb emlékei közé tartozik.
Azóta archeológiai munkálatokra is sor került az objektum környékén. Az ipolysági premontrei monostor ásatását az 1996 és 2005 közötti időszakban a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal Nyitrai Kirendeltsége (Slavomír Katkin) és az ipolysági Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria (Pálinkás Tibor) végezték a két intézmény együttműködésének keretében.
Mint Pálinkás Tibor írja egyik összefoglalójában:
„Az egykori premontrei monostor néhány falmaradványát is magába foglaló barokk jezsuita főépület keleti homlokzatán ma is felfedezhető a leginkább 15. század második felére datálható gótikus kerengőfolyosó négy darab, egykoron a belső udvarra néző árkádja. Ezen árkádsor délen egy kváderkövekből épített sarokban végződik. Ezen sarokra újabb, kelet-nyugati irányú, szintén négy árkádból álló sorozat csatlakozik.”
Olvashatunk beszámolójában a törmelékrétegből előkerült kovácsoltvas szögekről, az üvegből készült korong alakú ablakszemekről, valamint egy, „leginkább a 14. század végére, 15. század első felére datálható”, egykor kódexet díszítő sárgaréz anyagú sarokveretről, valamint „a kolostor különböző részeinek padlózata alá mélyített sírgödrökről”.
Így néz ki az épület tetőzete a nemrég készült felvételen (Fotó: Csáky Károly)
S amint a régész írja: „A sírok következő része valószínűleg török kori, ami az ipolysági viszonyokra lebontva körülbelül az 1552-1668 közötti időszakot jelenti.” A temetkezések pedig „általában a barokk épület előtti térségben vannak, többet a 14-15. századi kettős árok betöltésébe ágyaztak. A barokk kolostorépület mögötti térségen a barokk átépítés során középkori sírokat bontottak meg.” Arról is olvashatunk, hogy „A gótikus átépítések és terepegyenlítések során egy sekély, ék metszetű árokba került több darab késő román stílusú oszlopfő, illetve bordadísz indítókő.”
Remélem a fenti tények is meggyőztek bennünket, illetve az arra illetékeseket, miért is kiált joggal segítségért Ipolyságon a múlt egy darabja. Az a szakrális és történelmi hely, ahol az évszázadok nagy eseményei peregtek le, ahol szellemi értékek születtek, s melyre ha rátekintünk, siralmas állapotát látva, lelkünk mélyéig hasít a fájdalom.
