Fóthy János (Somorja) írása – 1992 karácsonyán a francia TV stábja Somorján forgatott a magyar nyelvű szentmisén a Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomban. A szentmiséről kijövet vezetőjük megszólított és azt kérdezte, adnék-e interjút a francia TV számára. Akkor a Szlovák Parlament képviselője voltam az MKDM képviseletében. Eljöttek a lakásomra.
Az első kérdés így hangzott: 1993. január 1-jén megalakul az önálló Szlovákia. Önök, szlovákiai magyarok, hová akarnak tartozni? Az önálló Szlovákiához, vagy Magyarországhoz? Erre én azt feleltem, hogy ezt a kérdést Georges Clemenceau úrnak, az Önök volt köztársasági elnökének, illetve a trianoni döntőbizottságnak kellett volna feltenni, még 1920-ban. Akkor nem kérdeztek minket, és szinte biztos, hogy most sem fognak minket megkérdezni. Mivel láttam, hogy nem értik kisebbségi helyzetünket, bemutattam nyolcvan éves édesanyámat: „Nézzék ezt az asszonyt, egy hét múlva az ötödik állam polgára lesz. Anélkül, hogy a nyolcvan év alatt kimozdult volna falujából és anélkül, hogy Őt erről valaha, valaki megkérdezte volna.” / Ausztria-Magyarország, Csehszlovákia, Magyarország, aztán megint Csehszlovákia és 1993 január 1-jétől az önálló Szlovákia/. A továbbiakban is kisebbségi és aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettünk. A TV-stáb vezetője megígérte, hogy a felvett anyagot elküldik címemre. Nem küldték el. Néhány hét múlva telefonált egy párizsi ismerődöm: „láttalak a francia televízióban, jól odamondogattál nekik.” Az első kérdést és Édesanyám esetét az állampolgárságokkal kapcsolatban kihagyták az interjúból.
Mindezt annak apropóján idézem fel, hogy július 17-én életbe lép Szlovákiában az állampolgári törvény módosítása, amely annak a következményeként született, hogy a magyar jogrendszer lehetővé tette a kettős állampolgárságot számunkra. Végre – kilencven év után – valaki már megkérdezte tőlünk is, hogy mit akarunk! Hiszen az Úristen az embernek szabad akaratot adott! Tudvalevő, hogy a kettős állampolgárság számunkra csupán egy lehetőség, hiszen Budapesten nem a magyar állampolgárság általános odaítéléséről – megadásáról döntöttek. Számunkra ez elsősorban érzelmi kérdés, illetve egy megkésett szimbolikus elégtétel, hogy ebből az itthoni hatalom revizionizmust és állambiztonsági veszélyt kreált, ez véleményem szerint önbizalmuk hiányát, félelmeik, állapotát jellemzi! Felmerül a kérdés: a Magyarországgal szomszédos államok közül miért csak Szlovákiának fáj ez a lehetőség? Sőt, annyira, hogy az állam vezetői saját polgárai ellen indítottak „hadjáratot. Riogatnak bennünket és önmagukat. Sőt, az állam létét látják veszélyben! A hatalmi elit a demokrácia alapelveit rúgja fel, amikor diszkriminálja, fenyegeti saját állampolgárait és semmibe veszi az ország alaptörvényét – alkotmányát. Hiszen a Szlovák Alkotmány 5. cikkelyének 2. pontja kimondja : „Akarata ellenére, senkitől sem lehet megvonni a Szlovák Köztársaság állampolgárságát.” Véleményem szerint , az ellenünk hozott alkotmányellenes döntés, hogy elveszítjük szlovák állampolgárságunkat – ha kérjük a magyart – a demokrácia hiányáról állít ki elégtelen bizonyítványt. Ez a hisztériakeltés nagyon sok szlovákiai magyart megfélemlített – ami nagyban hozzájárult az MKP bukásához is a választások során – de legnagyobb hatását én abban látom, hogy bumerángként az államiság fogalma szenvedett csorbát. Az átlagpolgárokat elbizonytalaníthatta az a tény, hogy a hatalom, egy szomszédos államban hozott törvényre úgy reagált, hogy összehívta a Parlamentet, a Nemzetbiztonsági Tanácsot is, olyan hangulatot teremtve, mintha hadiállapot lenne az országban. A megfélemlített magyarság nagyobb része pedig már csak nyugalmat akart és az „együttműködésre” szavazott. Ami választási szlogennek jó volt, de már a koalíciós tárgyalások során nyilvánvalóvá vált, hogy a kisebbségi törvényről szó sem lehet, a diszkriminatív nyelvtörvény marad, az együttműködés pedig továbbra is csak a többség diktátuma szerint lehetséges. Félő, hogy az ártatlan szurkolók megverettetésének és az áldozatból vádlottá kreált Malina Hedvig esetének végleges rendezését – a felálló hatalom is további maszatolással kívánja jegelni. Konzerválva a félelem állapotát, mint az asszimiláció katalizátorát.
Mindezek ellenére, múltunk bíztatóan tekint ránk és arra tanít bennünket, hogy az elmúlt ezer év nem az enyészet őre, hanem egy tragikus sorsú nép élni akarásának ragyogó példája. Nekünk Szlovákiában élő magyaroknak nem szabad pánikhangulatba esnünk. II. János Pál pápa székfoglaló beszédében azt mondotta: Ne féljetek! Tehát ne féljünk! Mi itthon vagyunk, ezerszáz éves szülőföldünkön és nem kívánunk folyamatosan túszként szerepelni. Jó lenne ha a hatalom tudatosítaná, hogy megváltozott a világ. A XXI. Században az állampolgár nem az állam tulajdona. Ma már EU állampolgárokként nem lehet kifosztani és barmok módjára ide-oda terelgetni minket, mint a múlt század közepén. Nem magyarul beszélő szlovákok vagyunk – annak ellenére sem,hogy a médiá állampolgárok helyett csak szlovákokról beszél. /holott Szlovákia lakosságának kb. tizenöt százaléka nem szlovák nemzetiségű/ Mi – szlovák állampolgárként – nyelvünkben és kultúránkban az egyetemes magyar nemzet tagjai vagyunk, akik itt szülőföldjükön magyarként kívánunk élni a jövő évezredben is! Hiszen minket Csallóköztől Bodrogközig ideköt a hozzátartozók süppedő sírja, házunk melegsége, borunk édessége, kenyerünk lágysága, templomaink öreg kövei és a költő által szívünkbe csepegtetett intelem, hogy: „ A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely”…
Dr. Fóthy János
Felvidék Ma
