Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Megalakulásának 13. évfordulóját ünnepli a Pázmaneum Társulás

augusztus 14 @ 12:20

Hálaadó szentmisével köszönik meg a 13 évet október 8-án, Magyarok Nagyasszonyának ünnepén a társulás tagjai és szimpatizánsai. A szentmise 17 órakor kezdődik a dunaszerdahelyi Szent György plébániatemplomban. Előtte rózsafüzérimádságra kerül sor, a szentmisét követően pedig megkoszorúzzák Marczell Mihály emléktábláját a templom falán.

A Pázmaneum Polgári Társulás 2005. október 2-án a csallóközi Bakán alakult azzal a céllal, hogy a társulás tagjai az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítését fogják szolgálni a keresztény erkölcs szellemében. A Társulás tagjai vállalták, hogy az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítését fogják szolgálni a keresztény erkölcs szellemében, s ennek jegyében immár tizenharmadik éve fejtik ki tevékenységüket a felvidéki magyar katolikusok szolgálatában.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
augusztus 14, 2026
Időpont:
12:20
Esemény kategória: