Olvastam Papp Sándor cikkét a szlovák feleségről és a cikk folytatását is a megszólalóról. Valahogy az az érzésem támadt, hogy minden csehszlovákiai és szlovákiai sérelmem ellenére, mert tagadhatatlanul volt részem ilyesmikben, annak ellenére, hogy semmit nem vétettem sem Csehszlovákiának sem Szlovákiának, de az ilyen sérelmeim ellenére sem az a legnagyobb problémám, hogy a hivatalokban mindenhol szlovákul szólnak hozzám.
Ez valamikor gimnazista koromban keltett utoljára olyasmit bennem, amit nehezen emésztettem. Ugyanis történt velem, hogy Érsekújvár jobban ellátott üzletében próbáltam megfelelő sportcipőt vásárolni, mikor vásárlási kísérletem során kiderült, hogy a hölgy, akinek a vásárlók kiszolgálása lett volna a feladata, sajnos egyetlen szó nem sok, de annyit sem értett magyarul.
Sajnos én akkoriban még kivételes nyelvtehetségemnek köszönhetően a két-három szóból álló tőmondatok szintjén az összes „vybrané slová” ismeretével nem sokkal voltam jobb partner a szlovák nyelvű párbeszédben, mint ő a magyarban. De idővel elmúlt az elutasításom a szlovák nyelv irányában. Ugyanis az iskolai nyelvtani terrorizmus helyett Nyitrán a szociális ösztöndíjakat odaítélő bizottság tagjaként olyan szlovák hallgatókkal folytattam párbeszédet, akiknek köszönhetően ugyan nyelvtant semmit sem tanultam. Ellenben azért gondolatokat kifejezni, helyzetet leírni aránylag kevés gyakorlással is tanultam, és megtanultam szlovákul. Sőt, az ilyen társalgásaimnak köszönhetően azt is beláttam, hogy a szlovák fél és a magyarok között sincs számottevő különbség, pusztán arról van szó, hogy milyen szerencséje van az embernek abban, hogy milyen minőségű emberrel kénytelen szót érteni, mert selejt van bőven mindkét oldalon.
A pályám során később azt a tanfolyamot szabta ki rám a legfelsőbb hatalom, hogy emberi minőségi vizsgálatot kellett végeznem a politikusoknak nevezett rétegben mindkét oldalon.
Ekkor vált számomra teljesen világossá, hogy az alapvető probléma nem ott van, hogy milyen nyelven beszél az illető, hanem hogy az általa ismert és használt nyelven emberhez méltó gondolatok születnek-e meg a fejében, vagy inkább más minőségű élőlényekre jellemző „gondolatok” váltják ki az illetőben mindazt, amit tesz, pontosabban elkövet.
Így jutottam el arra a végső következtetésre, hogy nem az egyik vagy másik nemzethez való tartozásban rejlik a fő probléma, hanem abban, hogy ott belül szlovákul, vagy magyarul, de ember szólal-e meg a lélek mélyén, vagy valami haramia ragadozó, vagy egy utálatos féreg. Ekkor derült ki, hogy a fő problémát az jelenti, hogy az emberré válása során az illető elé milyen példákat állítottak a nevelők. Esetleg az eddig egyetlen tökéletes ember példájával neveltek, vagy az éppen regnáló hatalmasok példáját állították a tapasztalatlan gyermek elé?
Ugyanis csupán annyi a különbség, hogy az eddig egyetlen tökéletesre sikeredett emberke példája arra ösztönzi az értelmes neveltet, hogy emberi tökéletlenségén olyan kezeléseket végezzen, hogy minél inkább közelítse azt a tökéletes minőséget, vagy arra tanítják a neveltet, hogy valamelyik tökéletlen uralkodó példáját kövesse és fegyvert és kegyetlenséget gond nélkül alkalmazva kényszerítsen mindenkit, aki felett hatalmat tud szerezni magának?
Csupán ennyi a szlovák feleség tanulsága. Ugyanis a világunk nem attól lesz jobb, ha mindenki magyarul fog beszélni, hanem akkor, ha mindenki az egyetlen tökéleteshez mérhető módon kívánja eltölteni a számára kiszabott világi lét napjait, óráit, perceit… Az ilyen esetben szót fogunk érteni magyar vagy szlovák létünkre még az ezredik határból idetévedt idegennel is. De fordítva, ha a rossz minőségből származunk, és azt követjük, akkor még a hozzánk legközelebbi kapcsolatainkban is konfliktusokba keveredve fogunk háborúzni és harcolni.
