Különös szellemi, sőt pneumatikus egyidejűségben élek itt torinói szobámban. Kitekintve az ablakon, minduntalan megidéződik bennem Kossuth alakja. Gondolatban átpillantva a piemonti Alpokon, fantáziám fénysebességgel száguld Párizs felé. A protestáns Párizs felé, mert hogy ilyen is van. Nem csak lutheránus Wittenberg, református Genf, Heidelberg, Utrecht, Edinburgh, anglikán London. Utóbbiakról sokszor és sokat hallottunk, sokan jártak is arrafelé, talán tanultak is valamelyik nagy múltú egyetemen. De arról a francia protestantizmusról, ami századokon át vívta a legkülönbözőbb módon élet-halál harcát, de az örökkévaló, legyőzhetetlen Krisztus Király által mégis minduntalan talpra állt és menetelt tovább, talán kevesebben tudnak.
Lenyűgöző szellemi-lelki egyidejűségben
Reformáció hónapja, október közeledtével ezért emlékezetünk távcsövét franciaföld felé fordítjuk. S elindulunk oda, ahol másfél századon át nyolc vallásháborút álltak ki francia hittestvéreink.
Legyőzhetetlenül, kiirthatatlanul. Kik jutnak eszembe ebben a fantasztikus szinkronitásban?
Ady: „Párisba tegnap beszökött az Ősz./Szent Mihály útján suhant nesztelen”.
Micsoda különös egybeesés, hogy ezt a cikket a református költőóriás sorai éppen ma, Mihály napján keretezik. Protestáns világunkban a Losung több, mint 60 nyelven megjelenő bibliaolvasó kalauza szerint ma az Ige: „Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket” (Zsolt 34,8). Szinte kiszúrják szemünket a napi kis csodák: az Ige, a szellemi, pneumatikus szinkronitás, Ady, Párizs, francia protestantizmus egyidejű feltűnése egyetlen gondolatvillanásban. De még nincs vége turini látomásomnak.
Amint Párizs felé fordítom lelki optikámat, nem az Eiffel torony vagy a Notre Dame, nem a Louvre jelenik meg bennem, hanem Illyés Gyula reformációi hatalmas verses hódolása.
A felidézett múltból pedig a francia protestáns arcélek rajzolódnak ki.
Ahogyan Illyés a súlyos kérdést felteszi: „De nem volt nagy ár/mégis a harminc évi döghalál,/d’Aubigné dühe, Coligny halála,/Szent Bertalan bosszútlan éjszakája…”?
Folytatva a költői kérdést: ki tudja ma, főként a „Z” és alfa generációból, mi vezetett Szent Bertalan bosszútlan éjszakájához, ki volt d’Aubigné, Coligny? S hogy a hazájukból elüldözött mintegy 350 000 hugenotta francia protestánsok milyen fontos szerepet játszottak Berlin és Washington, Genf és Skandinávia szellemi, ipari fellendülésében?
Lapozzuk csak fel a párizsi Protestáns Múzeum weboldalát. Francia, angol, német nyelven tárul fel az a világ, ami Isten adta kreatív, szellemes és hithű gallok által épült fel. Bármennyire is próbálták kiirtani, vagy mint magos Déva várának leomló falait Kőműves Kelemen és társai szakadatlan újra építették, hasonló történt francia földön és a hitbeli, nyelvi identitásukat hazájuktól távol is megőrző hugenottákkal.
Újra építkeztek, mert mindenütt a kősziklára, Krisztusra építették fel önmagukat, családjaikat, kultúrájukat, hitüket. A magyar protestantizmus októberi tiszteletadását is kifejezik majd ezek a sorok. Történelmi tiszteletadásunk során szemeink előtt lebeg a nagyon mély értelmű hugenotta kereszt rajzolata és üzenete.
Erről a wikipédia így ír: „A hugenotta kereszt (franciául: La croix hugenote) a protestantizmus református, azon belül is a francia ágának jelképe. Eredete ismeretlen, a francia protestánsok már 1688 előtt ismerték. Szimbolikája: 4 háromszög – a négy evangélista; 4×2 kis kör – a nyolc boldogmondás, illetve a szenvedés könnyei; liliomok (bourbon nemesi címer virága) – a tizenkét apostol; galamb – a Szentlélek”. Azt is tiszteletadással idézzük fel, hogy a francia arisztokrácia nagy építészetében, a 16-17. században gyönyörű kastélyok, tervezett kastélykertek, középületek sokasága őrzi a hugenotta hívő matematika és arányérzék, szépérzék, esztétikai kultúra olykor lenyűgöző alkotásait. Ennek a hugenotta építészeti kultúrának lett aztán máig kimagasló alkotása a new yorki Szabadság szobor, a francia Frédéric Auguste Bartholdi műve.
Pillantás a legrégibb új hídról
Mielőtt Ady Párizs-szerelme búsongásába belefeledkeznénk („égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak…), s a két, magyar líránkban is megörökített jeles francia református személyiségre figyelünk, egy kis párizsi hangulatot csak engedjünk belopakodni fantáziánkba. A francia szellemi játékosság egyik kőbe örökített tüneménye a Pont des Arts, a Művészetek hídja, amit új hídnak neveznek, mégis ez Párizs legrégibb hídja. (Ez a csűrcsavar a dologban). Alapkövét 1578-ban tették le, III. Henrik uralkodásakor. 1606-ban fejezték be, IV. Henrik országlásakor. S ami történeteink szempontjából érdekes: tervezése és az első áthidalás megépítése Jacques Androuet du Cerceau hugenotta építészdinasztia második generációs tagja nevéhez fűződik. Munkásságát őrzi a Fontainebleau-i kastély reneszánsz szárnya, s más neves kastélyok. Ő volt az első, aki építészettörténetileg is érdekes könyvvel gazdagította hazáját: „Franciaország kitűnő épületeinek rajzai” címmel (1560).
Illyés versének két francia hugenottája
Gaspard de Coligny (1519-1572) katolikus vallásban nevelkedett, 1552-ben II. Henrik kinevezte Franciaország admirálisává. Châtillon ura volt, amikor fogságában (1557) csatlakozott a reformáció eszméihez, miután a Saint-Quentin-i csatában veszített. Fivérei szintén a hugenotta tábor jeles alakjai voltak. François d’Andelot öccse szintén hadvezér, Odet bátyja pedig bíborosi rangját feladva lett a reformáció híve.
Catherine de Medicis-vel együtt előkészítette a poissy-i kollokviumot. A Condé herceg Jarnacban bekövetkezett halála után a protestánsok vitathatatlan vezetője lett. A Saint-Germain-i béke (1570) után Coligny-t meghívták az udvarba, ahol a király kegyében részesült. Ő ösztönzi IX. Károlyt, hogy támogassa a holland lázadókat II. Fülöp spanyol király ellen, ami a Guise-család vezette Liga felháborodását váltja ki. 1572. augusztus 22-én Coligny merénylet áldozata lesz, amely mögött Catherine de Medicis és valószínűleg a Guise-család áll, függetlenül attól, hogy Spanyolország megbízásából történt-e. Ez a sikertelen merénylet mindkét táborban haragot és félelmet váltott ki. Az augusztus 23-ról 24-ére virradó éjszakán – Szent Bertalan éjszakája – a királyi gárda rátört a sebesült admirálisra, és háznépével együtt lemészárolták. Holttestét az utcára hajították, később megcsonkítva a Szajnába vetették, fejét bebalzsamozva Rómába küldték.
Agrippa d’Aubigné (1552-1630) francia protestáns költő, történetíró, katona, meggyőződéses hugenotta. Kálvinista családban született, Kálvin, Théodore de Bèze és a kálvinizmus tanain nevelkedett. Tizenhat évesen belépett Condé herceg hadseregébe, majd Henri de Navarre társa lett, és részt vett a vallásháborúkban. Nem bocsátotta meg IV. Henriknek, hogy áttért a katolicizmusra, és ellenségesen viszonyult a katolikusok és protestánsok közeledéséhez. Fő műve a 9000 versszakból álló Les Tragiques ritka erőszakosságokkal ábrázolja a hitsorsosai által elszenvedett üldözéseket. Ez a verses opus a Bibliából táplálkozó prófétai látomás, igazi beavatási út, amely a szenvedéseken keresztül Isten diadalához és dicsőségéhez vezet. Miután a katolikus udvari párt menedékhelyén, Saint-Jean-d’Angély-ben is üldözőbe vették, d’Aubigné elhagyta hazáját és Genfbe költözött (1620), ahol megérte (nem első) halálos ítéletét is, amelyet nem hajtottak végre. Genfben haláláig az irodalomnak élt és köztiszteletnek örvendett.
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma