Rovatunkban a budapesti Corvinus Egyetem komáromi kihelyezett tagozata diákjainak írásai olvashatóak a szomszédságpolitikáról, illetve a felvidéki magyarságról. Ezúttal Búss Gyöngyi – Görföl János – Sándor Anikó dolgozatát közöljük a szlovákiai és magyarországi kisebbségek helyzetéről. Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar
Révkomáromi képzés
Készítette: Búss Gyöngyi – Görföl János – Sándor Anikó
IV. évfolyam, 2006/2007-es tanév
A 2004-es évet az Európai Unióhoz csatlakozó országok kisebbségei határtalan bizalommal és lelkesedéssel várták. Az uniós tagságtól kisebbségi jogaik maradéktalan betartását, a korábbi sérelmek orvoslását várták. Hogy ezek a dolgok a mai napig nem valósultak meg, annak sok oka van. A tagság előtt a csatlakozni kívánó országokat folyamatosan monitorozzák, kiemelten vizsgálva a kisebbségek helyzetét. Az Unió mégsem rendelkezik semminemű kisebbségvédelmi programmal.
Kisebbségek helyzete Európában
Az EU legutóbbi, 2007-es bővítését megelőzően az addigi 25 tagállamban több mint 70 kisebbség élt. Ez akkor 45 millió olyan embert jelentett, akiknek nemzeti kultúrája kisebb-nagyobb mértékben különbözött a többségétől. Valamennyi európai kisebbségi nyelv többé-kevésbé ugyanazokkal a problémákkal küzd: alacsony elismertség, szülők, akik nem adják át a nyelvet gyermekeiknek, mert azt gondolják, hogy a gyermekek csak akkor tudnak feljebb kapaszkodni a társadalmi létrán, ha a többségi nyelvet beszélik, és olyan kormányzatok, amelyek közömbösen vagy éppen egyenesen ellenségesen viszonyulnak a kisebbségi nyelvhez. Nagy kár lenne, ha ezek a nyelvek eltűnnének. A nyelv mindig több mint egy kommunikációs eszköz. A nyelv egyben identitás, kultúra és történelem.
Ez alól a megállapítás alól csak a fríz kisebbség a kivétel. A frízt hosszú ideig olyan nyelvnek tartották, amely nem alkalmas irodalmi, ill. művészi kifejezésre, olyan népnyelvnek, mely elsősorban a paraszttanyákon és a vidéki falvakban beszélnek. Aki valamit számított a társadalomban, az hollandul beszélt. Néhány évtizede viszont erőteljes küzdelem folyik azért, hogy a fríz nyelv nagyobb elismerést kapjon, és annak igazolására, hogy több mint egy nem hivatalos köznyelv. Ma már iskolákban tanítják a frízt, a bíróságon fríz nyelven lehet beszélni, és Frízlandnak saját rádió- és televízióadója van, melyek fríz nyelven szólnak. A helyzet tehát sokat javult, de ahhoz, hogy egy nyelvet élővé tegyünk és kiemeljük a köznapi szférából, folytonos erőfeszítésekre van szükség.
Ha azt mondanánk, hogy az EU teljesen közömbös a kelet-európai kisebbségek irányában, akkor nem mondanánk igazat. December 15-én este a svéd rádió P1 csatornája kimerítő tájékoztatást adott a romániai romák helyzetéről. Többek között egy interjúban kérdeztek meg egy romát kisebbségük helyzetéről Romániában. Nagyon sok hasonlatosság mutatkozott a romák és a magyar kisebbség helyzetében. A megkérdezett részletesen beszámolt a romák helyzetéről a Ceaucescu időszakból, és nyíltan kimondta, hogy helyzetük a mai kormány alatt lényegesen romlott.
A roma kisebbség az EU ügyeként van kezelve, szemben a magyar kisebbségek helyzetével. Az Amnesty International kampánya nemrégiben Magyarországgal foglalkozott, ahol a romák tarthatatlan helyzetét ecsetelték. Sajnos az AI még soha nem foglalkozott a magyar kisebbségek szintén tarthatatlan helyzetével. Mi ez a látszólagos érdektelenség? Láttuk az EU vezetőinek reakcióit az EU megalakulása alkalmából rendezett ünnepségen, mikor a kisebbségek fáklyájaként fellépő magyar miniszterelnök felvetette a kisebbségek jogainak befoglalását a közös alkotmányba. Ezek a reakciók összetett okokra vezethetők vissza. Európa bár a nemzeti és nemzetiségi sokszínűséget hirdeti, nem mer szembenézni azzal a ténnyel, hogy a kisebbségek helyzete (kevés kivételtől eltekintve) korántsem rózsás. Erre jó példa a Baltikum esete, ahol az orosz kisebbségek a közelmúltig még csak állampolgársággal sem rendelkeztek. Az oroszok aránya átlagban 40% körüli (Lettországban majdnem 50%). A kollektív jogok megadása a térség destabilizációját jelentené, de a probléma szőnyeg alá söprése sem megoldás.
Követhető példa lenne viszont a skandináviai kisebbségek helyzete, hogy ne csak a negatívumokat emlegessük. Például a finnországi svédek (részarányuk 5%) teljes körű autonómiával rendelkeznek, a finn mellett a svéd is hivatalos nyelv, mégsem vizionálja senki a svédek lakta területek elcsatolását. Követendő példa lenne, mégsem követi senki.
A finnek jóindulatával is visszaélnek páran, például az ottani roma kisebbség. A finn kisebbségi rendszer egyik sajátossága, hogy a kisebbségi kultúra fennmaradása érdekében támogatja pl. a kisebbségek népviseletbe való öltözködését. Egy átlagos finn embernek nincs pénze saját népviselet beszerzésére, ezzel szemben a kisebbségek magas támogatást kapnak, ha népviseletben járnak. Ez adott lehetőséget a visszaélésekre. A helyi roma asszonyok a tradicionális viselet rakott szoknyáinak nem tradicionális átalakításával járnak „bevásárolni”. Egy nem mindennapi „lelet” jutott a finn rendőrség birtokába egy akció során, mikor is a szoknya 30 liternyi termék tárolására volt átalakítva. Az utóbbi időkben megszaporodott hasonló esetek miatt a hivatalos szaknyelvbe bekerült a cigánybűnözés kategória, ami mögött senki sem feltételez szélsőséges nézeteket – szemben a hazai gyakorlattal, ahol már a kategória puszta említése miatt megbélyegzik az embert. Ezzel szemben a finn iskolai anyag része egy a roma kisebbség és a bűnözés viszonyát bemutató könyv, mivel a szomorú statisztikák szerint a finnországi roma kisebbség férfi tagjainak 50%-a ült már börtönben.
Kisebbségek helyzete Magyarországon
Magyarországon a legutóbbi népszámlálási adatok alapján 13 kisebbség él (nem hivatalosan 15). A nagyobb kisebbségek: romák (190 046), németek (32 233), szlovákok (17 693), horvátok (15 620), románok (7 995), ukránok (5070), szerbek (3 816), szlovének (3 040). Kisebbségi önkormányzattal rendelkeznek még a lengyelek, görögök, bolgárok, rutének, örmények (összesen 8 547 fő). Nem hivatalos kisebbségként vannak számon tartva a zsidók és a kínaiak (összesen 16 081 fő). Különösebb gond nélkül élnek ezek a kisebbségek, aminek egyik oka lehet az országon belüli alacsony létszámuk. Komolyabb probléma csak a romákkal van, kiknek kultúrája erősen eltér bármely más nemzetétől, s többségük nem is igazán igyekszik beilleszkedni. Hasonló problémák jelentkeznek mint Finnországban, mert a romák körében nagyobb értéke van a „seftből” származó pénznek, mint a tisztességes munkának.
Szlovákiai magyarság
Szlovákiában teljesen más a helyzet, mint Magyarországon. A nemzetiségek megoszlása a következő volt a 2001-es népszámláláskor: szlovák 85,8%, magyar 9,7%, roma 1,7%, cseh 0,8%, ruszin 0,4%, ukrán 0,2%, német 0,1%, egyéb 1,3%. Ezek az adatok némileg torzítottak, mivel sok roma nem vállalja fel nemzetiségét, és szlováknak vagy magyarnak mondja magát.
Az Unió ha akarna se tudna eleget tenni az itteni kisebbségekért. Az Európa Tanács ugyan közölte, hogy ideje lenne eltörölni a szlovák nyelvtörvény korlátozásait, és a nyelvhasználati jogok miatt bírálták Szlovákiát, de azonkívül, hogy kifogásolnak, módosítást kérnek és ajánlásokat fogalmaznak meg, nem igazán tudnak mást tenni. Az egyik ajánlás így szólt: módosítsák azt a megszorítást, hogy a kisebbségi nyelv csak ott használható, ahol a kisebbséghez tartozók aránya eléri a lakosság 20%-át. Egy másik: tegyék lehetővé a kisebbségi nyelvek használatát a bírósági eljárás során. A szlovák külügyminiszter erre mindössze annyit mondott, hogy tanulmányozzák az ajánlásokat, és eldöntik, milyen lépéseket tesznek. Külön hangsúlyozta, hogy úgy véli, a dokumentum végrehajtása nem kötelező Szlovákia számára, hiszen a címében is benne van, hogy ezek ajánlások.
A legnagyobb gond Szlovákiában az, hogy a szlovákok még mindig államalkotó nemzetnek vallják magukat, s meggyőződésük, hogy a szlovákiai magyarok csak elmagyarosított szlovákok. Ezt természetesen nagy lelkesedéssel tanítják az iskoláikban is, ezért a magyar gyereket, ha szlovák iskolába íratják a jobb érvényesülés reményében, az majdnem biztos, hogy szlováknak fogja magát vallani.
Érdekes a szlovákság zömének Nagy-Magyarország fóbiája. Ennyire csak egy olyan nép félhet a másiktól, amely tudja, hogy birtokában van valami, ami nem az övé. A szlovákok olyan szinten rettegnek attól, hogy alkalomadtán Felvidék Magyarországhoz kerülhet, hogy az már nevetség tárgya lenne, ha kívülállóként figyelnénk a történéseket. Erre egy kiváló példa Szili Katalin nemrégiben a Felvidéken tett látogatása. Az érkezés napján a Szlovák Nemzeti Párt szóvivője, Rafael Rafaj úgy nyilatkozott, hogy a látogatásban egy a Nagy-Magyarországot feltámasztó, a magyarság határokon átnyúló egyesítését vizionáló törekvést lát.
Egy másfajta, de ugyanerről a tőről fakadó megnyilvánulási forma leggyakoribb helye a focipályák környéke. Slovan meccsen előfordult, hogy mikor félig-meddig magyar csapattal játszottak, a kemény mag kihúzott egy papírból készült Nagy-Magyarországot ábrázoló plakátot – Ezt akarjátok? felirattal, majd darabokra tépték, és elővették a Tiso-féle Szlovákia jelképét. Igaz, a slovanisták már nem egyszer bebizonyították primitívségüket és elvakult magyargyűlöletüket. A szurkolás nekik nem arról szól, hogy a csapatot bíztassák (van magyar játékosuk is), sokkal inkább a magyarok gyalázásáról.
Mind a szlovák, mind a magyar média természetesen szeretne minél több kényes dolgot a szőnyeg alá söpörni. Néhány hónapja egy pozsonyi benzinkúton a Szlovák Nemzeti Párt volt alelnöke, bizonyos Víťazoslav Móric megvert egy magyar nőt. Milyen érdekes, hogy néhány jobbos magyar hírportált leszámítva ez a hír nem jelent meg sehol. Ilyen esetre számos példa van…
Malina Hedvig nyitrai megverése akkora vihart kavart, hogy erről már nem lehetett hallgatni, de rövid idő alatt a szlovák hatóságok – a politikusok asszisztálásával – olyan ügyesen a lány ellen fordították az ügyet, hogy már a magyarok nagy része sem tudja, hogy higgyen-e Hedvignek. Pedig nagyon átlátszó trükkökkel cáfolták meg a lány vallomását és zavarták össze teljesen.
A jelenlegi szlovák kormány nagyon ügyesen ragad meg minden lehetőséget a kisebbségek ellehetetlenítésére. A kisebbségeknek félretett pénzből jócskán jutott a Matica Slovenská dél-szlovákiai szervezeteinek, mert kijelentették, hogy ezeken az országrészeken a szlovákok kisebbségben vannak, tehát támogatniuk kell őket. Szlovákia még 2002-ben csatlakozott a Regionális vagy Kisebbségi nyelvek európai chartájához, ám azóta egyetlen törvényt sem fogadott el vagy módosított annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségek a nemzetközi dokumentumba foglalt módon használhassák anyanyelvüket. Erre figyelmezteti Robert Fico kormányát az Európa Tanács, és arra szólítja fel, hogy az ország a charta ratifikációs dokumentumokban vállalt kötelezettségeit a lehető legrövidebb időn belül teljesítse. Az Európa Tanács (ET) raportőrei a chartában foglaltak értelmében tavaly már másodszor ellenőrizték, miként tesz eleget Szlovákia a nemzetközi elvárásoknak. A dokumentumot ratifikáló országokat mindaddig ellenőrzi az ET, amíg nem állapíthatja meg, hogy az adott állam jogrendje teljes egészében tükrözi a charta kitételeit. A raportőröket tavaly nemcsak a szlovák politikusok fogadták, hanem Csáky Pál akkori miniszterelnök-helyettes és Berényi József egykori külügyi államtitkár is – alapvetően ők mutattak rá arra, hogy bár a kisebbségi jogokért is felelős kormányalelnök hivatala meghatározta: Szlovákiában nyolc törvényt kell módosítani a nyelvhasználati jogok elérhetősége végett, de egyetlen előkészítése sem történt meg. Ennek következtében a szlovákiai kisebbségek mind a mai napig nem használhatják anyanyelvüket az igazságszolgáltatási eljárások során, a gazdasági életben, de korlátozott a helyi rádiózás és televíziózás lehetősége is. A városi televíziók például nem sugározhatnak élő műsort a kisebbségek nyelvén, mert csak olyan anyagot tűzhetnek műsorukra, amelyet már feliratoztak szlovák nyelven.
Nem lesz közös történelemkönyv sem. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke – saját bevallása szerint – a napokban értesült arról, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia olyan történelmi tankönyvön dolgozik magyar történészekkel együtt, amelyet aztán közösen használnának a két ország iskoláiban. Ján Slota felháborítónak tartja, hogy „az adófizetők pénzét immár hét éve szamárságra fecsérelik”, merthogy a két nép történelmi tudata és felfogása „soha nem teszi lehetővé ilyen tankönyv kiadását”. Slota felhívta a figyelmet arra, hogy „hála Istennek, ma az oktatási tárcát a mi emberünk irányítja, aki a tudományos akadémiát is felügyeli”, s ő majd megakadályozza, hogy ilyen irányú tevékenységet fejtsenek ki a történészek ahelyett, hogy a nemzet identitásának erősödését segítenék elő.
A beneši dekrétumok szerint háborús bűnösök vagyunk, s mivel ez még mindig nincs visszavonva, ezáltal a mai napig háborús bűnös minden német és magyar. Esterházy Jánost az oroszok már rehabilitálták, de szlovák vagy cseh részről ilyesmi szóba sem jöhet. Leggyakoribb indoklás az, hogy Esterházy Jánost ugyanaz a törvény alapján ítélték el, mint Tisot, így esetleges rehabilitálása komoly következményekkel járna. Egy másik szempont szerint Esterházyt az első Csehszlovák Köztársaság egyik szétverőjeként tartják számon, gondosan elhallgatva szerepét a zsidók megmentésére irányuló mozgalmakban a háború alatt.
Végeredményben kijelenthetjük, hogy nemzetiségi kérdésekben nemigen várhatunk segítséget az EU-tól, hiszen saját ilyen jellegű problémáikkal sem tudnak mit kezdeni. Akik az EU-hoz való csatlakozástól várták a megváltást, azoknak nagyot kellett csalódniuk. Ha a határok el is „tűnnek”, rólunk akkor is Pozsonyban fognak dönteni – a mostani felállás szerint nélkülünk.
