A 165 éve, 1850-ben született Czobor László, a régi Hont megye jeleseinek egyike csaknem elfelejtődött szülőföldjén. Nincs emléktáblája, nem neveztek el róla intézményt, nem alapítottak tiszteletére díjat sem. Pedig országosan ismert mezőgazdasági szakember, kiváló köztisztviselő volt, s igencsak szerette szülőföldjét. Ezt bizonyítja az a néhány sor is, melyet egyik könyvének mottójául írt a kiadvány első oldalára: „Hontinak lenni tisztesség,/ Hontot szolgálni dicsőség!” Hogy pótoljuk némiképp a hiányosságokat, az alábbi sorozatunkban mutatjuk őt be.
Gyerk község monográfiájában, illetve annak Iskola című fejezetében írják, hogy 1838-ban ide jött kántortanítónak Czibulya János, aki később egyúttal jegyző, azaz nótárius is volt. Majd Ipolyságon, aztán Pápán és Esztergomban lett adópénztárnok. „Nyugdíjazásakor >hazajött< Gyerkre”, s földbirtokosként halt meg ugyanitt 1893-ban. (Tipary, 2006:136) Egy másik helytörténeti írásban arról olvashatunk, hogy a falu „temetőjének közepén ráccsal körülvett hármas sírmelék található. Az akácbokrokkal, kórókkal benőtt sírkövekről egy kis gazirtás után leolvasható, hogy ott nyugszik nemespanni Czibulya János (1816-1893), nemespanni Czobor László (1850. IX. 16. – 1942. V. 11. ) s neje Czehner Anna, valamint dr. Czobor Vilmos vámosladányi plébános”. (Kiss, 1992:20)
Nos, ama bizonyos Czibulya Jánosnak volt a fia a megye jeles szülötte, Czibulya László, aki később nevét Czoborra változtatta, s mint Hont vármegye alpispánja, 1899. október 10-én nemesi címet kapott a Nemespanni előnévvel együtt. Sírhelyét mára már kitisztították a gyerki temetőben, jómagam pedig Honti arcképcsarnok című kötetemben rajzoltam róla kisportrét. (Csáky, 1998:104-106) Megemlítettem akkor, hogy a gyerki oskolamester Selmecbányán és Esztergomban taníttatta gyermekét, aki később az egyetem jogi karát látogatta Pesten és Bécsben. Rövid közjegyzői gyakorlat után 25 éves korában visszakerült Hontba, ahol tiszteletbeli aljegyző, majd a Bozóki járás főszolgabírója lett. Bozókon született Mária és Miklós nevű gyermeke is. 1882-től 1894-ig a Hont megyéhez csatolt Korponán volt a járás főembere. Másik két gyermeke, Lajos és Margit is itt született. 1894-ben a megye főjegyzője, 1896-ban pedig alispánja lett. 1906-ban országgyűlési képviselővé választották, s Pestre került. Itt később aktívan tevékenykedett az Országos Magyar Kertészeti Egyesületben, melynek alelnöke, illetve elnöke is volt. Gyerk szülötte Budapesten hunyt el 1942-ben. A kerepesi temetőben búcsúztatták őt el, majd szülőfalujában helyezték örök nyugalomra. (Csáky, 1998:105; Kertészeti Szemle, 1942:92) Eme száraznak tűnő életrajzi adatok után lássuk a kiváló ember konkrét cselekedeteit, alkotásait s az ezekkel is kapcsolatos publikációs tevékenységét, írói ambícióit.
A pomológus és a közigazgatás szakembere
Czobor Lászlót a Magyar Életrajzi Lexikon elsősorban mezőgazdasági szakemberként tartja számon. Kiemeli, hogy „1906-ban belépett az Országos Magyar Kertészeti Egyesületbe, itt rövidesen alelnök, 1919-1932 között az Egyesület elnöke. Az intenzív, belterjes földművelés szószólója. A magyar kertészet, különösen a gyümölcstermesztés érdekében fontos irányító és szervező munkát fejtett ki.” (Kenyeres, 1967:327) A föld- és természet iránti szeretetet már korán magába szívta Czobor, akárcsak a fák, növények iránti érdeklődését. Igaz, nem mezőgazdászatot tanult, de mindig földközelben maradt, érzékeny volt a földművelő parasztok élete iránt, s ezért végezett tisztviselői munkája mellett egyféle felvilágosító és életmódjobbító tevékenységet is. A Hontvármegyei Gazdasági Egyesület működtetésében gyümölcsészeti szakemberként vett részt. 1879-ben egy csábrági majálison alapította meg a Bozóki Járás Gyümölcstermesztő Egyletét. 1884-ben a megye északi részében kertészkedők kis egyesületét Felsőhontmegyei Gyümölfatenyésztő Egyletté alakította.
A fent említett egyletről később maga Czobor is megemlékezett Pomológia című írásában, melyben az alábbikat olvassuk: „Ez az egylet két lelkes férfiunak köszönheti létét és felvirágoztatását: Orosházy Péter szuhányi ev. tanítónak és Raphanides Sámuel cserii ev. lelkésznek, kiknek pomológiai tudásuk bőséges tárházából táplálkozva, munkához láttunk, hogy fáradságot nem ismerő szorgalommal alapját rakjuk le a nép vagyoni jólétének.
Hogy több százezer gyümölcsfa került a nép birtokába ingyen, hogy a vármegye legészakibb és legelhagyottabb vidékének népe megvagyonosodott, hogy a járás sivár képe a kiültetett fáktól megszépült, azt jérészt mind ennek a két apostolnak köszönhetjük, kiknek buzgó munkatársai a községek tanítói voltak. Ők voltak azok, kiknek tanácsára hallgatva, a nyilvános táncot csak azon község ifjúságának engedélyeztem, mely szorgalmasan végzete dolgát a községi faiskolában is.” (Czobor, 1927:32-33) Eme buzgólkodásnak köszönhető, hogy rövid idő belül egy egyleti és huszonöt községi faiskola létesült, melyek „ontották a gyümölcsfák százezreit sok évig. Azok az ekhós szekerek, miket a gyümölcsérés idején Budapesten a Hunyadi-, Rákóczi- és Tisza Kálmán-téren, a Dunaparton (naponta 50-60-at) sorjábant állni láttunk, mind Korponáról és annak vidékéről kerültek oda.
Ennek az egyesületnek működése a csehek bejövetel óta szünetel, de a pomológia iránti szeretet ott él a lakósság szívében.” (Czobor, 1927:33)
Több írásában is érinti Czobor a pomológiát. A Honti históriákban a perencsfalvi evangélikus tanítót, Bodnár Mihályt említi, a tipikus pedagógus alakot, „aki azonban két generációt nemcsak a betűvetésre tanított meg, hanem a gyümölcsészetre is. Mikor kitavaszodott, kosárkával a karján végigbolyongta a határt és jó fajtákkal szorgalmasan beojtogatta a vad gyűmölcsfákat. Azt sem tudta, hogy kivel tesz jót, hisz jutalmat érte senkitől sem várt.”(1927:91-92)
Egy másik helyen a híres ropogós csalli cseresznye történetét írja le, többek közt így: „A csalli cseresznye kicsiben a világ piaci cikke lett, mely hódító útjában Londonig is eljutott. Keménysége miatt szállítóképes lett, útközben össze nem zúzódott. Sajátsága az volt, hogy ezt a keménységét csak a csalli határban tartotta meg. A szomszéd községekben termett cseresznye puhább és ennek következtében szállításra alkalmatlanná vált. Bereczki Máté, a magyar pomológia úttörője és aposotla is megállapította ezt, mikor a csalli cseresznyeoltványa, melyet tőlem kapott, termőre fordult. Ezt a cseresznyét a helyi evangélikus lelkész hozta magával Németországból.” (1927:73)
A pomológiával komolyan foglalkozó közéleti ember írt néhány szakcikket a Honti Gazda című közlönybe is. Egyesek kordokumentum értékűnek nevezik ama írását, melyből az alábbi részlet való: „Tudja, érzi azt a megye minden lakója – legyen az a Pomona istenasszonyának felkenve avagy laicus –, hogy Budapest közelsége, s kitűnő talaji és égalji viszonyok, megyénket a gyűmölcstermelés dolgában az ország legelső vármegyéi közé sorolják. Rajtunk múlik, használjuk fel páratlan szerencsés viszonyainkat a magunk javára; tegyük megyénket hazánkban a gyümölcsészet zászlóvivőjévé; mutassuk meg, hogy a megyénk felső-vidékén árbócz magasságot elért vad cseresznyefák, s a századokat élt, még most ép vadkörte s egyéb gyümölcsfák látása, meggyőződéssé érlelte bennünk, hogy megyénk gyümőlcsészetét a jelen nagyon elhanyagolt állapotában hagyni nem szabad, miért is azt, a viszonyok által kijelölt előkelő helyre emelni tűztük komoly czélul. Ezen czélt csakis a községi faiskolák által érhetjük el.” (1883/3.6.p.)
Szívügyének tartotta a régió gazdasági fellendítését alispánként is. 1901-ben írja egyik alispáni jelentésében az alábbiakat: „Közgazdasági téren figyelemre méltó jelenségekkel találkozunk ebben a félévben is, melyek a földmivelésügyi kormány czél-tudatos tevékenységéről tanuskodnak.
Földmivelődésügyi minister úr a kopár területeknek 1900. év folyamán önként teljesített befásításokért 2788 korona állami segélyt osztott ki 52 községnek./…/
Ujabban 140,000 drb amerikai szőlővesszőt és 10,000 drb szőlőjtványt ajándékozott földmivelésügyi minister ur vármegyénk szegényebb sorsu szőlőbirotkosainak, s annak elosztását gazdasági egyesületünkre bízta.
Földmivelésügyi minister ur gondossága nyilatkozik még abban is, hogy Paláston hatheti gazdasági tanfolyam tartását elősegítette, melyet Székely Jenő gazd. tanár vezetése mellett Obert Kálmán ottani tanító előadásaival közérdeklődést keltve, dicséretes eredménnyel megtartott.” ( Hont vármegye Hivatalos Közlönye, 1901. 10. sz)
Halálakor a Kertészeti Szemle nekrológjában így írnak róla: „Mint az egész Hontban legszegényebb járás teljhatalmú feje, hivatalos tevékenysége mellett, az egyházi ügyek, az iskoláztatás, közegészségügy, az út, a közlekedés, a közrend javítása mellett időt szakít arra is, hogy1879 nyarán megalapítsa a bozóki járási gyümölcsfatenyésztő egyesületet. Az egyesület magalapításával a járás életében új korszak kezdődik: növekszik a gyülcsfa állomány, fokozódik a gyümölcsáldás s a felesleg – eljutva a főváros piacaira is – megalapozza a honti gyümölcs jóhírét.” Majd hangsúlyozzák a továbbiakban, hogy közéleti munkája „szorosan egybekapcsolódott a magyar kertészet és különösen gyümölcstermesztésünk fejlesztésével”, s Czobor nagy hévvel munkálkodik „a legsúlyosabb időben is a magyar kertészet és a haza boldogulásán”. ( 1942/6. sz. 92.p.)
Folytatjuk…
Csáky Károly, Felvidék.ma
