Kisfaludy Károly nyomában
A Győri Nemzeti Színház és a Kisfaludy Alapítvány drámaírói pályázatot hirdet „Kisfaludy Károly nyomában” címmel. A pályázat célja, hogy Kisfaludy Károly életútját, személyiségét és történelmi szerepét kortárs színpadi…
A Győri Nemzeti Színház és a Kisfaludy Alapítvány drámaírói pályázatot hirdet „Kisfaludy Károly nyomában” címmel. A pályázat célja, hogy Kisfaludy Károly életútját, személyiségét és történelmi szerepét kortárs színpadi…
FELHÍVÁS a magyar örökségdíjas és Örökség-serleggel kitüntetett KINCSKERESŐK XX. konferenciájára A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RPK Galánta mint Tehetségpont) és a Mentor TT idén 20. alkalommal hirdeti meg…
Szeptember első napján megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap 2026. évi pályázati kiírásai. A pályázatok célja a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a közösség…
November végén újra a tanulás, az inspiráció és a kapcsolódás színterévé válik Komárom: ismételten megrendezésre kerül Az élet játék élménykonferencia! A TANDEM szervezésében megvalósuló kétnapos szakmai és közösségi…
Október 27-én, hétfőn 10.00 órai kezdettel mutatják be az Ágacska című darabot a Kassai Thália Színházban. Rendező Illés Oszkár – Pólos Árpád.
Október 28-án, kedden 10.00 órai kezdettel mutatják be a Box Humana (Mi van veled, Sándor?) című darabot a Kassai Thália Színházban. Rendező Czajlik József.
Október 29-én, szerdán 10.00 órai kezdettel mutatják be a Box Humana (Mi van veled, Sándor?) című darabot a Kassai Thália Színházban. Rendező Czajlik József.
2025.10.29. B.Kovács István: Az elveszettnek hitt magyar hőseposz-könyvbemutató Az elveszettnek hitt magyar hőseposz című kiadvány a magyar népköltészetkutatás egyik nagy eredménye. B.Kovács István gömörológus könyvének alapjául az az 5 prózai…
Déryné Programos színházi est valósul meg Nagybalogon a Rákóczi Szövetség Gömörben polgári társulás szervezésében 2025. október 29-én 19.00 órai kezdettel. Hamvadó cigarettavég, Gyűlölöm a vadvirágos rétet, Mindig az…
Október 30-án, csütörtökön 10.00 órai kezdettel szervezik meg A tájház meséi című hagyományőrző rendezvényt az ipolyviski tájházban.
Október 30-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg Limpár Imre Miért nem értjük egymást? - Közös nevezők nyomában című előadását a komáromi Selye János Egyetem Konferencia Központjában. Elbeszélünk egymás…
Október 30-án, csütörtökön 19.00 órai kezdettel mutatják be a Box Humana (Mi van veled, Sándor?) című darabot a Kassai Thália Színházban. Rendező Czajlik József.