Mi történt, és mi lehetett volna, ha…? Történelmietlen kérdés, de mindenkiben felmerült, akinek a harmincadik évforduló kapcsán eszébe jutott a komáromi nagygyűlés. De hogyan is lehetne torzóból teljest …
Magyar7
-
-
Már nálunk is, nemcsak Németországban. Szent Vitusról, más változatban Szent Vidről nevezték el azt a kápolnát, amely az oroszvári Lónyay-kastély parkjában élte túl a huszadik századot, hogy végül …
-
Volt rendőrségi vizsgálat, ellehetetlenítés, letiltás, de volt sok jó is 2023-ban a Ma7 médiacsalád életében: sikeres versmondó verseny, keresőnkkel megtalálhatja a nevesítetlenként nyilvántartott földjét és folytattuk a Vízsodorta …
-
Mikor, ha nem karácsonykor gondol többet az ember családja múltjára, az előtte járó, jövőjét megalapozó elődökre? Akiknek sokkal nehezebb volt, mint nekünk most, de a régi, megsárgult képeslapokról …
-
A Szövetség a hétvégén tisztújító közgyűlést tart. Egyelőre zárt ajtók mögött folynak az előkészületek, amit máris sokan felrónak a pártnak, miközben az elmúlt három évben épp az volt …
-
Az ír igazságügyi miniszter szerint nem járja, hogy a várost (Dublin) átvegyék a gengszterek, a fosztogatók és a gyújtogatók, akik ezért 12 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak „Vajon …
-
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. Most kedvezményt is kaphat! Kijevben azt mondta az illetékes, hogy a magyaroknak pedig nincs mitől tartaniuk Ukrajnában. Lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly …
-
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. Most kedvezményt is kaphat! Egy „kultúrvonat” indította el lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly fejében a gondolatokat, amellyel az „Osveta” a vasúttal együtt …
-
Várható volt, de hogy ilyen rövid időn belül, azt még a legmerészebb elemzők sem gondolták volna, írja vezércikkében Molnár Judit főszerkesztő. Mármint az, hogy valaki kibeszél a frissen …
-
Már kapható a Magyar7 legfrissebb száma, ismét sok-sok érdekes írással. Keresse, olvassa, de legjobb, ha megrendeli. Most kedvezményt is kaphat! Kövesdi Károly A hazafias drón című vezércikkéből megtudhatjuk, …