A Hungaroringnek továbbra is Forma-1-es versenyhelyszínnek kell maradnia – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt követően, hogy Stefano Domenicalival, a Forma-1 elnök-vezérigazgatójával, valamint Mohammed Ben Sulayemmel, a …
Sport
-
-
A Spanyolország–Anglia labdarúgó-Európa-bajnokság fináléja – az előző döntő eredményeihez hasonlóan – kiemelkedő nézettséget ért el Magyarországon: a nézők közel 40%-a választotta az M4 Sportot. A mérkőzés nemcsak a …
-
Kedden tartják meg a párizsi olimpia Szajna-parti nyitóünnepségének elhalasztott főpróbáját – közölte a francia sportminisztérium. A főpróbát eredetileg június 24-re tervezték, de a folyó áradása miatt módosítani kellett …
-
Mándi (Mandl) Gyula 1899. július 14-én Budapesten látta meg a napvilágot. „Mandula” a pályafutását az Ékszerészeknél kezdte, majd 1916-tól 1918-ig a Ferencvárosi TC-ban játszott. Itt az I. világháború …
-
Hajrá egyetemi sport, hajrá egyetemisták, mutassuk meg mi a magyar virtus! – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter pénteken Miskolcon, a VI. Európai Egyetemi Játékok (EUG) megnyitóján. Hankó …
-
Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat. A fogadalomtétel szövegét Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó és Kapás Boglárka …
-
Az epidemiológiai és klinikai bizonyítékok visszamenőleg azt mutatják, hogy a berni futball-világbajnokság után a német csapat több játékosa is hepatitisz-C vírussal fertőzött lett. Ami 1954. július 4-én kora …
-
A magyar labdarúgó-válogatott hetven éve – története során másodszor – lett világbajnoki ezüstérmes. Magyarország az 1954-es svájci világbajnokságon a 2. csoportban 9–0-ra ütötte ki Dél-Koreát (ez sokáig vb-rekordnak számított, …
-
„A magyar válogatott előtt álló következő feladat a Nemzetek Ligája őszi küzdelmeinek, majd pedig a vb-selejtezősorozatnak a sikeres megvívása, melyeket az MLSZ és az elnökség maximális támogatása mellett …
-
A magyar labdarúgó-válogatott hetven éve a címvédő Uruguayt legyőzve jutott be a svájci világbajnokság döntőjébe. A csoportköri küzdelmek után Magyarország a negyeddöntőben Brazíliát búcsúztatva ment tovább a legjobb négy közé …