Bár az államfőválasztás csak jövő tavasszal esedékes, egy ideje már mindenki azt találgatja, ki lehet majd Szlovákia új köztársasági elnöke, és ennek kapcsán helyénvaló a kérdés, veszi-e a bátorságot Andrej Kiska, s elindul-e újra a köztársasági elnöki választáson.
Az, hogy Robert Fico ebbe a fába nem vágja többet a fejszéjét, borítékolható, annál is inkább, hogy tavaly maga esküdözött a fia egészségére, nem tesz többé ilyet, sőt önkritikát gyakorolt, és kijelentette, először is hiba volt elindulnia az államfői székért. Ami miatt azonban úgy tűnik, főhet még az egészséges értékítélettel rendelkező szlovákiai honpolgár feje, hogy a legújabb híresztelések szerint Fico az Alkotmánybíróság felé kacsingat, s az is elképzelhető, hogy 2019-ben megpályázza Iveta Macejková megüresedő helyét. Bár a Smerben egyelőre kizárják ennek a lehetőségét, a parlamenti színfalak mögött egyre gyakrabban és hangosabban suttognak róla.
Azt, hogy lesz-e végül belőle valami, egyelőre megsaccolni sem lehet, pláne nem, hogy megszokhattuk már, a szlovákiai politikai életben minden rendkívül képlékeny, szinte semmi sem vehető biztosra, és ennek az ellenkezője ugyanúgy igaz: vagyis semmi sem kizárt. Azt elemezgetni hát jó előre, hogy mekkora arcul köpése lenne az Szlovákia minden tisztességes polgárának – akik még hisznek abban, hogy létezik ebben az országban legalább a csírája a független igazságszolgáltatásnak –, ha egy többszörös kormányfő és pártelnök lenne ennek az országnak a legfőbb alkotmánybírája, teljesen felesleges.
E rövid kitérő után térjünk vissza inkább a jövő évi államfőválasztás témájához, nevezetesen Andrej Kiska személyéhez.
„Lenni vagy nem lenni” – a hamleti kérdés minden bizonnyal már jó ideje ott motoszkálhat jelenlegi köztársasági elnökünk, Andrej Kiska fejében is. Mert az egyik oldalon, ha minden igaz, ott van a vállalás kérdése. Az, hogy négy évvel ezelőtt állítólag hitet tett amellett, hogy megváltja ezt az országot, s ezzel a vállalásával reményt adott a társadalom egy részének: talán mégis lehet másként is politizálni. 2014-ben ezeknek az embereknek Andrej Kiska fogódzópontokat adott, amikor nyíltan felvállalta a küzdelmet a rosszal szemben. Persze, a rózsaszín köd feloszlása után még azok számára is nyilvánvalóvá vált, akik szentül hittek Kiskában, hogy ebbe a küzdelembe a politikailag tapasztalatlan Kiska könnyen belebukhat. Mégis ezek a hangok ma is arra biztatják az államfőt, hogy maradjon a ringben, vegye fel újra a bokszkesztyűt, és küzdje végig a meccset, akkor is, ha reménytelennek tűnik a küzdelem.
Aztán vannak, akik annak ellenére, hogy jó elnöknek tartják, azt állítják, Kiska ideje lejárt, mennie kell. No persze, nem a Pozsony-Poprád repülőgép-járatos ügy miatt, az csak a Smer kisstílűségét mutatja, hogy semmi ütősebbre nem tellett tőlük, amit kihúzhattak volna ellene. A tisztázatlan céges adóügyei azonban tényleg nem tettek jót Kiska hírnevének, csak hát ezt sem lehet állandóan az orra alá dörgölni, amikor az ember egy állítólagos áfacsalótól bérelt lakásban tengeti a mindennapjait.
Tény viszont, hogy egy egészséges jogállamban az ilyen ügy – mármint amilyen az elnök céges adóügye – alacsonyabb tisztségekben is okot ad a lemondásra. Kiska hírnevét, mondjanak bármit is a legújabb népszerűségi statisztikák, ez az ügy jócskán megtépázta, s éppen ez az ügy az, ami miatt nem kellene újra megpályáznia a köztársasági elnöki posztot. Egy demokratikus államban nem lehet ugyanis kivételt tenni azokkal a politikusokkal, akik egyébként megfelelnek a vérmérsékletünknek, és többnyire az elvárásaink szerint viselkednek, vélik a Kiska távozása mellett lévők. S az sem elhanyagolható körülmény, hogy valószínűleg maga Kiska is belefáradt egy kicsit ebbe a reménytelennek tűnő küzdelembe.
A találgatások végére minden bizonnyal Andrej Kiska hamarosan pontot tesz. A legújabb hírek szerint már az ellenzék sem reménykedik abban, hogy a jelenlegi államfő újraindul az elnökválasztáson. Pedig a jobboldali beállítottságú Kiska megfelelő jelölt lehetett volna a számukra, benne látták azt a jelöltet, aki képes lehetett volna a Smer jelöltjét legyőzni. Az utóbbi napok történései azonban úgy tűnik, teljesen szertefoszlatták ezt az álmot. Kiska a napokban találkozott ugyanis az ellenzéki vezetőkkel, s bár egyelőre még nem mondta ki a végső szót, az üzenet egyértelmű volt: ne számoljanak vele, keressenek más jelöltet.
Ma már szinte száz százalékra veszi mindenki az ellenzéken és a kormánykoalíción belül is, hogy Kiska nem indul el újra, bár a végleges döntést csak márciusban mondja ki az államfő, és még mindig erős nyomás nehezedik rá, hogy felülértékelje az eddig ki nem mondott döntését.
Ami nem is csoda, hiszen ütőképes jobboldali jelöltet felállítani, aki mellett egységesen kiállnak majd az értékadó jobboldali pártok, nem lesz egyszerű, a KDH már most bejelentette, keresi a saját jelöltjét, s a jobboldali szokásrendet ismerve lesz majd jelölt garmadával. És akkor Fico úrnak nem lesz más dolga, mint hogy egy megbízható, a politikától eddig be nem sározott, nemzetközileg is elismert baloldali államfőjelöltet állítson az emberek elé. Mondjuk olyat, mint Miroslav Lajčák külügyminiszter vagy Maroš Šefčovič uniós biztos. Bár az előbbi mereven elhatárolódott a gondolattól, így kiesett a játékból, Šefčovič még képben lehet, amit valljuk be, nagy valószínűséggel az uniós intézmények is jó szemmel néznének.
Ha Kiska nemmel dönt tehát, kemény dió lesz ez, és óriási felelősségpróba megint az ellenzék számára, hogy képes lesz-e összefogni a jó ügy érdekében. Az önfejű akaratoskodás, a saját ambíciók beteljesítése helyett uraim, igazán elkelne végre már egy kis alázat. Alázat ezzel a néppel és ezzel az országgal szemben, hangozzék ez bármily pátosszal is.
