Mit szólnánk ahhoz, ha valaki a szárazföld kellős közepén hozzáfogna egy bárka megépítéséhez. Talán sokan arra gondolnának, milyen jó üzeleti fogás, hiszen ki lehetne használni szállodának vagy akár vendéglőnek is.
Egyébként sok embert vonzana már maga a bárkának a látványa, hiszen méreteiben és szerkezeti összetételében is kiválna a többi építménytől. Bizonyára volnának olyanok is, akik úgymond bolondnak tartanák az ilyen embert, akinek elment az esze, hogy ház helyett inkább bárkát épít magának, mert nagy vizet a közelben sem lehet találni, legfeljebb egy kis patakot, amelyen ugyebár nem úszkálnak ilyen nagy építmények. Talán még megdöbbentőbbnek tartanák a kíváncsiskodók azt, ha a bárkaépítő valami olyasmiről kezdene el beszélni, hogy ezzel a feladattal maga Isten bízta meg, mert hamarosan víz borítja el az egész földet. Aki nem hisz az efféle jövendöléseknek, az könnyen kinevetheti a magányos építőt. Képzeljük el, egy magányos ember épít egy bárkát. Csak a családja tudja mire készül. Hiszi, hogy amit Isten üzent neki, az be is fog teljesedni. Ez az ember nem más, mint Noé, akit Isten igaznak és fedhetetlennek tartott, ezért kiválasztotta őt, hogy megmenekülhessen családjával együtt a bűnös világ büntetése elől. Ugye milyen jó lenne, ha mi is azok közé tartoznánk, akiket Isten kiválasztott, mert méltónak talált arra, hogy megmentsen az ítélettől. Bárkát ma már nem kell építeni, hisz Isten szövetséget kötött Noéval, hogy többé nem sújtja özönvízzel a Földet. De van egy másik bárkánk, ahová elmenekülhetünk az ítélet elől. Ez nem már mint Jézus Krisztus, aki azért halt kereszthalált Nagypénteken, hogy az övéit megmentse az örök haláltól. Egy igaz és fedhetetlen emberről, a bárkaépítő Noéról szólnak Drenko Zoltánnak a barkai gyülekezet és a rozsnyói egyházi alapiskola lelkészének a gondolatai.
Kegyelem néktek és békesség, Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól!
Istennek írott igéje írva található uk Mózes első könyvében a 6. rész 9-22 versig írott igeszakaszban.
Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé. És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet. A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással. Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe. Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal. Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing. Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt. Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész. De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek. A madarak közűl az ő nemök szerint, a barmok közűl az ő nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közűl az ő nemök szerint; mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak. Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelűl. És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék.
Boldogok, akik hallgatják, szívükbe zárják és megtartják Isten igéjét.
Imádkozzunk!
Mennyei Édes Atyánk, Urunk Jézus Krisztus, Szentlélek Úr, teljes Szentháromság Egy, Igaz, Örök Isten! Olyan jó elcsendesedni előtted és rád szegezni a tekintetünket. Olyan jó tudni azt, hogy Te szeretsz és elfogadsz bennünket úgy, olyannak amilyenek vagyunk, de alakítasz, formálsz, tanítasz és vezetsz bennünket, hogy bölcs szívhez jussunk. Kérünk maradj kegyelmeddel mi velünk. Ámen.
Kedves Testvérek az Úr Jézus Krisztusban!
Özönvíz, Nóé. Ítélet és kegyelem. Múlt és jövő, mely mindenkor meghatározza a jelent. Halál és újjászületés. Tragédia és vigasztalás. Kudarc és remény. Bánat és öröm. Özönvíz, Nóé.
E bibliai történetben nem csupán egy történetírás lejegyzései csendülnek fel, hanem az mindenkor egy személyes döntésről szól, mindenkor Isten és ember, ember és ember kapcsolatáról szól. Nóé. Egy ember, akinek már maga a neve is üzen: nyugalom, vigasztalás. Nóé, Lámek fia Istennel járt, Istennel szoros kapcsolatban állt, Istenfélő ember egy istentelen korban, aki 120 éven át figyelmezetette a környezetében élő embertársait a közelgő ítéletre, a közelgő özönvízre. S ez a nyugalom embere Istennek engedelmeskedve, annak parancsára egy méreteiben monumentális bárkát épített. Egy ember, aki Istent választotta. Nem foglalkozott azzal, mit mondanak az emberek, mit tesznek az emberek, mit gondolnak az emberek, hanem arra figyelt mit mond az Örökkévaló Úr. Bárkát kezd építeni, melyet hatalmas méreteivel nem lehetett könnyű megépíteni egy pusztaság közepén, ahol semmiféle víz sem volt. Ő és fiai bizonyára sokat szenvedtek az emberek rosszindulatú megjegyzései, cinikus gúnyolódásai miatt. De a bárka lassan bár, de épült. S a nézelődők, kíváncsiskodók, szenzációra éhes emberek közül egyetlen sem gondolta meg magát s nem állt melléjük, csak úgy segíteni.
Majd, mikor minden elkészült a bárka ajtaját maga Isten zárta be. Benne mentett meg Isten minden életlehetőséget: embert s állatot egyaránt. Egy egészen új kezdet sejtjét rejtegette a bárka. Egy ítéletben kegyelmet. Egy tragikus világraszóló mélységben Isteni magaslatot, megmaradást, megtartatást, de csak azoknak, akik Istennel járnak. Noénak és családjának.
Az Úr Jézus is megemlékezik ezen eseményről s jelzi általa, hogy a végidőkben is így lesz, mint Noé napjaiban. A céltévesztett emberek nem vesznek észre semmit, nem érzékenyek a jelekre, nem érzékelik az idők jeleit. Tekintetüket a világi dolgokra irányítják s nem emelik a hegyek felé, honnan jön a segítség, márpedig a segítség az Úrtól jön. Nem hallják, nem akarják hallani Isten megoldást kínáló szavát. S így válnak a megmentés, megtartatás mellett hajótöröttekké. Életüket próbálják rendezgetni, mintha a „patyemkin” falu díszes kulisszái mögül nem ásítana ki életük romhalmaza, a bű, a rontó erő és a fonákság. Nem tudatosítják, hogy életükre nincs más megoldás, mintsem a pusztulásból, biztos halálból áthajózni az életbe és szeretni. Szeretni Istent teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméből és teljes erőből. S szeretni az embert, mint saját magukat. Mert ez a törvény és a próféták.
Noé hitt, bízott. Bizalommal volt Isten iránt. Egy bizonytalansággal, bizalmatlansággal teli világban, mikor suttogva hangzik a tömeg sóhaja: mindenki önző, mindenki csak magára gondol, csak én gondolok magamra. Ez keserű mosolyt csal az Istennel járók arcára.
És a bárka? Ez a valóban létező Istensugallata emberi alkotás csodálatraméltó méreteivel jelképként is világítótoronyként árasztja fényét, jelzéseit a ma embere számára. A bárka, melyen a múlandó ember áthajózhat a földi lét után az Isten Országába nem más, mint az Atya Egyszülött Fia, a Világosságból való világosság. A Megmentő, a Szabadító Jézus Krisztus. Aki magához öleli az Őt keresőt, az egykor tékozlót, a céltévesztőt s kiúttalanságából kiutat kereső embert. A feloldozó Úr, aki elfogad, szeret, úgy olyannak, amilyen az ember, de Mesterként csiszol évek folyamán a maga képmására szelíddé és alázatossá. Formál, alakít, tanít. Kiemel a csüggedés mocsarából, az életkudarcok életet, létet bénító áradatából, melyek olykor nagy vizekként áradnak az emberi lélek és szív rejtekében. S mint Noé egykor az áradás elmúltával hálaáldozatot mutatott be, így az Úr jézus előtt is a töredelmes lélek a kedves áldozat, a töredelmes és megtört szívet nem veti meg.
És a bárka? Ez a valóban létező Isten által megálmodott s ember által megvalósított megtartást jelentő alkotás jelképként, viharlámpa pislogó fényeként jelez a ma embere számára. A bárka, Jézus Krisztus titokzatos teste, az Egyház, az Anyaszentegyház, mely szeretetköpenyével betekerje, magába rejti a lelki mezíteleneket. Mely évezredek óta menedéke a Krisztuskeresőknek, Krisztuskövetőknek, mely bátran, évezredek óta hirdeti, hogy az ember sorsa Jézus kell legyen, s általa, vele és benne vígasztalást, szabadítást, utat, igazságot és életet nyer az ember. Ámen.
Felvidék Ma, sk
