Elnök úr, ha évek múltán azt kérdezi majd valaki, mi jellemezte a 2008-as évet, mit gondol, mi marad meg az emlékezetünkben?
– Valószínűleg felemás lesz a kép. Gazdaságilag viszonylag jó év volt, bár az év végén begyűrűző válság bizonyára ezt a képet is modifikálja majd némiképp. Politikai szempontból ellenkezőleg, valószínűleg inkább a problémák maradnak meg bennünk.
Kellemetlen tapasztalatunk a hatalmi arrogancia látványa, az év végén a korrupciós ügyek sorozata. Talán csodálkozunk is majd, visszatekintve erre a korra, milyen társadalomban éltünk, hogy ennyi negatívum láttán a kormánykoalíció népszerűsége mégis magas. Éretlen ez a társadalom, ez látható több megnyilvánulásból is – többek közt például a magyar kérdéssel kapcsolatos manipulálhatóság és gyakran tapasztalható rosszakarat is ebbe a kérdéskörbe tartozik.
Hogy lehet ebből az ördögi körből kitörni?
– Türelemmel, kemény elszántsággal. Látható, hogy senkinek nem jó igazán ez a helyzet, jövőre talán a szlovák társadalomban is egyre több emberben érik meg a gondolat, hogy Szlovákia mégiscsak egy jobb sorsra érdemes ország, mintsem ilyen provincionális szinten intézze a dolgait.
Igen, csakhát azt is látjuk, hogy az ellenzék sem képes meggyőző alternatívát kínálni.
– Ez sajnos így van. A Kereszténydemokrata Mozgalom régóta komoly válságban van, az SDKÚ is keresi új identitását. Velünk kapcsolatban a rosszakaratú belső viták megjelenését lehet felhozni legfőbb hibaként. Ezt a kritikát el kell fogadni, a buta, öncélú vitákat pedig le kell zárni. A pártnak van egy legitim vezetése, amely arra kapott mandátumot, hogy 2011-ig vezesse a pártot. Nem azt mondom, hogy mindenkinek szeretnie kell ezt a vezetést, de azt igen, hogy el kell fogadnia, s a közösség céljainak megvalósítása érdekében támogatnia kell. Az MKP nem a funkcionáriusok csapata, hanem a közösségé. Nekünk pedig természetesen úgy kell tevékenykednünk, hogy a közösség bizalmára méltóak legyünk.
Szavaiból mintha az érződne, hogy nem igazán bízik az ellenzék hatalomváltó erejében…
– Most erre a kérdésre nem lehet kielégítő választ adni. Már most látható, hogy jövőre három olyan jelenséggel is szembetalálkozunk majd, amely megtépázhatja a Smer népszerűségét. A begyűrűző gazdasági válság, az euró bevezetése kapcsán várható megrázkódtatások, illetve a koalíció belső problémái mind olyan elemek, amelyek jövőre nem maradnak társadalmi hatás nélkül. Az sem világos persze, hogy ezzel párhuzamosan megerősödnek-e az ellenzéki pártok. Ezért az MKP azt tette, amit ilyen helyzetben a felelős politikának tennie kell: bement a politikai térfél közepére. Azt, hogy ilyen módon – európai segítséggel – lehet érvényesíteni az érdekeinket, mutatja az a tény, hogy egy nagyon érzékeny kérdésben, a tankönyvek ügyében egyhónapos munkával sikerült 107 támogatót szereznünk egy SNS- és HZDS-ellenes szavazáshoz.
A magyar kártyával ennek ellenére 2008-ban sokan játszottak.
– Sajnos, így van – ám engedtessék megjegyeznem, hogy én magam is és többször a kollégáim is igyekeztünk kimaradni abból a paranoid politikai-mediális (és talán titkosszolgálati) játékból, amelyet itt az őszön felvonultattak ellenünk. A szlovák kormánypolitika és a szlovák sajtó ennek kapcsán több mint egy évtizedet visszacsúszott az időben.
Sokan azt mondják azonban, hogy magyar–szlovák ügyben a hiba mindkét oldalon van.
– Én úgy gondolom, csak az informálatlan vagy a rosszakaratú emberek állítanak ilyet. Ez persze nem azt jelenti, hogy magyar részről nem történtek hibák. Ám ezek sokkal kisebb súlyúak és sokkal könnyebben orvosolhatóak, mint a szlovák oldalon meglévő deformációk. Aki ezt nem látja, abban sajnálatos módon alacsonyra csökkent az ingerküszöb, s hozzászokott már azokhoz az otrombaságokhoz, amelyek kapcsán 2006-ban még felkapta a fejét.
A külföld, Európa viszont mintha úgy venné, hogy itt két ország civakodik harmadrendű dolgokon…
– Ez a meglátás szerintem három ponton is hibás. Az első elfogadhatatlan gondolat az, hogy itt két, egyforma hibával küzdő ország közti feszültségről van szó. A három közjogi méltóság találkozója megmutatta, hogy ez nem így van: a két ország között jelentős fejlődésbeli fáziskülönbség van. Egy européer, a valós problémákra reális megoldási lehetőségeket kereső Magyarország került szembe egy, a nyolcvanas évek posztkommunista hazudozásait és manipulációit felelevenítő, intellektuális szintjét illetően nem épp tiszteletet érdemlő szlovák elittel. Így valóban nehéz előre lépni, a 19. és a 21. század között nehéz értelmes dialógust folytatni. A másik csúsztatás a probléma láttatásában az, mintha a magyar politikai elit szándékosan járult volna hozzá a helyzet romlásához. Ez messze nincs így, Magyarországnak meg kell köszönnünk, hogy miattunk felvállalja ezeket a konfliktusokat, amelyek nemkívánatos terhet jelentenek számunkra is. A kérdések pedig, amelyekről a vita folyik, elsősorban a mi szempontunkból nem harmadrendűek, hiszen a számunkra legfontosabb kérdésekről, a nyelvhasználati és oktatásügyi lehetőségeinkről szólnak.
De Magyarországon is történtek nem szimpatikus események.
– Igen, ezeket egyértelműen elítéljük. A zászlóégetés, a Slota szintjére való lesüllyedés biztosan nem a kibontakozás útja. Magyarországi politikusbarátainknak is el kell gondolkodniuk azon, hogyan tudják az ország imázsát a 15-20 évvel ezelőtti szintre emelni. Ám az nem lehet ok arra, hogy ne lássunk tisztán, vagy meginogjunk magyarságtudatunkban. A szlovák kormányzati elit is félreértette a helyzetet, amikor azt hitte, a 21. század elején a magyarok rovására építhet 19. századi nemzettudatot. Magyar kollégáikkal való mindhárom találkozójukon kiderült, hogy szólamaik üresek, könnyűnek találtattak.
Sokak szerint az MKP sem állt mindig a helyzet magaslatán…
– Megkérdezhetném, miben nem? Talán abban, hogy néha egyikünk-másikunk naiv volt vagy azzal követett el hibát, hogy hagyta magát kijátszani a kollégáival szemben. Az MKP-ra 2008-ban óriási teher nehezedett, ám komolyan úgy gondolom, hogy nem törtünk össze alatta. Ellenzéki kollégáinkkal elfogadtattuk, hogy szuverén párt vagyunk, s a jövőben is elsősorban a saját érdekeinknek megfelelően fogunk cselekedni. A kormánypártok, a média – és talán némely szolgálatok – tavaszi és őszi nyomását is kibírtuk. A párt vezetését meg akarták osztani, szembe akartak fordítani bennünket egymással, le akartak választani a tagságunkról – egyik sem sikerült. Persze, nehéz dolgozni akkor, amikor védekezésre kényszerülünk. Mi ugyanis nem ilyen programot hirdettünk meg, mi építkezni szeretnénk, előre haladni. Az ez iránti elkötelezettség ad erőt mindannyiunknak.
Le tudják zárni a párton belüli vitákat?
– Le kell zárnunk őket, hiszen 2009 és 2010 a választások éve. Hitelesen és egységesen akarunk odaállni a választópolgárok elé. Továbbra is valljuk, hogy a párt nem cél, hanem eszköz. Ebben a helyzetben mindenkinek látnia kell, hogy közös ügyeinkért csak az MKP áll ki, másra nem számíthatunk. Nagyon fontos tehát, hogy erősek legyünk, ezzel az erővel pedig csak a választóink tudnak felruházni bennünket. Erősnek kell lennünk az Európai Parlamentben csakúgy, mint a megyei önkormányzatokban. 2010-ben pedig országos és helyi politikai megmérettetés vár bennünket. Jogainkat akkor tudjuk megvédeni és ezen a szerencsétlen politikai helyzeten akkor tudunk változtatni, ha a politikai potenciálunkat meg tudjuk tartani. Erre komoly esély van, de csak akkor, ha támogatóink részt vesznek a választásokon, ha a szavazataikat a jelöltjeinkre adják. Legyen figyelmeztetés mindenki számára az, ami 2006-ban történt. Már-már elkényelmesedtünk, azt hittük, egy választás után az út csak előre vezethet. Sajnos, bebizonyosodott, hogy visszafelé is. Ezt megtapasztalni fájdalmas és hihetetlen, de szolgáljon tanulságul ez a helyzet: minden választáson minden szavazatra szüksége van közös ügyünknek.
Mi volt a legkedvesebb és a legkellemetlenebb pillanat az ön számára 2008-ben?
– A legkellemetlenebb, amikor a saját társaim hátba támadtak. A legkellemesebb viszont egyértelműen az, amikor a tankönyvtörvényről való szavazáskor „kifüstöltük” a Szlovák Nemzeti Párt képviselőit a parlamentből. Ez is mutatja, hogy van esélyünk a jövőben is – de csak akkor, ha összefogunk, s ha hiszünk magunkban. Ezt a hitet kívánom mindenkinek így, a közelgő ünnepek alkalmával is.(va)
(www.mkp.sk – megjelent az Új Szó december 23-i számában)
