A mai evangélium középpontja az az ószövetségi idézet, melyet Jézus a názáreti zsinagógában olvas fel és alkalmaz magára. A felolvasott rész a Messiásra vonatkozik. Ahhoz, hogy ennek a jelenetnek súlyát megértsük, szükséges legalább felvázolni a Messiás-várás rövid történetét Izraelben. Izrael történetében a kezdetektől felbukkan a Messiás-várás, mint a zsidó vallás egyik lényeges igazsága. De ez a várakozás, és a Messiás kiléte fokozatosan tisztul ki. Isten isteni pedagógiával a történelem eseményein keresztül neveli rá fokozatosan választott népét arra, hogy kit is várjanak a Messiásban és az üdvösségben. A kezdeti időkben Izrael figyelmét leköti az, hogy megkapják, és Isten segítségével megszerezzék az ígéret földjét, ahol önálló államot alapítanak. De hogy nem ez a legfőbb cél, mutatja, ahogy elsorvad Izrael állama, míg végül a népet fogságba hurcolják Babilonba. A fogságból hazatérve megvilágosodik számukra, hogy a nagy birodalmak árnyékában a politikai függetlenség lehetetlenség. Nyilvánvaló lesz, hogy sok minden csak álom marad, amiről hazatérve ábrándoztak. A jeruzsálemi Templom újra felépítve nem lett olyan dicsőséges és pompás, mint a salamoni. De megtanulják: egyet nem veszítettek el és senki el nem veheti tőlük: Isten szavát, a Törvényt. Megvilágosodik számukra, hogy az üdvösséget csak Isten adhatja meg. El fogja küldeni fölkentjét, aki örömhírt hoz. Igaz, a politikai függetlenség egy villanásnyi időre megvalósulni látszik a Makkabeus-féle szabadságharc eredményeképp, hogy annak kudarca után még elemibb erővel lépjen fel a Messiás-várás. Jézus idejére tetőfokára hág ez a várakozás. Isten úgy ítéli meg, hogy elérkezett az alkalmas idő: elküldi Egyszülött Fiát.
Jézus a názáreti zsinagógában azt a rész olvassa fel az Írásból, mely abban az időben a forró Messiás-váró hangulatban különös értelmet nyert. Akinek füle volt akkor megértette mi jelent Jézus kijelentése: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
A választott nép előképe az Egyháznak. Az Egyház történetét ezért jobban megérthetjük, ha összevetjük a választott nép hasonló helyzeteivel.
Az Egyház közel kétezer éve különböző korok és kultúrák váltakozása ellenére hirdeti az örök igazságot, az evangéliumot. Az Egyház történetében látható, hogy sokszor nehezen ment a váltás a különféle kultúrák, korok között. Mert az egy-egy korban fölszedett külsőségekről azt hitte, hogy azok az örök igazsághoz tartoznak, holott csak egy görcsös megszokásról volt szó, melytől nem tudott szabadulni idejekorán.
A magyar egyház az elmúlt évtizedekben megjárta a kommunista diktatúra babiloni fogságát. Visszatérve a fogságból ott akartuk folytatni, ahol abbahagya: a dicsőséges népegyház korszakát. Mára kiábrándultunk ebből az álomból, s aki még nem ébredt volna még fel, itt az ideje, hogy felébredjen. Nem lettünk tömegegyházzá. Sőt évről-évre csökken számunk, már csak a keresztelési anyakönyvek papírjain is. Ha pedig az elkötelezett keresztényeket akarjuk összeszámolni, még kevesebben vagyunk. Nem szűnt meg az üldözés sem: a kommunista diktatúra nyílt üldözését felváltotta a liberalista szabadosság sokkal gonoszabb és alattomosabb támadása.
Mégis úgy tűnik, vannak, akik nem tudnak mit kezdeni a megváltozott helyzettel. Folyton hallom a siránkozást a papoktól, a hívektől. Ez, meg az se akar járni a templomba, pedig mondom neki. Nem akarják megkereszteltetni a gyereküket. Nem akarnak templomba esküdni, mert elég az nekik hogy csak összeköltöznek. Nem adnak a hívek elég pénzt, hogy templomot építsek. Siránkoznak olyan magatartások felett, amelyek a népegyház korszakának díszítőelemei voltak, nem pedig örök igazságok. Foggal-körömmel próbálják ezeket a díszítőelemeket darabonként gyorsan visszaragasztani, s elkeseredetten látják, hogy újra és újra leesik, s még apróbb darabra törik. Mik ezek a díszítőelemek? Különböző magatartásformák, melyek a népegyházban elfogadottak voltak, de most az ezredforduló küszöbén gyökerét vesztett magatartások. Legyen mindenki megkeresztelve, s közben nem vesszük észre, hogy a szülők a legkisebb erőfeszítést sem teszik gyermekeik vallásos nevelését illetően. Legyen minden gyerek elsőáldozó, bérmálkozó, s közben nem vesszük észre a számok bűvöletében, hogy megfelelő családi háttér híján a legtöbbjének fogalma sincs arról, hogy miben részesült, csak az elsőáldozás szép ruhája, s a bérmálkozásra kapott ajándék érdekli. Építsünk templomokat, s nem vesszük észre, hogy ezekben a milliós csodákban tíz év múlva nem lesznek hívők, s nem lesz pap sem.
Sokan siránkoznak ezen. Én nem siránkozom. Én inkább azt mondom nektek Nehemiással és Ezdrással: „Ne szomorkodjatok és ne sírjatok. Menjetek, tartsatok ünnepi lakomát!” Miért? Mert közel kétezer éve az Isten Fia bejelentette a názáreti zsinagógában, hogy „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje. – Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Miért ne sírjatok? Mert ez az örök evangélium, s ennek hirdetése a feladata az Egyháznak, nem pedig a lehullott díszek visszaragasztgatása. Tovább kell menni a történelem útján. Egy korszak elmúlt a magyar Egyház életében, s fölváltotta egy másik, melyet tudomásul kell venni. Új kor, új helyzetekkel és új kihívásokkal vár reánk. De az örök evangélium megmaradt. Megmaradt és Jézus Krisztus az idők végéig hirdeti nekünk egyháza által az örömhírt: „Bízzatok, én legyőztem a világot!”
Ámen.
Felvidék Ma, Ócsai József-Virtuális Plébánia
