Raul Wallenberg svéd diplomata születésének 100. évfordulója alkalmából a magyar és a svéd külügyminiszter január közepén ünnepélyesen megnyitotta a Wallenberg évet.
A kommunista rendszerben élő emberek a rendszerváltozás kezdetéig nem ismerhették a nevét, mert életét a Szovjetunióban oltották ki. Oda hurcolta őt el a szovjet katonai titkosszolgálat, miután 1945 telén elfoglalta Budapestet a Vöröshadsereg. Wallenberg ugyanis itt fejtett ki embermentő szolgálatot, miután 1944. március 19-én Magyarországot megszállta a náci Németország hadserege. Ezt követően indult be a magyarországi zsidók nyílt üldözése, hozták létre a budapesti gettót, szabadon garázdálkodhattak a nyilasok és a Gestapo emberei. Wallenberg svéd menleveleket adott ki az üldözött zsidóknak.
Pröhle Gergely a magyar külügyminisztérium helyettes államtitkára a Heti Válasz 2012. január 16. számában emlékezik meg Wallenbergről. Ebből az alkalomból azonban szélesre tárja a kaput, hogy nagyobb rálátást nyerjünk a közép-európai sorsokra. Párhuzamot húz Wallenberg és Esterházy János hasonló üldöztetései között. Wallenberg kapcsán felteszi az azóta is időszerű kérdést:
„Hogy lehetett az antifasiszta zsidómentőből a kommunizmus áldozata? – csak hogy a leginkább vitatott kérdést vessük fel. Magyar szempontból ugyanakkor kézenfekvő egy hasonló sorsot is felidézni, éspedig Esterházy Jánosét, aki, bár egyedül szavazott a zsidótörvények ellen, szintén a kommunisták börtönében halt meg.
Wallenbergé és Esterházyé persze nem ugyanaz az eset. Mindketten koruk gyermekei voltak, de az egyikük Svédországban, a másik Magyarországon, más-más társadalmi háttérrel. Azok a szlovák állítások, melyek a magyar gróf korábbi szavaival próbálják hitelteleníteni embermentő tetteit, legalább annyira tarthatatlanok, mintha a Stauffenberg gróf-féle Hitler-ellenes merénylet résztvevőinek felrónánk, hogy a Wehrmachtban szolgáltak. Wallenberg és Esterházy sorsának hasonlósága és különbözősége a közép-európai történelem végtelen összetettségére világít rá, melynek megértése, tudatosítása itthon sem könnyű, hát még külföldön.”
Prőhle Gergely így zárja eszmefuttatását:
„…a Wallenberg-évforduló segíthet, hogy a leegyszerűsítő, felületes állítások elhalkuljanak, a nem relativizálható tragédia, s benne a svéd diplomata emberi nagysága, valamint a közép-európai sorsok mélysége a szélesebb közvéleményben is láthatóvá váljék.”
Felvidék.ma
