A Kárpát-medencei református rádiók közös műsorának első szolgálattevője Szopó Ferenc bodrogszentesi lelkipásztor volt. A hanganyag meghallgatható a Sola Rádió honlapján, de adventi gondolatai alább, írásos formában is olvashatók.
A kesztyén ember figyelme ezekben a hetekben az ádventre irányul. A bennünket körülvevő külső és belső sötétségbe, mely megborzongatja az ember lelkét, beleragyog az ádventi idő, vagyis a koncentrált készülődés alkalma. Vessünk egy pillantást az ádventre, Jézusnak a Tíz szűzről elmondott példázata alapján (Mt 25,1-13). Jézus gyakran nevezi az övéit menyasszonynak, míg magát vőlegénynek, aki meg fog érkezni az övéiért. Ebben a példázatban úgy látjuk a tanítványokat, mint akik várnak a vőlegény érkezésére. Fogják lámpásaikat és elindulnak a vőlegény fogadására. Elalszanak, s amikor hangzik a kiáltás: „íme a vőlegény” … felugranak, de lámpásaikból kifogyott az olaj. Öten tudják pótolni, öten viszont nem gondoskodtak tartalékról, így hát keresni kényszerülnek. Amíg ezek kereséssel vannak elfoglalva, megérkezik a vőlegény, s akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre, de akik olajért mentek, későn érkeztek, s már nem tudtak bemenni a zárt ajtók miatt.
Várom-e vissza az Urat? Hogyan várom Őt? Kérdések, melyekre felelnünk kell. Őt várom-e? Ez a példázat is, de az ádvent is arra figyelmeztet, amit Jézus többször is megígért: hogy egyszer majd váratlanul megjelenik és mindenki meglátja Őt. Ádventi idő, amiben élünk: idő arra, hogy közeledjünk az Úrhoz, keressük akaratát, igazítsuk életünket az Ő Szavához. S mivel az Ő érkezése váratlanul következik be, most kell felkészülni rá, vagyis rendezni vele a kapcsolatunkat, ráébredni életünk ürességére, hiányaira, megkopott szeretetünkre.
Ádvent az Úr érkezéséről beszél, várjuk a karácsony ünnepét, amikor átélhetjük, és újra gondolhatjuk, hogy Isten szeretetből elküldte egyetlen Fiát értünk erre a földre. Várjuk… De jó lenne úgy várni, mint a gyermek, aki várja azt, ami biztosan eljön, s örül annak, amikor fölfedezi, hogy megérkezett az, ami az övé. Karácsonyt várunk, amikor átéljük, hogy Isten úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát adta értünk. Odaadta nekünk. Ő a miénk…a mi vőlegényünk. Szeretjük-e Őt? Hiszen aki szeretni tudja azt, ami, vagy aki az övé, az szabad minden görcstől, félelemtől, aggodalomtól. Áldott karácsonya annak lesz, aki felismeri: értem jött el.
De Jézus maga is mondja: „Bizony, hamar eljövök” és mi ennek az ígéretnek megfelelően várjuk Őt, mint győztes Urunkat, aki bizonnyal el fog jönni. De amíg második visszajövetelére várunk, addig sem hagy bennünket magunkra, mert Igéje, Szava által zörget a szíveken, és ahol hallják az Ő zörgetését és megnyitják az ajtót, oda bevonul és rendbe teszi azt ami széthullott, ami sötét, ami zavaros. Milyen szörnyű, amikor az ember már várni sem tud; amikor nincs mire, nincs kire várnia. De nekünk van Jézusunk, akinek reménységgel kiálthatunk „jöjj!” és Ő felel: „Bizony, hamar eljövök!” De hol leszünk, amikor megérkezik: kívül, vagy belül? Aki az övé, az bemegy, aki nem az övé, kinn marad. Ezért ma jöjjünk Hozzá, mert aki ezzel a hittel tekint előre és így várakozik, annak ez az időszak, a várakozásnak ez az ideje egy csodálatos gyógyulási időszak lehet, amiben átélheti, hogy Jézus Krisztus „hordoz engem, hordozom Őt, Ő a gyengét, és az Erőt.
Engem Ő várt, én Őt vártam, Megkeresett, megtaláltam!” Várjuk az Úr Jézust! Legyen az első keresztyén gyülekezetek boldog várakozásának az öröme a miénk is. Bármilyen nagy a hitetlenség és a sötétség, az Ő szavát és ígéretét nem halkíthatja, és nem nyomhatja el a szívünkben semmi. Várjuk Őt, mert nincs más reménységünk, csak az Úr Jézus Krisztus.
Reformata/Felvidék.ma
