A húsvét előtti vasárnapot virágvasárnapnak is hívjuk. Több nyelven pálmavasárnapnak nevezik. Idén március 20-án ünnepeljük, az alkalom előtt Molnár Tamás pozsonyi káplán osztja meg a gondolatait Olvasóinkkal:
A keresztény ünnepkörben ezen a napon emlékezünk meg Jézus dicsőséges bevonulásáról Jeruzsálembe szamárháton, mégpedig szenvedése és kereszthalála előtt, miközben az ujjongó nép ruhákat terített az útra előtte és pálmaágakat lengetett. Az ókorban szokás volt ugyanis a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az evangéliumok feljegyzése szerint ezt a tiszteletet adták meg Jézusnak. A pálma a győzelem és diadal jeleként jelenik meg az eseményben.
„Amikor Jézus „dicsőségesen” bevonul Jeruzsálembe, erre a futó ünneplésre futotta a világ erejéből. Azután még az emlékét is elsodorja a pillanat és belepi az út pora. Az igazi, a tulajdonképpeni „megdicsőülés” még hátravan” – olvassuk Pilinszky János Virágvasárnap c. művében. S valóban, a virágvasárnapi dicsőség egy későbbinek az előképe, az igazinak. Csupán néhány napnak kellett eltelnie és a Jézust éljenző tömeg helyett a keresztrefeszítését követelők tömegével találjuk szembe magunkat.
Sokan talán éppen az egyik tömegből pártoltak át a másikba, talán egyszerűen átsodródtak. Az ünneplést felváltja a szenvedéstörténet. Sőt, Jézus számára, aki ismeri az emberi szándékot, már ez a bevonulás a szenvedés megízlelését jelenti: tudja mi vár rá, de azt is tudja, miért vállalja mindezt, az emberiség megváltásáért. Éppen ezért a pálmaágas-, illetve nálunk szokásban levő barkás-körmenettel kezdődő virágvasárnapi szentmisék liturgiájában felhangzik Jézus szenvedéstörténete is, a passió. Ésszerű tehát e vasárnap elnevezése a liturgikus naptárban: az Úr szenvedésének vasárnapja. A szenvedő Jézusra irányítja a figyelmet, de a valódi megdicsőülés, vagyis a feltámadás reményében.
Miért ez a kettősség virágvasárnapon? Betekintést nyújt a győzelembe, az ünneplésbe, hogy kitartást kínáljon a szenvedés átéléséhez. Megvilágítja, hogy éppen a szenvedésen és halálon át vezetett Jézus útja is a feltámadás dicsőségéhez. Krisztus kínszenvedése és kereszthalála által váltotta meg az emberiséget, hogy az az örök dicsőség és boldogság részese lehessen.Virágvasárnap rámutat a szenvedés, a kereszthalál értelmére, amely győzelmet jelent: Krisztus győzelmét a gonosz, a bűn felett. Feltámadása pedig az élet győzelme a halálon. Az igazi dicsőség.
De vessünk még egy pillantást a már említett tömegre. Azokra, akik nagyon hamar álláspontot változtattak, ha egyáltalán volt saját álláspontjuk. Azokra, akik szinte egyik napról a másikra megváltoztatták nézetüket Jézus sorsával kapcsolatban, ha egyáltalán volt saját nézetük. A tömeg szava könnyen hangadóvá válik. Ma is. Ez az ún. közvélemény, ez az, amit sok esetben a média formál. Egyfajta könnyebb út: hiszen elég, ha más gondolkodik és valami készet tálal fel, elég, ha más tervez és cselekszik, sőt még a felelősség alól is könnyű a kibúvás. Elvegyülni a tömeg szürkeségében még kényelmes is lehet…
Félreértés ne essék! Nem a közösség, csoport, társaság szerepét támadom. Fontosak. Kiindulva az alapvető tényből, miszerint az ember társas lény, nagyon fontos a családi közösség, baráti társaság, egyházi közösséghez vagy egy nemzethez tartozás, ami mind az ember életét teheti értékesebbé, mégpedig elsősorban az egyén életét. Az egyénét, aki saját maga is hozzájárul értelmével és szabad akaratával, sajátos igyekezetével a közösség építéséhez. És ez az, ami kulcsfontosságú. Az egyén nem marad saját gondolkodás, megfontolás, bölcs és helytálló cselekvés nélkül, vagyis nem hagyja magát pusztán sodorni az árral a névtelenek tömegében.
Van nézete, van véleménye, van érzéke az alkalmazkodáshoz, mások meghallgatásához, véleményük elfogadásához, a szabályok betartásához. Minden egyes ember Isten egyedi, értékes teremtménye. Egyénként van jelen a közösségben. Közösségben van más egyénekkel. Ebből pedig ésszerűen az is következik, hogy az egyén által az egész közösség gazdagodik. Persze nem anyagiakban gondolkodva. Illetve, az egyén megtapasztalja a közösség gazdagságát. Lelkesítést kaphat mások példája láttán, megérti az együttműködés szerepét. Így az ember egy adott közösség tagjaként élhet, azzal együtt haladhat, nem pedig a tömegben sodródhat. Nagy különbség.
Virágvasárnap az ún. nagyhét kezdete.
A liturgia a következő napokban nagy eseményeket idéz fel Jézus életéből. Elvezet a legnagyobb keresztény ünnephez, a húsvéthoz. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, egy újfajta élet kezdete, szorosan összefügg az egyén lelki életének megújulásával is. Nagy esemény lehet a személyes életben.
Segítségünkre lehet ez a néhány nap is. Ne csak a tömegből szemléljük. Ne sodródjunk a közömbösek tömegével. Az emberi élet több területe mellett, keresztény ünnepünkre készülve, személyes lelki életünk, hitünk, vallásunk területén is keressünk választ azzal kapcsolatosan, mennyire nagy gondot fordítunk arra, hogy ne csupán a megszokás, a közvélemény, a világi média irányítson minket a szalmalángú hozsannázásban vagy éppen Krisztus és egyháza megfeszíttetésében?!
Mennyire nagy gondot fordítunk arra, hogy a tömeg nyújtotta passzivitás helyett a közösséget építő egyéni tagként aktívan éljük meg Istenbe vetett hitünket?! Az egyház közösségében. Meggyőződésből. Megújulva. Az igazi dicsőség, az örök élet reményében. A keresztrefeszített, de új életre támadt Krisztusból fakadó reményben.
Molnár Tamás, pozsonyikatolikusok.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52453,45138″}
