Ötszázhatvan éve, 1458. február 9-én történt, hogy Podjebrád György cseh régens – 1458. március 2. után cseh király – és I. Mátyás (uralkodott: 1458-1490) a magyar-morva határon fekvő Strassnitz (Strážnice) mellett kötött szövetséget, amelynek megerősítése gyanánt Hunyadi Mátyásnak nőül kellett vennie a cseh kormányzó lányát, Podjebrád Katalint.
Az országhatárra ekkor érkezett meg a magyar küldöttség, hogy kiváltsa választott királyát a csehektől. Mátyás nagybátyja, az országgyűlés által öt évre megválasztott kormányzó, Szilágyi Mihály indult el seregével, hogy a cseh kormányzóval kötött előzetes megállapodás szerint kiváltsa az ifjú királyt és fényes külsőségek között vigye Budára. A váltságdíj valóban busás volt, hiszen egyesek negyvenezer, mások ötven-, sőt nyolcvanezer aranyról tettek említést. A strassnitzi várban legelőször ezt kapta meg Podjebrád.
Az alkudozások folytatódtak, ugyanis Mátyás anyját és nagybátyját a január 12-én kötött szegedi egyezmény arra kötelezte, hogy Mátyás Garai László nádor lányát, Annát vegye feleségül, miközben Podjebrád már 1457 decemberében rávette Mátyást arra, hogy Katalin lányát jegyezze el. Az ifjú király állta szavát, és szemben anyjáék akaratával, úgy döntött, hogy Podjebrád Katalint vezeti oltár elé (amelyre 1463 tavaszán került sor). Miután a szövetség megköttetett, Mátyás és kísérete Buda felé vette útját, ahová február 14-én vonult be alattvalói kitörő lelkesedése közepette.
Antonio Bonfini Mátyás király című történeti munkájában a következőkben számolt be az ifjú király kiváltásának körülményeiről: „[Szilágyi Mihály] sereggel és nagy főnemesi kísérettel elment Esztergomba; elkísérte őt a váradi János, Székely Tamás, Rozgonyi Sebestyén és Kanizsai László meg Pongrác; továbbá Szokoli Péter, a mostani csanádi püspök, János, apja, serény és derék férfi, akit Mihály a sereg élére állított. (…) Esztergomnál mindannyian száraz lábbal keltek át a Dunán, majd megállás nélkül elmentek Morvaország határához. Útközben folytonosan küldözgették György királyhoz a hírnököket, hogy Mátyást hozza az országhatárra, amilyen gyorsan csak lehet, jelentették, hogy itt van a kért summa, és minden úgy lesz, ahogy kívánta. Ő is hasonló sietséggel iparkodott, hogy az ígéretét teljesítse, a pannonoknak átadja a királyukat, és átvegye ezért a rengeteg aranyat. Így aztán ő is nagy sereget készített fel, hogy lássák, a királyt és a vejét méltóságához illően viszi vissza Magyarországra.
Midőn a megállapított napon a megegyezés szerint a két sereg találkozott az Esztergomtól kilencven mérföldre fekvő Straznicénél, napnyugtakor tábort vertek a Morva folyó partján, amely Morva- és Magyarországot elválasztja. Másnap mindkét oldalon felsorakoztak, és amikor Mátyást a szemközti parton kivezették középre, a légiók nyomban térdre borulva köszöntötték és üdvözölték Magyarország királyát. Úgy látszott, leszakad az ég, ahogy a mérhetetlen örömben az áradó könnyekkel vegyes üdvrivalgás, kürtharsogás, dobszó, ágyúdörgés egy óra hosszat áradt mindenfelé. Ehhez jött a katonák kurjongatása, a századok éljenzése, az ujjongók hihetetlen üdvrivalgása. Egy darabig versengve zúgott az öröm és a taps, majd, amikor kissé már megelégelték, a főemberek közelebb húzódtak; ezt tették a csehek is, hogy könnyebben meghallják egymás szavát.
Vitéz János váradi főpap, mint az országatyák feje, ekkor a folyóparton így szólt a sokasághoz: Üdvöz légy, Mátyás, Pannónia királya, akit a magyar szenátus és nép közös óhajjal, ahogy még soha senkit, és egybehangzó szavazattal fejedelmének és királyának választott; üdvöz légy, a pannon nemzet egyetlen reménysége; üdvöz légy, Corvinus nemzetség szentséges sarja; legyen a te királyságod hajnala áldott és szerencsés neked meg az egész Pannóniának, legyen üdvös a kereszténységnek! Magyarországod sürgetve követeli, hogy ragadd kezedbe az ország gyeplőjét, kormányozd igazsággal, és oltalmazd mindenütt birodalmad határait. Ebből a végzésből, amely inkább téged akart királynak ifjan is, semmint érett gondolkodású, tapasztalatú, korú férfit, most tudd meg, mennyire félt téged, mily vágyva várt vissza. Tudja, hogy uralomra termettél, és azt várja, azt reméli tőled, amit dicső atyádtól tapasztalt. Corvinus irányítás és jogar alatt kormányozva minden fenyegető veszedelmen úrrá lett, mindig virágzott, és minden háborút sikerrel vívott. A legnagyobb fejedelmeket is visszautasította, hogy Corvinus hatalom vezesse. Azt várja, hogy nemcsak atyád mása leszel, hanem nagyobb hatalommal rendelkezvén felül is múlod az ő hírnevét. Eltökélte, hogy nemcsak kivált téged, bárhol is légy, hanem ha megtagadnának, erővel is visszakövetel, és ha valahol idegenek bűne miatt elvesznél, fegyverrel torolja meg halálodat. Azonban a sok fenyegetéssel szembeszállt Csehország kegyelmes királyának bölcs elméje, aki bámulatos ravaszsággal kiragadott az alemannok markából, hogy megtartson a magyarok számára. Ez ugyan emberi és felebaráti kötelessége volt, Magyarországnak mégis feledhetetlen jótéteményként kell számon tartania. Most múlhatatlan hálát ad, és hogy alkalma adódott, tetézve fizeti vissza. Ne úgy lássék tehát, hogy hálátlant ért a jóindulat, ezt a rakás aranyat adja ajándékba, és ha a helyzet úgy hozza, többet is fog adni, megígéri, hogy a csehekkel örök barátságot tart, és a Podjebrádok emlékezetes jótéteményét sohasem fogja elfeledni. Amiben Mátyás a ti királyotokkal megegyezett, főurak, azt egész Magyarország érvényesnek és hatályosnak tekinti. Sőt, megvalljuk, hogy nem kevéssel tartozunk nektek azért a kedvességetekért is, hogy királyunkat egészségben őriztétek meg, és ily nagyszerű készülettel, ily jeles lovassággal megtisztelve vezettétek ide. Adjátok tehát vissza Mátyást, és nemes királyotokkal kötött szövetségét mindketten tartsuk meg mindörökké.
Mihelyt ezt elmondta, a pénzszállító kordéval átkelt a folyón, Viktorint, a cseh király fiát bizalmasan félrevonta, és a kialkudott összeget rendben leolvasta. Mialatt a számolás folyik, Mátyás a túlpartról hálás köszönetet mond országa népének, amiért királyságra méltatlan és még alkalmatlan létére is megtisztelte a legfelsőbb és szinte mennyei tiszttel. Azt mondja, hogy sokkal tartozik hazájának már csak azért is, hogy a közösség nevében hívták vissza. Megígéri azt is, hogy életét sohasem kíméli, nem kerüli a szüntelen fáradozást, a legnagyobb veszedelmet, hogy bebizonyosodjék, nem oktalanul tisztelte meg hazája e nagy méltósággal; a Csehország királyával kötött szövetséget becsülettel és híven megőrzi. Végezetül a magyarokat és a cseheket megnyugtatja, őszintén megígéri, hogy élete egész folyamán különbségtétel nélkül bánik mindkét néppel, és semmire sem törekszik buzgóbban, mint arra, hogy az emberek reményét betöltse, a haza várakozásának eleget tegyen, atyja virtusából ne engedjen, és egyikkel szemben se essék a hálátlanság vétkébe.
A jámbor ifjú alig tudta ezt elrebegni, mert a könnyáradat belefojtotta a szót. A jelenlevő csehek kijelentették, hogy a megkötött barátságot és szövetséget híven megőrzik, erejüket, fegyverüket felajánlják a magyaroknak és királyuknak, és ha szükség lesz rá, a legkészségesebb segítséggel itt lesznek mindig. A számolás befejeztével Viktorin herceg meg János főpap megparancsolja a katonáknak, hogy kölcsönösen kezet rázva és összeölelkezve erősítsék meg a két uralkodó által kötött egyezséget. Ezek hódolattal köszöntik a királyt, és melegen átkarolják egymást; a nagy örömben bőven árad a könny. Viktorin elbocsátja a királyt, aki átmegy a saját táborába, köszönetet mond a cseh előkelőknek, akik el akarták kísérni egészen Budáig, majd a két fél egyidejűleg elvonul.”
