A „csoda” címszó alatt ez olvasható a Magyar Értelmező Kéziszótárban: „A csoda a vallásos hit vagy a képzelet világában a természeti törvényeknek, a tapasztalásnak ellentmondó rendkívüli jelenség. Rendkívüliségével, ritkaságával ámulatba ejtő dolog.”
Nekem, a hajdani nyitrai diáknak a szívemhez nőtt ez a vidék, s én bizony csodának tekintem az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont létrejöttét, mélységes hálát érezve Paulisz Boldizsár, a Paulisz család, és az emlékhely építésében résztvevő, vagy azt bármilyen módon támogató valamennyi testvérem iránt.
A Zoboralján élő Árpád-kori, őshonos magyarság lélekszáma a 2001-ben rögzített népszámlálási adatok szerint tízezernél valamivel több volt; napjainkban – becslések alapján – mindössze nyolcezer! Ez a már Esterházy életében is kicsiny nemzetrészünk mégis egy másik, tiszta szívű magyar embert is kigyöngyözött magából, aki elhatározta, hogy saját birtokán biztosít végső nyughelyet a mártír főnemes, vagy ahogy Alsóbodokon is hívták – János bácsi számára.
Én úgy gondolom, csodaszámba megy, hogy egy pár ezres közösség két ilyen patyolatlelkű férfit indított útjára bő félévszázad alatt! És csoda az is – hála érte a mindenható Istennek, – hogy az emlékhely építése zavartalan volt, holott a hatalom mindmáig háborús bűnösnek tekinti Esterházy Jánost. Azt a vértanút, aki a valaha élt legegyüttérzőbb emberek egyike volt bolygónkon, és a világ talán egyedüli politikusa, aki egyszer sem szegte meg Jézus Urunk parancsolatait! Szívén két világháború iszonyatos sebeivel, lelkén Trianonban megfeszített hazája krisztusi stigmáival élt, de porai a kilátástalanság évtizedei múltán méltó helyre kerültek: ide, az alsóbodoki barlangsírba.
Ebben a tündökletes környezetben az ember szinte érzi Esterházy szívének dobbanásait. Mert neki nem csak a porai tértek haza: átfénylett velük szelíd lelkének aurája is. Ő a szlovákokat a testvéreinek tekintette, példamutató életének áldozata pedig olyan erőteljes, hogy ösztönzően hathat a népek közötti megbékélés folyamatára a világ bármely térségében.
Napjainkban valamennyien feltehetjük magunknak a kérdést: tudunk-e élni ezzel a csodával? Tudunk-e erőt meríteni belőle? Remélem, most is sokan tapasztaljuk, hogy ez a csendes, fák övezte, a kápolna magasából kitárulkozó szent térség az otthonosság és a biztonság érzetét adja.
Keressük fel ezt az emlékhelyet valamennyien magyarok és nem magyarok, hiszen ismét pogány idők köszöntöttek a világra. Mi sohasem feledhetjük, hogy számunkra az angyalok hozta Szent Korona örök időkre jelzi: életünk értelme a Krisztusban élés!
Hozzuk el ide a gyerekeinket és az unokáinkat is! Tegyünk a barlangsír bejáratához egy szál virágot! Használjuk e térség békéjét! Köszönjük meg Esterházy Jánosnak, hogy végigment a krisztusi ÚTON, és üzeni: Isten maga a szeretet, és örök IGAZSÁG, hogy az Istennek tetsző ÉLET a szeretet működés közben. És köszönjük meg Paulisz Boldizsárnak, hogy csodát művelt. Példája legújabb kori történelmünk legszebb áldozatai közül való. Felemelő, hogy ismerhettük és szerethettük őt.
Elhangzott Alsóbodokon Esterházy János végső nyugalomra helyezésének első évfordulója alkalmából rendezett ünnepi szabadtéri szentmisén.
