Megalapozott bizonyítékokra támaszkodva, nem pedig feltételezések vagy szándékok alapján kellene tájékoztatnia a kormánynak a közvéleményt a koronavírus elleni vakcinákról – jelentette ki Ján Ferenčák (Hlas-SD) képviselő Peter Kotlár, a COVID-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos állításaira reagálva.
„Kotlár bizonyítékai, állításai csupán néhány tanulmányon alapulnak, ezeket mérvadó szaklapok nem publikálták, a szakmai közvélemény és a tudományos szakma sem fogadta el ezeket az elméleteket” – jelentette ki Ferenčák.
Kotlár csütörtökön felszólította a kormányt és Robert Fico (Smer-SD) miniszterelnököt, hogy szüntessék be a nanotechnológián alapuló mRNS-vakcinákkal való oltást.
Megismételte továbbá azokat a megállapításait, hogy az összes tesztelt vakcinaszállítmány képes megváltoztatni az emberi DNS-t, ami több súlyos betegség kialakulásához vezethet.
Szalay attól tart, hogy Kotlár kijelentései miatt elfordulnak az emberek az oltásoktól
Szalay Kotlárnak arra a kijelentésére is reagált, hogy ha ő lenne az egészségügyi miniszter, Szlovákia kilépne az Egészségügyi Világszervezetből (WHO).
TASR/Felvidék.ma