Idén emlékezünk meg az Együttélés politikai mozgalom megalakításának 35. évfordulójáról és Duray Miklós meg nem élt 80. születésnapjáról. Ez alkalomból a közelmúltban Losoncon emlékkonferenciát szerveztek, melyre Kvarda József egykori alelnök is elküldte a gondolatait. Az alábbiakban ezt tesszük közzé teljes terjedelemben.
A somorjai tizenkét éves magyar középiskolában érettségiztem 1967-ben, utána a prágai Károly Egyetem Orvosi Karán voltam egyetemi hallgató. Duka Zólyomi Árpád 1968-ban végezte el a műszaki egyetem magfizikai karát Prágában, tanulmányai alatt a strahovi kollégiumban lakott. Ez év tavaszán említette Duray Miklós nevét nekem Árpád abban a diákotthonban (Vinohradyn a Május 5-e diákszállón), ahol elsősorban orvostanhallgatók laktak, köztük én is. Arra már nem emlékszem pontosan, kikkel találkozott az említett diákotthonban Árpád.
Évekkel később, Duray Miklósról főleg Csemadok-körökben hallottam az 1980-as évek elején, több esetben is, bár az 1968-as tevékenységéről volt tudomásom.
Életemben először akkor találkoztam Miklóssal, amikor 1989 decemberében meglátogatta a kormányhivatal nemzetiségi főosztályát, ahol én akkor a kultúráért felelős beosztott alkalmazott voltam.
A vendégeket a hivatalban csak kíséret mellett lehetett fogadni. Jövetelekor megemlítettem Miklósnak, hogy több alkalommal is küldött levelet számomra a jogvédő bizottság vezető személyiségeként, így pl. a magyar iskolák megvédése ügyében, vagy a leendő bősi erőmű megépítése elleni ügyben. Ez a levele a mai napig megvan a saját archívumomban.
1989 novemberében egyedüli magyarként meghívtak a kormányhivatalban létrejött Verejnosť proti násiliu (VPN) nevű csoportosulásba – magyarul Nyilvánosság az Erőszak Ellen – 1989. december 1-én. A szlovák kormányhivatalban ekkor összesen 4 magyar nemzetiségű személy dolgozott, ebből a nemzetiségi főosztályon 3 hivatalnok, a negyedik a különleges főosztály vezetője volt. Ebbe a csoportba rajtam kívül a magyarok közül nem hívtak meg senkit, ennek az okát később mondták el a szervezők. A nemzetiségi részleget akkorra már felszámolták, és dr. Sziegl Ferencet is nyugdíjazták, a hivatalát hozzácsapták a nemzeti bizottságok főosztályához. Ennek VPN-csoportnak két vezetője volt kormányhivatalban az akkori külügyi osztály személyi állományából, nevezetesen Musil és Paulen, a két tanácsnok. Mindketten nyugati egyetemeken tanultak (Svájc, Franciaország), de középiskolai végzettséget is ott szereztek.
Ezek az újdonsült liberális politikusok azt tervezték, hogy „liberalizálni” kell mindent, amit csak lehetséges, tehát a nemzetiségi főosztályt sem kell a későbbiek során fenntartani.
Mindezek után csak akkor voltam hajlandó aláírni ezt az előre elkészített dokumentumot, ha garantálják, hogy a nemzetiségi főosztály megmaradhat a leendő új szlovák kormány hivatalában.
Az említett VPN-es dokumentum tette lehetővé számomra, hogy egyedüli magyarként követeljem az önálló nemzetiségi főosztály újraalakulását a hivatalon belül. Az SzNF téren (Szlovák nemzeti felkelés tere), ahol magam is jelen voltam, bejelentette az akciócsoport a Kormányhivatal csatlakozását a VPN-hez 1989. december 1-én, a megjelent hatalmas tömeg előtt. Az akciócsoporthoz jómagam azzal a feltétellel csatlakoztam december 1-én, hogy a korábban megszűnt önálló nemzetiségi főosztályt, a leendő új kormány hivatalában újra létrehozzák. Az akciócsoport megállapodása értelmében az újonnan alakult Szlovák (Szocialista) Kormány a programnyilatkozatában külön részt szentelt a nemzetiségi politika kérdéseinek, az akciócsoport munkájában erre ügyeltem a leginkább. A VPN-es csoport mindkét vezetője később diplomata lett: Paulen szlovák nagykövet lett Kínában, Musil pedig a Szlovák Kulturális Intézet igazgatója Rómában. Jómagam decemberben csatlakoztam a Dobos-féle csehszlovákiai Magyar Fórumhoz, de az új szlovák kormány magyar alelnöke nem ragaszkodott ahhoz, hogy a nemzetiségi főosztályon dolgozhassak tovább.
1990. február 7- én megjelent Duray Miklós nyilatkozata az Együttélés politikai mozgalom létrehozására, imponált nekem a nemzeti kisebbségek kollektív jogaiért való törekvés gondolata.
Személy szerint részt vettem az Együttélés alakuló ülésén, később 1990-ben, tavasszal a Csemadok javaslatára a Dunaszerdahelyi Járási Nemzeti Bizottságba kooptáltak képviselőnek, ahol a kultúráért, egészség- és szociális ügyekért felelős alelnök lettem. Mindeközben a mozgalom elnöke, Duray Miklós közigazgatási titkárnak nevezett ki és közösen létrehoztuk a közigazgatási tanácsot. Később az Együttélés alelnökének javasolt és ettől kezdve az önkormányzatokkal és a helyi közigazgatással foglalkoztunk, mint az ország idegrendszerének a legfontosabb ügyével, mely meghatározhatja a felvidéki magyarság sorsát.
A közös munkák legelején felhívtam Miklós figyelmét, mint kulturológus és posztgraduális (egyetemi) közigazgatási jogszakértő, Roger Scrutonra, a brit konzervatív filozófusra, akinek munkásságából sokat merítettünk mindketten, főként a komáromi nagygyűlés előkészítése kapcsán.
A Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Mikloško 1992-ben létrehozott egy 17 tagú szakértői munkacsoportot közigazgatási problémák megvitatása céljából. Ebben a csoportban helyet kapott 3 magyar személy is: Agárdy Gábor (MKDM), Pirovits László (FMK) parlamenti képviselők és jómagam (Együttélés) a somorjai körzeti hivatal előjárójaként, akit Duray Miklós javasolt a parlament elnökének.
A szlovák kormány által előterjesztett közigazgatási reformtervezet 3 önálló verziót tartalmazott: az első szerint csak községek és járások lesznek az országban, a második alapján községek, járások és kerületek lennének, a harmadik verzióban 77 járás és 16 megye a hozzájuk csatolt községekkel. Végső soron ezt a verziót javasolta a parlament által létrehozott bizottság a szlovák kormánynak elfogadásra; a bizottság valamennyi tagja erre szavazott, kivéve engem, aki ezt az elképzelést sem tudtam támogatni, mert az egyik legfontosabb szakértő, Žudel történész-levéltáros professzor világossá tette, hogy a Csallóköz és a Mátyusföld soha nem kerülhet egy közös területi egységbe, sőt: a Csallóköz területét legalább két részre kell bontani. Žudel (1929–2009) a történeti földrajz professzora, aki munkatársként dolgozott a Szlovák Tudományos Akadémia Földrajzi Intézetében, csupán a szlovák nemzet érdekeit volt hajlandó elfogadni, és ezt megrögzött módon képviselte.
Duray Miklós 2019. január 17-én egy Kövesdi Károlynak adott interjújában ezt mondja:
„Tény, hogy a komáromi nagygyűléshez akkor is, most is érzelmileg viszonyulok. Ennek elsősorban az az oka, hogy a gyűlés az én ötletem volt, még 1992-ben, amelyet Kvarda Józseffel dolgoztunk ki tervezetté. … Nagyon sokan rájöttek ugyanis, hogy a felvidéki magyar közösségnek az épülése csak úgy képzelhető el, ha saját szervezeti rendszere van. … Ezt az önkormányzatiság, az önkormányzás, a belső önrendelkezés eszközével lehetett volna megteremteni.”
A komáromi nagygyűlésről több alkalommal is írtam, és mindig is az volt a véleményem, hogy ez nem volt más, mint a felvidéki magyar közösség községeinek (falvak, városok) forradalma.
Rövid idővel azután, hogy a komáromi nagygyűlés lezajlott, Duray Miklós megmutatott nekem két darab fakszimilét, amelyeken az volt leírva, hogy a komáromi országos nagygyűlés valamennyi szervezőjét folyamatosan ki kell iktatni a felvidéki magyar politikából, de leginkább azokat, akik kiötlötték és közvetlenül megszervezték ezt a nagygyűlést.
Ezek után Horn Gyula Pozsonyba látogatott 1994 augusztusában, hogy találkozzon Mečiarral.
Boros Jenő magyar nagykövet szerint:
„Mečiar itt kereste fel egy rövid megbeszélésre a magyar kormányfőt, amolyan szóbeli lovagias egyezségek születtek.”
Ezt ismerjük, ugyanis erre ráment az Együttélés.
2001. május 30-án – szerdán, tárgyaltam Brüsszelben, a baszk szocialista Eneko Landaburuval, az Európai Bizottság bővítési vezérigazgatójával, az MKP közigazgatási alelnökeként. A találkozót a Belgiumban székelő civil szervezet, az Emberi Jogok Közép-európai Bizottsága vezetőségének elnöke nevében (Pierre Gillet) B. Nagy Tajnay Mária főtitkár szervezte meg férjével, B. Nagy János egyetemi tanárral együtt, aki ezt a szervezetet az alapításától fogva (1992) működtette.
Eredetileg Günter Verheugen bővítésért felelős EU-biztossal kellett volna találkoznom, de végül csak Landaburu vezérigazgató szánt 30 percet a leendő szlovákiai közigazgatási és területi felosztással kapcsolatos felvidéki magyar álláspont bemutatására. Ugyanakkor a megbeszélésen – szinte érthetetlen módon – hosszasan értekezett a baszk terrorizmus elleni harcról, miközben én arra kértem, értse meg, hogy Duna menti régió (Komárom megye) létrejötte mennyire fontos a felvidéki magyarságnak, benne a Csallóköznek és a Mátyusföldnek, mert a mečiari politikai koncepció diszkriminálja a magyar etnikumot a határ teljes hossza mentén, s közben átadtam neki az általunk helyesnek ítélt közigazgatási térképek elektronikus változatát. Sajnos, az MKP-tól gyakorlatilag semmiféle szervezési vagy más támogatást nem kaptunk Őry Péterrel együtt, akivel személyautóval tettük meg az utat egy nap alatt erre a tanácskozásra, sőt: a párt vezetői, Duray Miklós kivételével ellenezték ezt a missziót.
A kisebbségpolitikában radikálisnak titulált B. Nagy János valloni egyetemi tanár bennünket is (Duray, Kvarda) puhánynak és kishitűnek tartott, amit vissza is kellett utasítanom, ugyanis ez véleménye a felvidéki helyzettel kapcsolatban egyáltalában nem felelt meg a valóságnak. A tanácskozás ideje alatt Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője vissza akart rendelni Pozsonyba egy mondvacsinált politikai ürüggyel. Azt viszont mindenképpen nagyra kellett becsülni, hogy B. Nagy család valamennyi tagja, még az egyetemi hallgató lányuk, Hajnalka is – aki több nyelven beszélt –, mindent megtettek ügyünk sikere érdekében.
A tanácskozás után az a vélemény alakult bennem, hogy az EU-t alapvetően nem is érdekli Felvidék magyarjainak a sorsa.
Miklóssal utoljára a halála előtt két nappal beszéltem telefonon, a kórházi ágyán feküdt, Budapesten. A hangja borzasztóan gyenge volt, de egyre csak arra biztattam, hogy találkozunk még Losoncon, hamarosan. Igen. Sajnos, ez csupán Miklós temetésén történt meg.
dr. Kvarda József (az Együttélés volt alelnöke)
Csenke, 2025. június 18.
Elhangzott Losoncon.
Felvidék.ma
